Ugrás a tartalomhoz
Szechenyi Terv Plusz

Hírek

Július 10-én délelőtt ünnepélyes keretek közt került sor az újonnan megépített erdei iskola épületének átadására a Parkerdőben.
Az ABOKOM Nonprofit Kft. és az Abonyi Lajos Művelődési Ház második alkalommal szervezte meg július 10-én a levendulaszüretet a Parkerdő mögötti levendulásban.
A helytörténeti táborban résztvevő gyerekeket és a velük lévő felnőtteket fogadta a Polgármesteri Hivatalban Pető Zsolt polgármester, aki megköszönte a táborozásban résztvevők munkáját.
Több dűlőt érint az a projekt, melynek kidolgozását követően Abony Város Önkormányzat képviselő- testülete arról döntött, hogy pályázatot nyújtanak be a külterületi utak jó minőségfű szilárd burkolattal történő ellátására.
Abony Város Önkormányzatának képviselő- testülete július 8-i rendkívüli ülésén egyhangú igennel döntött arról, hogy az Abonyi Horgász Egyesülettel új szerződést kötnek, a régit felbontják.
Abony Város Önkormányzata július 8.-i ülésén zárt napirendi pontként tárgyalta a közétkeztetésre vonatkozó pályázatot.
Ahogyan azt megírtuk, nagyon népszerűnek bizonyultak az Abonyi Üzleti Park ingatlanjai, hiszen szinte mindegyiknek van már bérlője, vagy tulajdonosa.
A jelenlegi uniós ciklusban a tervek szerint lesz mód és lehetőség multifunkcionális kereskedelmi terek létrehozására pályázatos támogatással.
A Fergeteg Triatlon SE tevékenységét már hosszabb ideje támogatja a Honvédelmi Sportszövetség, pályázat útján.
Ezen a héten egészen biztos, hogy az előkészítő munkálatok miatt forgalomkorlátozásokra kell számítania a közlekedőknek a Bethlen Gábor, a Csillag Zsigmond utcákban, valamint az Erzsébet királyné úton.
Ahogyan arról lapunk beszámolt, Zboray Viki képviseli Abony Városát Marokkó nevű lova nyergében.
A közelmúltban jött létre Abonyban az Idősügyi Tanács, Pető Zsolt polgármester kezdeményezésére.
A TGE Commerce Kft. abonyi üzemében gyárlátogatáson vett részt Pető Zsolt polgármester, Izsó Balázs külsős bizottsági elnökhelyettes, valamint Csanádi Csaba, a Településfejlesztési Osztály vezetője.
A városvezetés tavaly ősszel döntött arról, hogy pályázatot nyújt be az Üzleti Park területén tervezett „Kisállat és terménypiac” csarnok, illetve hozzá tartozó közművek és parkoló megépítésére.
Ezúton értesítjük a lakosságot, hogy településünk területén légi úton történő szúnyoggyérítés kerül elvégzésre.
Sok- sok szeretettel gratulálunk a hét végi Lovas Napok minden résztvevőjének, különösen nagy örömmel köszöntjük az Abonyi Lovas Klub versenyzőit, akik szép helyezéseket, győzelmet értek el!
Július elseje az egészségügyi dolgozók mellett a köztisztviselők napja is. 1992-óta ezen a napon köszöntik a közszolgálatot végző hivatali tisztviselőket az országban.
2021.07.05 H.

Semmelweis nap 

Július 2-án került sor Abonyban az immár hagyományos Semmelweis napi ünnepségre a Polgármesteri Hivatal Dísztermében, ahol köszöntötték egészségügyi dolgozóinkat, megköszönve nekik azt a fáradhatatlan munkát, melyet az elmúlt időszakban végeztek.
Felnőtt csapatunk úgy vágott neki a szezonnak hogy az első öt hely valamelyikén szeretne végezni. Bár sokáig úgy látszott hogy akár még a bajnoki cím is meg lehetne végül a bronzzal kellett megelégednie a csapatnak.  
Ezúton is sok- sok szeretettel üdvözöljük Leskó Annát, és segítőit, és persze első sorban a gyerekeket, akik a héten Abonyban táboroznak.

Közelgő programok

Események nem találhatóak