Ma halálának 20. évfordulóján emlékeztünk Györe Pálra, Abony Város Díszpolgárára, a Magyar Kultúra Lovagjára, az általa megálmodott és létrehozott Abonyi Lajos Falumúzeumban. A megemlékező beszédet követően a jelenlévők megkoszorúzták Györe Pál szobrát.
A megemlékező beszédet Simon Szabina intézményvezető mondta, melyet az alábbiakban teszünk közzé.
Kedves Emlékezők! Tisztelt Megjelentek!
Vannak emberek, akik nem csupán élnek egy településen, hanem beleírják magukat annak történetébe. Olyan emberek, akiknek munkája, gondolatai és hite túlél évtizedeket, rendszereket, sőt generációkat is.
Ma egy ilyen ember előtt hajtunk fejet.
1924-ben, százkettő esztendővel ezelőtt született Györe Pál, Abony város díszpolgára, a Falumúzeum alapítója, a helyi közösségi emlékezet egyik legnagyobb formálója. Egy ember, akinek életútja példázza, mit jelent valóban szolgálni egy közösséget.
Györe Pál itt, Abonyban végezte iskoláit, innen indult el azon az úton, amely egész életében visszavezette őt szülővárosához. Középiskolai tanulmányait Szolnokon, a Felsőkereskedelmi Iskolában fejezte be, ahol érettségit szerzett. Már fiatalon megmutatkozott benne az a felelősségteljes gondolkodás, amely későbbi pályáját is jellemezte.
1943-tól az abonyi községi elöljáróság munkatársa lett: előbb jegyzőgyakornokként, majd anyakönyvvezetőként, később – a Tanácsakadémia elvégzését követően – VB-titkárként dolgozott. Ezek a tisztségek nem pusztán hivatalos pozíciók voltak számára, hanem szolgálatok. Mindig az embereket, a közösséget, Abony ügyét tartotta szem előtt.
Sokoldalú, széles látókörű ember volt, aki a település politikatörténetének is aktív alakítója lett. Az 1956-os forradalom viharos napjaiban a Forradalmi Munkás–Paraszt–Katona Tanács elnökeként vállalt felelősséget. Ezekben a történelmi pillanatokban nem a személyes érdek, hanem a közösség sorsa vezette. Ez a bátorság és erkölcsi tartás mélyen beírta nevét Abony emlékezetébe.
Györe Pál azonban nem csupán a jelen és a jövő alakítását tekintette feladatának. Szívügye volt a múlt is.
Meggyőződése volt, hogy egy település csak akkor értheti meg önmagát, ha ismeri gyökereit, ha nem engedi elveszni elődei munkáját, tárgyi és szellemi örökségét.
Elkötelezett lokálpatriótaként Balogh Sándorral és Temesközy Istvánnal együtt fáradhatatlan helytörténeti kutatómunkát végzett. Dokumentáltak, gyűjtöttek, kérdeztek, lejegyeztek – mindent azért, hogy Abony múltjának fontos eseményei, hétköznapjai és különlegességei fennmaradjanak. Ezek közül több munka nyomtatásban is megjelent, közülük kiemelkedik a „100 éves a Városháza” és az „Útmenti keresztek” című kötet.
Életművének legnagyobb, legmaradandóbb alkotása azonban kétségkívül a Falumúzeum, amely itt áll mögöttem – csendesen, mégis beszédesen. Nem csupán egy múzeum ez, hanem emlékezésre hívó tér, ahol a múlt nem vitrinekbe zárva, hanem élő örökségként van jelen.
A múzeum gyűjteménye főként néprajzi tárgyakból áll, amelyek az egykori abonyi parasztvilág mindennapjait idézik meg. A tanyai jószágtartás eszközei, a szőlőművelés kellékei, a hagyományos szoba, konyha és kamra berendezései, a tésztakészítés, kenyérsütés, tejfeldolgozás és disznóvágás eszközei mind-mind arról mesélnek, hogyan éltek, dolgoztak és reméltek elődeink. Ezek a tárgyak nem csupán használati eszközök, hanem emberi sorsok lenyomatai.
1959-ben az abonyi Népművelődési Állandó Bizottság javasolta a múzeum megalapítását, hiszen a felajánlott adományok, a közösség által összegyűjtött „kincsek” száma már meghaladta a lehetőségeket. Balogh Sándor lelkész, Szűcs László tanácselnök és Tarkó Sándor elnökhelyettes támogatásával Györe Pál megszerezte a Weigelsperg Ede báró egykori épületét – a Pick-magtárat – a Földműves-szövetkezettől. Így az abonyi paraszti világ tárgyi öröksége egy olyan épületben talált otthonra, amely maga is évtizedeken át a mezőgazdaságot szolgálta.
1967-ben megalakult a Falumúzeum, amelynek igazgatói feladatait Györe Pál egészen 2005-ig, közel négy évtizeden át látta el. Ez idő alatt nemcsak gyűjtött, hanem közösséget épített.
Kollégái így fogalmaztak róla:
„Nemcsak a legszélesebb értelemben vett múzeumi gyűjtőmunkát végezte, hanem népművelő, hagyományápoló tevékenységet is folytatott. Saját írásai, tanulmányai, krónikái mellett figyelme és energiája arra is kiterjedt, hogy másokat kutatásra ösztönözzön, munkájukat segítse és támogassa.”
Mindezek fényében kijelenthetjük: Györe Pali bácsi Abony megkerülhetetlen személyisége volt. Egy igazi közösségépítő, aki a múlt gyökereit fogta össze, és azokat biztos alapként adta tovább a következő nemzedékeknek.
2014-ben avattuk fel Györe Pál szobrát a múzeum előtt, örök emléket állítva alakjának. Az alkotás Pogány Gábor Benő szolnoki szobrászművész munkája. Kérem a megjelenteket, hogy helyezzük el a megemlékezés virágait a koszorúnál.
Végezetül kérem, hallgassák meg Ady Endre: A föl-földöbött kő című versét. Fogadjuk ezt a költeményt csendes főhajtásként, tisztelettel és hálával Györe Pali bácsi emléke előtt.
Föl-földobott kő, földedre hullva,
Kicsi országom, újra meg újra
Hazajön a fiad.
Messze tornyokat látogat sorba,
Szédül, elbusong s lehull a porba,
Amelyből vétetett.
Mindig elvágyik s nem menekülhet,
Magyar vágyakkal, melyek elülnek
S fölhorgadnak megint.
Tied vagyok én nagy haragomban,
Nagy hűtlenségben, szerelmes gondban
Szomoruan magyar.
Föl-fölhajtott kő, bús akaratlan,
Kicsi országom, példás alakban
Te orcádra ütök.
És, jaj, hiába mindenha szándék,
Százszor földobnál, én visszaszállnék,
Százszor is, végül is.