Ugrás a tartalomhoz
Szechenyi Terv Plusz
2026.06.08 H.

📢 Közbiztonság, ivóvíz és más fontos témák a lakossági fórumon 👥

Molnár Gáborral, a Városunk Fejlődéséért Egyesület önkormányzati képviselőjével, a Pénzügyi Bizottság elnökével közösen vártuk Abonyban délután két helyszínen is a lakosságot. Mindkét fórum aktív részvétel mellett, érdemi, jogos problémák felvetésével, jó hangulatban telt. 😊

🚗 A száguldozók kérdése is felmerült, valamint az is, hogy úgy nehéz lenne fekvőrendőrt telepíteni az utcákba, ha a lakos, aki előtt lenne a forgalomszabályozó eszköz, ez ellen tiltakozik, mert az hanghatást vált ki. 🔊

⚠️ A kábítószer jelenléte, a prostitúció, roncsautók aktív használata, majd azok illegális elhelyezése is fontos és megvitatni, megoldásra váró probléma. Az illegális hulladékok elhelyezése, a társadalmi együttélés normáit nem betartó magatartás is gond Abonyban. 🛑

👮‍♂️ A rendőrségnek, hatóságoknak számos alkalommal jeleztük már a fenti, gyakran tűrhetetlen és a lakóközösségek életét megkeserítő helyzetet. Ennek ellenére érdemi változás, kivizsgálás, hatósági fellépés nem történik a tárgyban. Ezért jeleztem a fórumon, hogy szorgalmazni fogom a magasabb szintű rendőri vezetővel való, megyei parancsnoki szintű munkatárssal történő kapcsolatfelvételt és egy lakossági fórum összehívását szorgalmazom. 💬 Itt a lakók elmondhatják a jogos panaszukat, mivel én minden alkalommal ezeket jelzem a Ceglédi Rendőrkapitányság felé, de nem történik érdemi intézkedés. A hivatalos szervek részéről legtöbbször semmiféle választ nem kapunk. ✉️

🚰 Az ivóvíz minőségével kapcsolatban is feltettem a kérdést, hogy volt-e ezzel valakinek nagyobb problémája. A körzetben élők egyike sem jelezte azt, hogy baj lenne vele. Kihangsúlyoztam, hogy van egy nagyon remek szakemberállománya a DAKÖV Kft-nek, mely azonnal rendelkezésre áll és segít a panaszok orvoslásában, így forduljanak hozzájuk bizalommal. 🛠️

🌳 Az önazonosságról szóló helyi rendelettel kapcsolatban a Parkerdőben lévő lakosok nagyon pozitívan nyilatkoztak, és kérték annak további alkalmazását. Az illegális lakásfoglalók ügye itt is problémaként hangzott el, valamint az is, hogy van olyan abonyi család, mely gyermekeit koldulni küldi. Ezt többször jeleztük a rendőrségnek és a gyámhivatalnak is, akik sajnos nem tettek érdemi intézkedéseket. 🛑

🚂 Jogos lakossági kérés volt a MÁV állomás parkolójának bővítése. Örömmel mondhatom, hogy a következő képviselő- testületi ülésnek ez is témája lesz. Abony Város Önkormányzata bérbe veszi a teherpályaudvar részt, kinyitja a nagykaput, és parkolóhelyeket alakít ki. 🅿️ A testület ebben a hónapban dönt a MÁV-val történő szerződés aláírásáról.

🤝 Mindenkinek nagyon köszönöm, aki eljött az utcafórumokra, hamarosan folytatjuk! Nekünk, minden vélemény számít! ❤️

Pető Zsolt polgármester

8 alkalommal

Közelgő programok

Események nem találhatóak