Ma reggel Baksa Istvánnal, az Abonyi Zsinagógáért Alapítvány kuratóriumi elnökkel írtuk alá azt a megállapodást, mely szerint az abonyi zsinagóga önkormányzati vagyonkezelésbe került.
A képviselő-testület olyan koncepcióban gondolkodik, amely az épület szakrális múltját tiszteletben tartva egy modern közösségi és kulturális teret hozna létre. A tervek szerint a felújított zsinagóga kiállításoknak, komolyzenei koncerteknek és városi rendezvényeknek adna otthont, így Abony kulturális turizmusának újabb ékkövévé válhatna (hasonlóan a városban már sikeresen felújított kúriákhoz).
Egy ekkora horderejű műemlékvédelmi beruházást a város egyedül nem tud finanszírozni. Ezért szoros együttműködést alakítottunk ki a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetségével (Mazsihisz), valamint örökségvédelmi szakemberekkel.
Pető Zsolt polgármester
Előzmények:
Abony Város Önkormányzata április 29-én tárgyalta és fogadta el egyhangú igen szavazattal a volt zsinagóga önkormányzati vagyonkezelésbe vételének kérdését. Az ingatlanaz Abonyi Zsinagógáért Alapítvány tulajdonában áll, és egyedülálló, klasszicista stílusú műemlékként kiemelt jelentőséggel bír a város számára.
Az önkormányzat ingyenesen vette át a vagyonkezelői jogot, amely hosszabb távon – 2046-ig – biztosíja az épület hasznosításának és fejlesztésének lehetőségét.
A döntés egyik legfontosabb célja az volt, hogy az önkormányzat pályázati forrásokra legyen jogosult. Ez megteremtheti a feltételeit a régóta szükséges felújítási munkák elindításának, és lehetőséget ad arra, hogy a zsinagóga régóta várt rekonstrukciója megkezdődhessen.
A tervek szerint a felújítás nemcsak az épület állagmegóvását szolgálná, hanem hozzájárulna ahhoz is, hogy a történelmi jelentőségű zsinagóga ismét bekapcsolódjon Abony kulturális életébe.

