Ugrás a tartalomhoz
2021.12.25 Szo.

Acsai Roland üdvözlete az abonyiaknak

Mindig sokat írtam Abonyról, a szülőföldemről, de az utóbbi időben még fontosabbá vált számomra ez a város, életem origója.

Ilyenkor, tél idején, eszembe jut, ahogy édesapám húzott maga után a szánkón, és nagyokat nevettünk, mert valahogy mindig elcsúszott. A gumicsizma nem a talpa tapadósságáról híres… Azóta én húzom magam után a lányaimat a szánkón, ha éppen van hó. Ez is az élet folytonossága: a szánkó zsinegének stafétaként való átadása a következő nemzedéknek. Talán ez a vers is egy ilyen stafétabot lehet. Ezúton szeretnék Abony minden kedves lakójának áldott karácsonyt és boldog új évet kívánni, és emlékeztetni őket arra, milyen fontos és szép helyen élnek: egyszerre a múlt, a jelen és a jövő ölelésében.

 

MINDEN LESZ MÉG

(felező nyolcasok Abonyról)

 

Itt emberek mindig laktak

és szkítának meg avarnak

hívták őket, vagy magyarnak.

Vajon a hant kit takarhat?

 

A föld alatt letűnt kornak

párhuzamos valósága,

csont felel ott lent a csontnak

szántóföldbe beleszántva.

 

Beleszántva szántóföldbe,

a búzába, a kenyérbe,

mint a múltunk a jövőbe,

és felette szitál vércse.

 

Szitál vércse, méghozzá kék,

mozdulatlan, égi árnyék…

Mikor jött a tatárjárás,

a föld alá ásott ládát,

 

ki előlük elrejtőzött,

és feldúlva mind a dűlők.

Aztán eljött a törökkor,

minden élő pusztult akkor.

 

Ez a hely is néptelen lett,

szántóföldet dudva verte,

zaj nem törte meg a csendet,

de e korra is szállt este.

 

Másik korszak bekopogott,

majd vele az újabb lakók,

mert tőlük a földbirtokos

néhány évig nem kért adót.

Több ház épült, föld lett szántva,

és kinőtt itt sok családfa.

Gyökerük az anyaföldben,

az utódok egyre többen.

 

Templomtorony, az a kettő,

hamarosan itt felépült.

Lett dicsérve a Teremtő,

amint végre már elkészült.

 

Új ellenség jött eközbe’:

emberek, mint fa, kidőlve.

Kikerültek az erdőbe,

a kolera temetőbe.

 

(Arra jártam gyerekfejjel,

kimentem a biciklimmel.

A nagyapám megmutatta,

neki meg tán az ő apja.)

 

Aztán eljött a negyvennyolc,

császáriak megismerték

egy életre a Perczel Mórt,

és lábukat igen szedték.

 

Két háború következett,

Abonyra is bomba hullott.

Apámék, hogy ne féljenek,

átmentek a nagyapjukhoz.

 

Aztán történt még sok minden,

a korszakot eltemették.

Elvett s adott a jó Isten,

minden volt, és minden lesz még.

 

Legelőre fészkel bíbic,

hangja nevet, hangja sír is,

és tornyában a templomnak

sok száz éve harangoznak.

 

Ezt hallgatja majd unokád,

és hallgatta az ükapád.

 

330 alkalommal

Közelgő programok

Események nem találhatóak