Ugrás a tartalomhoz
Szechenyi Terv Plusz
2026.08.10 H.

Felújítás előtt a Hunyadi út – a közműhálózat állapotát is felül kell vizsgálni

A Hunyadi út felújítására elnyert pályázat megvalósításának előkészítése újabb fontos szakaszához érkezett. A beruházás nem csupán az úttestet érinti, hanem a padkák és a járdák rendezését is, ezért a kivitelezés megkezdése előtt valamennyi érintett műszaki kérdést szeretnénk alaposan áttekinteni.

A mai napon Zakar László építész-tervező, a DAKÖV Kft., valamint a Polgármesteri Hivatal munkatársai a helyszínen egyeztettek a beruházás részleteiről. Az előkészítés során kiemelt kérdéssé vált a Hunyadi úton található ivóvízhálózat állapota és annak felülvizsgálata is.

A szakemberekkel egyetértésben fontosnak tartom, hogy egy ilyen jelentős útfelújítás előtt a föld alatt húzódó közművek állapotát is megvizsgáljuk, és ahol szükséges, a rekonstrukcióval összehangolva elvégezzük a szükséges beavatkozásokat.

A DAKÖV Kft. képviselőjének tájékoztatása szerint a szolgáltató jelenleg nem tervez teljes vezetékcserét a Hunyadi úton. Ugyanakkor mintegy 30–40 millió forint becsült költségű beruházás keretében tervezik a Vasút úti, Kálvin úti, Jókai úti, Tószegi úti és Szolnoki úti csatlakozások alatti átkötések újjáépítését, valamint a Hunyadi úti lakó- és egyéb ingatlanok bekötővezetékeinek felújítását.

Örvendetes, hogy a DAKÖV Kft. saját pénzügyi lehetőségeihez mérten hozzájárul a Hunyadi út komplex rekonstrukciójához. Ugyanakkor álláspontom szerint érdemes tovább folytatni az egyeztetéseket annak érdekében, hogy megvizsgáljuk: a tervezett útépítési beruházással összehangolva van-e lehetőség a teljes ivóvízvezeték felújítására is.

Bízom abban, hogy a DAKÖV Kft.-vel sikerül olyan műszaki és finanszírozási megoldást találnunk, amely lehetőséget biztosít a szükséges hálózati fejlesztések elvégzésére is. A cél az, hogy néhány év múlva egy közműhiba vagy szükségessé váló vezetékcsere miatt lehetőleg ne kelljen ismét felbontani az új burkolatot.

A Hunyadi út felújítása jelentős beruházás Abony számára. A célunk ezért nem egyszerűen egy új útburkolat elkészítése, hanem egy átgondolt, hosszú távra szóló rekonstrukció, amely során – amennyire lehetőségeink engedik – az út alatt húzódó közművek jövőjéről is gondoskodunk.

Pető Zsolt polgármester

6 alkalommal