Ugrás a tartalomhoz
Szechenyi Terv Plusz
2026.05.20 Sze.

Játszósarok, rollertároló, rendezvények, diák focikupa és ifjúsági önkormányzat

Többek között ezekkel a remek javaslatokkal érkeztek hozzám a mai napon a Gyulai Gaál Miklós Általános Iskola 6/b osztályának tanulói Dudásné Zsuzsa tanárnő vezetésével a Városházára. Az osztály immár második alkalommal volt vendégem a hivatalban. Nagy öröm számomra, hogy ilyen aktívan vettek részt a mai rendhagyó órán. Ezúton is szeretném Nekik megköszönni a remek ötleteket, javaslatokat.

Számomra nagyon fontosak a fiatalok és a helyi önkormányzat mindent megtesz annak érdekében, hogy a saját eszközeivel segítse még élhetőbbé tenni számukra számukra a várost.

A diákok kérték, hogy legyen szabadtéri ping- pong asztal, csocsó és olyan hely, ahol babzsákos fotelekben üldögélhetnek. Erre kiváló lehetőség lenne a Civil Ház udvara, meglátásom szerint. A gyerekek kérték, hogy a rollerjeiket ne a kerékpártárolókba kelljen betenniük, mert ezek erre nem alkalmasak. Felmerült egy ilyen ilyen speciális tároló beszerzése is.

Szóba került egy ifjúsági fesztivál gondolata is, mely valóban jó ötlet, de az anyagi feltételeket is mellé kell rendelnünk. Ígéretet tettem arra, hogy az előadók aktuális árlistáját a tanárnő rendelkezésére bocsátom.

Abony Város Önkormányzata tervezi egy Ifjúsági Önkormányzat létrehozását, mellyel kapcsolatban arra voltam kíváncsi, hogy melyik korosztályt vonjuk be. A diákok azt kérték, hogy ez a 12-18 éves korcsoportnak szóljon. Meg fogjuk vizsgálni ennek a lehetőségét.

Beszélgettünk az abonyi ivóvíz kérdéséről is. Ezzel kapcsolatban is azt kértem, hogy ne közösségi oldalakra írják ki az abonyiak, hogy rossz az ivóvíz minősége, hanem a DAKÖV Kft-t keressék meg, mint üzemeltetőt a felmerülő problémákkal.

Beszámoltam arról is, hogy a Kostyán kúriában egy nyertes pályázatnak köszönhetően, valamint jelentős önerő mellérendelése mellett játszóházat alakítunk ki a közeljövőben. Továbbá a grund felújításáról is beszéltem, mely a tervek szerint még ebben az évben meg is valósul.

A diákok elmondásuk alapján is nagyon szeretnek focizni, és kérték, hogy legyen a felső tagozatosoknak szervezett labdarúgó torna Abonyban. E vonatkozásban abban maradtunk, hogy ősszel ez megvalósítható lesz.

Még egyszer hálásan köszönöm, hogy nálam jártatok! Várlak Benneteket vissza sok szeretettel.

Pető Zsolt polgármester

 

 

ű
7 alkalommal

Közelgő programok

Események nem találhatóak