Az alábbiakban Óré Vivien, a rendezvényen elhangzott beszédét tesszük közzé.
Tisztelt Emlékező Közönség!
A magyar nép egy olyan nemzet, melynek történelme bővelkedik zsarnokság elleni harcokban. Ennek egyik alkalma volt 1956 októbere, melynek eseményei a 20. század egyik meghatározó állomása volt. Megmutatták azt az erőt és szabadságszeretetet, melyeknek köszönhetően egy emberként fogtak össze az elnyomás ellen.
A forradalom minden résztvevője más és más emlékeket őriz azokról a napokról, mikor elhatározták, hogy újra szabad és független nemzet tagjai kívánnak lenni. Mondhatni: ahány ember, annyi 56. 1956 eseményeinek átélésében leginkább azok az emlékek segíthetnek, melyek megnyitják az érzelmeket, kézbe vehetők és megtalálásuk körülményei is szimbolikusnak tekinthetők.
Egy 1956. október 7.-i naplóbejegyzés - egy akkor élt ismeretlen szerző tollából - érzékelteti talán leginkább azt a kialakult helyzetet, melynek a magyar nép részese volt. Emlékezzünk vissza egy gyermek szemén, tapasztalatain keresztül: „Az ostrom leszörnyűbb napja Reggel nem volt olyan különös lövöldözés. Apukám lekapcsolta a rádiót, s felhangzik a Kossuth induló. Utána bemondta, hogy ahol nincs harc, ott november 7-e után ismét munkanap lesz. Utána felhangzott a régi ismert mondat: felolvassuk a Szabad Nép mai számának vezércikkét. Ekkor azonban apukám megszólal: mi az, hát van Szabad Nép. (később kiderült, hogy a Szabad Nép e számát Szolnokon nyomták, melyet később beszüntettek.A rádió is Szolnokról adott ekkor közvetítést.) Ebben a pillanatban hatalmas lövés dördült el. A lövést több akna követte. Megkezdődött a harc. Én oda feküdtem a rekaméra, mert az van a legjobban védve. Eloltottuk a villanyt. Ezután tankmenést hallottunk. Apukám kinézett, s látta, hogy vagy 6 tank vonul a Guttenberg tér felé. Egy épp az ablakunk alatt állt meg. Kisvártatva hatalmas lövést adott le. A légnyomástól az ablakunknak egy alsó és egy felső szárnya kitört. Ekkor géppisztolyharc kezdődött. Az egyik géppisztolyos a Stáhly utcában van- vélte apukám. Ezután felgyújtottam a villanyt, és a legnagyobb lövöldözés közepette olvastam az Egri Csillagokat. Csak fél 1-kor, mikor a lövöldözés alábbhagyott, mertünk felkelni.
Ekkor megebédeltünk. Én ezután zászlókat akartam csinálni, de a nagy lövöldözés miatt abba kellett hagynom. Gyuli ekkor bejött és azt mondta, hogy a Húzelosztó előtt is áll egy tank. Ezután a házmester néni bejött és azt mondta, hogy ég a Corvin. Kinéztünk az ablakon, de nem láttunk semmi füstöt. Csak azt láttuk, hogy az 5. sz ház kapukilincséhez egy ember hihetetlen gyorsasággal egy zsinort kötöz. Később egy pár ember a Garázsból tűzoltófelszerelést visz ki. Apukám ekkor az ablakot az üzletbejárata felett volt kiugrótáblákkal eltorlaszolta. Ezután a bútorokat tűz szempontjából védett helyre helyezte (a kobula, azaz a pincebejárat mögé).
A kiálló szekrény elé pedig egy nagy lapot tett. Értesültünk arról, hogy az ENSZ biztonsági tanácsa a magyarországi helyzet megtárgyalására összehívja rendkívüli közgyűlését. Ezután a rádiót hallgattuk. Kálmán bácsi ekkor azt mondta, hogy nem a Corvin égett, hanem a Minőség áruház. A Minőség áruház emelete teljesen kiégett. Ezután megvacsoráztunk és lefeküdtünk.” Bár ő nem volt azok között, kik fegyvert fogtak vagy a harcok középpontjában álltak, mégis 1956 részese volt. Úgy hiszem, hogy az ilyen és ehhez hasonló források, emlékek és a még mai is élő résztvevői segíthetnek 1956 eseményeinek felidézésében, megértésében. Ha belegondolunk azóta csupán 65 év telt el. Mintha csak tegnap történt volna. Nem szabad felednünk, helyette inkább az emlékezés útját kell választanunk. Köszönettel tartozunk mindazoknak, akik akkor egyként bátran összefogtak, és kimertek állni a szabadságért.
Büszkén emlékezzünk múltunkra, 1956 hőseire!