Ugrás a tartalomhoz
Szechenyi Terv Plusz
2021.08.12 Cs.

Három út épült meg pályázatos támogatással

Augusztus 12-én délelőtt került sor a pályázatos támogatással, jelentős önkormányzati önerő hozzárendelése mellett épült új utak műszaki átadás- átvételére.

A városvezetés részéről jelen volt Dr. Egedy Zsolt alpolgármester, Korbély Csabáné és Kovács László szakbizottsági elnök, települési képviselők. A kivitelező céget, a BITUNOVA Kft-t Pásztor Jenő építésvezető képviselte. A Településfejlesztési Osztály munkatársai, az ABOKOM Nonprofit Kft. és a DAKÖV Kft. szakemberei is részt vettek a megbeszélésen. Aláírásra került az átadás- átvételi jegyzőkönyv, Kovács Ferenc műszaki ellenőr javaslatának megfelelően.

A műszaki átadás- átvétel során a körzetek települési képviselői, Korbély Csabáné, Dr. Egedy Zsolt és Kovács László is tolmácsolta a lakosság észrevételeit a kivitelező felé.

a2

Kovács László lapunknak elmondta, hogy egyeztetett a kivitelező cég képviselőjével Pásztor Jenővel az Erzsébet királyné utcára vonatkozó lakossági megkeresések tárgyában. „A felvetett problémák megoldása későbbiek során várható, pótlásra kerülnek a hiányosságok. Ilyen többek közt az utcában a felezővonal felfestése, vagy az utca cégén megfelelő helyen, megfelelő közlekedési táblák kihelyezése.”- mondta el lapunknak Kovács László.

a3

Korbély Csabáné a korábbiakban több lakossági kérést is tolmácsolt a Bitunova Kft. műszaki vezetője felé, melyeket a cég megfelelően megoldott a Csillag Zsigmond utca vonatkozásában. Dr. Egedy Zsolt alpolgármester a Bethlen Gábor úttal kapcsolatban fogalmazott meg észrevételeket, tolmácsolt lakossági észrevételeket.

Pásztor Jenő építésvezető megköszönte a projektben résztvevők munkáját, segítségét, és példaértékűnek nevezte az együttműködést a helyiekkel, kiemelve a DAKÖV és az ABOKOM Nonprofit Kft. segítségét.        

a4

A Somogyi iskolánál lévő parkolóban – az útépítés során a bontásból származó- felhalmozott építési anyag hamarosan aprításra kerül, és azt bedolgozzák, tömörítik a parkoló alapjába.

a5

Ahogyan arról korábban beszámoltunk Önöknek, a tavalyi évben mart aszfaltos technológiával a Bitunova Útfenntartó és Emulziógyártó Kft több utat is épített Abonyban. A Bitunova korszerű gépei ismét felvonulnak, ezúttal meleg aszfaltos technológiával készítettek utakat a városban. Egy sikeres pályázatnak köszönhetően épülhettek meg idén az utak Abonyban. Összesen 40 millió forintot nyert el a település, ami mellé mintegy 19,5 millió forintos önerőt rendelt az önkormányzat. Így a beruházás összértéke cca. bruttó 59,5 millió forint volt.

a6

A kiírás szerint sajnálatos módon csak olyan utak építése volt támogatható tevékenység, melyek már eleve aszfaltos alappal rendelkeznek. Így a következő utcák kaptak új burkolatot: Erzsébet Királyné utca (Ceglédi út – Szelei út között), Csillag Zsigmond utca (Szelei út – Vak Bottyán utca között), valamint a Bethlen Gábor utca.

Az útépítések hamarosan folytatódnak Abonyban! Figyeljék ezzel kapcsolatos híreinket!

a7

1369 alkalommal

Közelgő programok

Események nem találhatóak