Ugrás a tartalomhoz
Szechenyi Terv Plusz
2022.08.02 K.

Szombaton először rendez Elővágtát Abony

A Nemzeti Vágta előfutamainak következő állomása lesz a település, ahol a sztárok is nyeregbe pattannak.

Augusztus 6-án, szombaton nagyszabású rendezvénysorozat keretében zajlik majd az I. Abonyi Vágta, amely a Nemzeti Vágta kvalifikációs versenyeinek 8. állomása lesz. A szervezők kétnapos programmal készülnek a helyszínre látogatóknak.

Az Abonyi Parkerdőben és a mellette lévő Vágta Téren rendezik meg az Abonyi Vágtát, amelyet már most nagy várakozás előz meg – a szervezők a versenyeket számos kísérőprogrammal igyekeztek színesíteni, melyek több helyszínen, színpadon zajlanak majd. A rendezvény fővédnöke Dr. Nagy István agrárminiszter. A rendezvényt az Abonyi Városfejlesztő Kft. szervezi.

3

Az Abonyi Vágta egy „előestével” kezdődik meg augusztus 5-én a Parkerdőben. A VÁGTAROCK programon retro élő koncerteket láthat és hallhat a közönség. 

Augusztus 6-án a kishuszár és felnőtt versenyek mellett kocsitoló versennyel is készül Kocs község szervezőgárdája, valamint az Abonyi Lovasklub Egyesület jóvoltából kombinált fogathajtó versenyt is rendeznek. Csikós és pusztaötös bemutatóra és galopp versenyre is sor kerül. Zenés programokból sem lesz hiány: Sasvári Sándor lovas műsorán kívül fellép még többek közt a Gríz zenekar, műsort ad Szebeni Szilvia és a Rátonyi Róbert lovas színház tagjai. Az augusztus 6-i program zárókoncertjére Geszti Péter érkezik, „Best of Geszti’ című műsorával. A várva várt Tarka Borjú főzőversenyen is indulhatnak az érdeklődők, valamint lesz kirakodóvásár, kézműves bemutatók, népzenei műsorok és a kicsiknek pónilovagoltatás, bábszínház is. Összesen hetven kitelepülő gondoskodik a vendéglátásról, illetve kézműves termékekkel, élelmiszerekkel készülnek.

5

A Jótékonysági Sztárfutam első edzőversenyét is megtekinthetik a nézők: ez alkalommal a mezőny három lovasa, Széchenyi Krisztián táncművész, valamint Bács Péter és Krajnik Balogh Gábor színművészek indulnak a megmérettetésen.

Abony város színeit 2022-ben Zboray Viktória képviseli, aki tapasztalt Vágtás lovas. Edzője és felkészítője a korábbi Nemzeti Vágta győztes Petrik Tamás, lova pedig Vicces, akivel Tamásnak annak idején sikerült megnyernie a hősök terei futamot. Érdekesség, hogy a Vicces nevű paripa testvére nem más, mint Marokkó, akinek nyergében tavaly a Nemzeti Vágta döntőjében Zboray Viktória Abony színeiben az ötödik helyen végzett. Petrik Tamás elmondta: Vicces még Marokkónál is gyorsabb ló, Viki pedig kitűnő lovas, így minden esély megvan az idei szép szereplésre a budapesti fináléban.  Érdekesség, hogy Kocsér színeiben is abonyi lovas indul, Krupinczáné Mucsi Enikő Zsófia személyében, aki My Boy Fáraó nevű lova nyergében vesz részt a megmérettetésen.

2

A döntő futamokra 17.30-tól kerül majd sor a Vágtatéren, ahol is kiderül, kik képviselhetik településüket október 1-jén és 2-án, a Hősök terén.

947 alkalommal

Közelgő programok

Események nem találhatóak