Mindenkit sok szeretettel várunk most vasárnap
KONCERT EGY IFJÚ TEHETSÉG JAVÁRA ![]()
Módosított helyszín! Római katolikus plébánia közösségi háza
Az adakozás megvalósításában a Kék Madár Jóléti Alapítvány nyújt segítséget. Az abonyi civil szervezet adja át Berki Illés részére a támogatásokat. Az adományokat nagy szeretettel és tisztelettel várják az alábbi számlaszámon is: 11742142-20010609
Kék Madár Jóléti Alapítvány, Abony 2740., Szilágyi Erzsébet út 3. Adószám: 18690819-1.33
Berki Illés 15 esztendős abonyi fiatalember, aki igen magas fokon műveli a hegedű „tudományát”. Továbbtanulásához segítségre, támogatásra lenne szüksége, ugyanis egy magasabb szintű, kiváló hangszert szeretne vásárolni.
Kérem Önöket, hogy segítsék, támogassák a közeljövőben megrendezésre kerülő adománygyűjtő koncerten Illést, és természetesen mindenkit várunk sok szeretettel! Az ifjú tehetség neves előadóművészekkel lép fel a római katolikus plébánia közösségi házában november 8-án (vasárnap) 16:00 órakor.
Segítségképpen elvállaltam a fővédnöki posztot, és mindent meg fogok tenni annak érdekében, hogy Illés álma megvalósulhasson. Szeretettel meghívok tehát minden kedves érdeklődőt az adománygyűjtő koncertre! ![]()
![]()
Ismerjétek meg Berki Illést:
violin Berki Illés 15 éves hegedűs négyéves korában kezdett el hegedülni a Bihari János Zeneiskolában, Búzás Dóra tanárnő növendékeként.
Tizenegy éves korától a Szent István Zeneművészeti Szakgimnázium és AMI tanulója volt, ahol jelenleg is Gyermán Júlia hegedűművész tanárnő növendékeként folytatja tanulmányait, 10. osztályosként. ![]()
Az elmúlt években számos hazai és nemzetközi versenyen vett részt, ahol több alkalommal az élmezőnyben végzett. ![]()
Ez az adománygyűjtő koncert azért szerveződik, mert a további tanulmányaihoz és szakmai fejlődéséhez szüksége van egy megfelelő minőségű hangszerre. Nagy örömére egy Horváth Anton által készített hegedű kerülhetett hozzá, amelyet Vass Ágnes hegedűművésznőtől kapott. A hangszer árának egy részét már ki tudták fizetni, a fennmaradó összeg előteremtéséhez azonban még támogatásra van szüksége. ![]()
![]()
A koncerten Illéssel együtt közreműködnek:
Gyermán Júlia – hegedűművész ![]()
Vedres Péter – fagottművész ![]()
Németh András – zongoraművész ![]()
Mindenkinek szívből köszöni, aki eljön a koncertre, támogatja vagy akár csak jelenlétével hozzájárul ahhoz, hogy folytathassa a zenei tanulmányait és megvalósíthassa az álmait.
Szeretettel vár mindenkit! ![]()
![]()
Időpont: 2026. november 8. (vasárnap), 16:00 óra
Helyszín: római katolikus plébánia közösségi háza
A zene összeköt – köszöni, hogy támogatod a jövőjét! ![]()
Pető Zsolt polgármester
