Az alábbiakban Simon Szabina vezető művelődésszervező, a Kultúra Háza munkatársának a mai rendezvényen elhangzott beszédét tesszük közzé.
Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Kedves Sportbarátok! Kedves Abonyiak! Kedves Fiatal Sportolók!
Vannak emberek, akiknek a neve nemcsak egy sporteredményt, egy aranyérmet vagy egy dicsőséges pillanatot idéz fel bennünk. Vannak emberek, akiknek az életútja arra tanít, hogyan kell küzdeni, hogyan kell felállni a nehézségek után, és hogyan lehet úgy elérni a legnagyobb sikereket, hogy közben soha ne felejtsük el, honnan indultunk.
Ma egy ilyen emberre emlékezünk. Egy abonyi születésű sportlegendára, aki tehetségével, szorgalmával, kitartásával és emberségével beírta nevét a magyar sporttörténelembe: Varga János olimpiai bajnok birkózóra.
János bácsi 1939. október 21-én született itt, Abonyban. Ma lenne 87 éves. Egykori szülővárosa ma is büszkén őrzi emlékét, hiszen személyében nemcsak egy világhírű sportolót tisztelhetünk, hanem egy olyan embert is, aki egész életében hű maradt a gyökereihez.
Innen, Abonyból indult el azon az úton, amelynek végén a világ legjobbjai közé emelkedett. De a siker nem egyik napról a másikra érkezett meg hozzá. Mögötte hosszú évek kemény munkája, lemondása, edzései és újrakezdései álltak.
1955-ben, mindössze tizenhat évesen már az Abonyi Tsz sportolójaként birkózott. Három évvel később négyszeres ifjúsági bajnok lett, és a felnőttek között is ezüstérmet szerzett. Tehetségére hamar felfigyeltek: 1959-ben Matura Mihály, a válogatott szövetségi kapitánya meghívta a magyar válogatottba.
Ezzel kezdetét vette egy rendkívüli sportpályafutás, amely során Varga János a magyar birkózás egyik legnagyobb alakjává vált.
Hivatásos katonaként a Budapesti Honvéd versenyzője lett. Mindkét fogásnemben versenyzett, de legnagyobb sikereit kötöttfogásban érte el. Tíz magyar bajnoki címet szerzett, és számos hazai, valamint nemzetközi versenyen bizonyította kivételes képességeit.
Az 1963-as, svédországi világbajnokságon olyan teljesítményt nyújtott, amely ma is a sportemberi elszántság egyik példája lehet. Sérülten, törött bordával is vállalta a küzdelmet, és világbajnoki címet szerzett.
Gondoljunk csak bele, mit jelenthetett ez! A fájdalom, a kimerültség és a bizonytalanság ellenére is ott állni a szőnyegen, és tovább küzdeni a kitűzött célért. Ez nem csupán fizikai erő kérdése. Ehhez rendíthetetlen hitre, fegyelemre és olyan belső tartásra van szükség, amely a legnehezebb pillanatokban sem engedi feladni az embernek.
Varga János életének egyik legfontosabb tanítása éppen ez: a győzelemhez nem elég tehetségesnek lenni. Kitartás, szorgalom, alázat és a sport iránti őszinte szeretet is kell hozzá.
Három olimpián képviselte Magyarországot. Az 1964-es tokiói játékokon sérülései megnehezítették a szereplését. Ő azonban nem fordított hátat az álmainak. Négy évvel később, az 1968-as mexikóvárosi olimpián elérte pályafutása legnagyobb sikerét: olimpiai bajnok lett. A világ legjobbjává vált abban a sportágban, amelynek éveken át minden erejét és tudását szentelte.
1972-ben, a müncheni olimpián ismét vállalta a küzdelmet, és a negyedik helyen végzett. Ezúttal nem állhatott fel a dobogóra, de sportemberi értékéből semmit sem veszített. Hiszen a sportban nemcsak az érmek és a helyezések számítanak. Ugyanilyen fontos az út, amelyet az ember bejár, a munka, amelyet elvégez, és a tartás, amellyel a sikereket és a kudarcokat fogadja.
János bácsi pályafutása arra emlékeztet bennünket, hogy a valódi bajnok nem attól válik naggyá, hogy mindig győz. Attól is, hogy képes elviselni a vereséget, tanulni a hibáiból, és újra munkához látni akkor is, amikor nehéznek tűnik a folytatás.
Varga János aktív sportolói pályafutása befejeztével sem fordított hátat szeretett sportágának.
Tovább dolgozott a magyar sportért, részt vett a Magyar Olimpiai Bizottság munkájában, segítette az Olimpiai Bajnokok Klubjának tevékenységét, és a hagyományok megőrzéséért is fáradhatatlanul munkálkodott.
Életművét számos elismeréssel jutalmazták. Megkapta a Magyar Olimpiai Bizottság Érdemérmét és a Kozma István Életműdíjat, 2016-ban bekerült a Birkózó Hírességek Csarnokába, 2018-ban pedig elnyerte a Nemzet Sportolója címet.
Ezek a kitüntetések méltó módon ismerték el azt a kivételes teljesítményt, amelyet a magyar sportért nyújtott. Ám akik ismerték őt, tudják, hogy személyiségét nem csupán a bajnoki címek és az elismerések határozták meg.
Ott volt benne a szerénység, az emberség, a közvetlenség és a szülővárosához való hűség.
János bácsi nem felejtette el Abonyt. Rendszeresen hazalátogatott, részt vett a helyi sporteseményeken, találkozott a fiatalokkal, beszélgetett velük, és biztatta őket. Jelenléte önmagában is üzenet volt: a legnagyobb eredmények után sem szabad elfelejteni, honnan indultunk, és kik azok, akiknek a közösségéhez mindig is tartoztunk.
2022. augusztus 20-án, amikor átadtuk a róla elnevezett Varga János Birkózócsarnokot, ő maga is közöttünk volt. Meghatottan állhatott a szobor mellett, amely az ő alakját örökíti meg, és amely azóta is emlékeztet bennünket életművére. Akkor még nem tudhattuk, hogy néhány hónappal később már csak az emlékezetünkben őrizhetjük őt. 2022. december 29-én, 83 éves korában elhunyt.
Kedves Fiatal Sportolók!
Hozzátok szeretnék most szólni, hiszen Varga János története számotokra is fontos üzenetet hordoz.
Talán közületek sokan álmodnak bajnoki címekről, dobogós helyezésekről, válogatottságról vagy egyszer arról, hogy a magyar zászló alatt képviselhessék hazánkat egy világversenyen. Ezek nagyszerű álmok, amelyekért érdemes dolgozni. De azt is tudnotok kell, hogy az út nem mindig könnyű.
Lesznek edzések, amikor fáradtak lesztek. Lesznek napok, amikor valami nem sikerül. Előfordulhat, hogy az ellenfél erősebbnek bizonyul, hogy egy verseny nem úgy alakul, ahogyan elterveztétek, vagy hogy úgy érzitek, hiába dolgoztok, mégsem haladtok előre.
Ilyenkor különösen fontos emlékeznetek arra, hogy a fejlődéshez idő kell. A kudarc nem azt jelenti, hogy nem vagytok elég jók. Sokszor éppen abból tanulhatjátok a legtöbbet, ami elsőre nem sikerült.
A birkózás megtanít benneteket arra, hogy felelősséget vállaljatok önmagatokért, tiszteljétek az ellenfeleteket, hallgassatok az edzőitekre, és ne féljetek a kemény munkától. Megtanít küzdeni, de arra is, hogy a küzdelemnek szabályai vannak. Hogy az erő önmagában nem minden: ész, fegyelem, önuralom és tisztelet nélkül nem válhat belőletek igazán jó sportoló.
És talán ennél is többet ad. Barátságokat, közösséget, önbizalmat és olyan élményeket, amelyek egész életetekben elkísérnek majd benneteket.
Varga János is innen, egy magyar kisvárosból, Abonyból indult. Nem a világ tetején született, hanem itt, közöttünk. Az eredményeit nem készen kapta, hanem munkával, türelemmel és kitartással érte el.
Ezért az ő példája különösen fontos a számunkra. Megmutatja, hogy a nagy álmoknak nem feltétele, hogy valaki nagyvárosból vagy híres sportközpontból induljon. A tehetség bárhol megszülethet. A lehetőségeket pedig a szorgalom, a megfelelő szakmai segítség, az edzők munkája, a család támogatása és a sport iránti elkötelezettség segíthet valóra váltani.
Abony büszke lehet arra, hogy ilyen sportolót adott az országnak és a világnak. És büszke lehet azokra is, akik ma továbbviszik a birkózás hagyományát, akik nap mint nap belépnek az edzőterembe.
Távozásával a magyar sport egy kivételes bajnokot veszített el, Abony pedig egy olyan embertől búcsúzott, akire mindig büszkén tekinthet.
Nyugodj békében, János bácsi!
Köszönjük mindazt, amit a magyar sportért, a birkózásért és szeretett szülővárosodért tettél.
Emlékedet megőrizzük a szoborban, a rólad elnevezett birkózócsarnokban, az abonyi sportélet hagyományaiban, és mindenekelőtt azoknak a szívében, akik hisznek a sport erejében, a kitartásban és az emberi példamutatásban.
Amíg lesz Abonyban gyermek, aki felhúzza a birkózócipőt, amíg lesz fiatal, aki álmodni mer, és amíg lesz sportoló, aki a nehézségek ellenére is újra szőnyegre lép, addig Varga János öröksége is velünk marad.