Ugrás a tartalomhoz
2022.05.16 H.

Állati jó dolgok

Pető Zsolt polgármester írja közösségi oldalán:

Állatok lepték el a Városháza Dísztermét! Legalábbis a jelmezeik már megérkeztek ma, hogy bemutassák őket a sajtó jelenlévő képviselőinek. A musical négy meghatározó maszkja került a sajtótájékoztató asztalára.

2022. május 12-én 10.00 órai kezdettel sajtótájékoztatót tartottunk Abonyban a Városháza Dísztermében. A rendezvény témája a Vadak Ura Abonyban –Egy állati jó családi musical volt. A programot idén július 17. –én 20.30 perces kezdettel tartjuk a város főterén. A tavalyi esztendőben a Tesla musical kiválóra vizsgázott, hatalmas közönségsikert aratott, így az a döntés született, hogy a Tesla alkotóinak újabb darabját mutatják be Abonyban. A mai sajtótájékoztatón polgármesterként én mondtam köszöntőt, majd Vona Tibor kreatív ötletgazda, producer, Benkő Dávid koreográfus és az író Egressy Zoltán is beszélt a produkcióról, melyet minden korosztálynak ajánlanak. Kiemelték, hogy a térségünkben máshol nem lesz látható a Vadak Ura előadás, így Abony nagy érdeklődésre számíthat a színházkedvelő közönség részéről.

Ráadásul, ahogyan Vona Tibor producer, kreatív ötletgazda elmondta, az egyes szereposztásban láthatja Abonyban a közönség a produkciót, azaz igazi sztárparádé várható.

A TBG Production, azaz a Tesla alkotóinak új egész estés musicalje követve a nagy klasszikus családi musicalek értékteremtő hagyományait (Oroszlánkirály, Dzsungel Könyve) látványos jelmezkavalkádban (Zséli Csilla), hihetetlenül dinamikus dalokkal (Sebestyén Áron) és koreográfiákkal (Re-Production, Benkő Dávid, Benkő-Morvai Veronika), valamint a térben elhelyezett 90nm LED falak által kínált 21. századi vizualitással, élethű animációkkal (Forward Productions) mutatja be a „NYOLC KLÁN” által vezetett nagyerdő életét, történetünkben megjelenítve az „ERŐSEK” klánjait, köztük a „Farkasok Szövetségét”, a „Rókák Nemzetségét”, és a „Medvék Klánját”, kik hol erejükkel, hol pedig sármjukkal vagy ravaszságukkal, - ki, ki a maga képességével - küzdenek a vágyott hatalom eléréséért.

Hűség, kaland, szerelem, misztika, szépség, a természet dicsérete, ének, zene, tánc, próza, költészet és a Tesla musicalben megszokott nagyívű slágerek, melyek az előadás után hosszú órákkal később sem mennek ki a fülünkből…

Az új magyar musical mindezeket ötvözi és kínálja egy szeretnivaló, veszélyekkel és katartikus pillanatokkal bőven dúsított story-ban, melyhez a roppant látványos vizuális élménykeretet 80nm tematikusan megépített LED fal díszlet hívat majd biztosítani! A remekbe szabott alkotás nem csak gyermekeinknek készül! Az alkotóstáb - író: Egressy Zoltán, zeneszerző: Sebestyén Áron, dalszöveg: Müller Péter Sziámi, rendező: Pataki András, kreatív ötletgazda: Vona Tibor - ismét nagycsaládi szórakozást és feltöltődést ígér, mely időálló közönségbarát érték reméljük, hogy a covid hosszú bezártsága után kortól függetlenül ad majd valamennyiünknek élményekben gazdag kikapcsolódást.

Részletek:

https://www.tbgprod.hu/

Részletek a sajtótájékoztatóról később, videó formájában is!

Jegyek elővételben kaphatók az alábbi linken, vagy személyesen a Polgármesteri Hivatal ügyfélszolgálatán munkaidőben!

https://tickets.funcode.hu/event/vadak-ura-abony

A sajtó munkatársainak külön szeretnék köszönetet mondani, hogy jelenlétükkel megtisztelték rendezvényünket!

127 alkalommal

Közelgő programok

Események nem találhatóak