A mai képviselő- testületi ülésen az Abonyi Polgárőr Egyesület is beszámolt a tavaly végzett munkájukról. Juhász Pálné elnök asszony beszámolójából megtudhattuk, hogy Az egyesület létszáma 12 főre nőtt, miután két új ifjú polgárőr csatlakozott a csapathoz.
Kiemelt figyelmet fordítanak a külterületeken élőkre, akiket rendszeresen látogatnak a jól ismert „zöld autóval”. Jó kapcsolatot ápolnak az intézményekkel (iskolák, óvodák) és a rendőrőrs munkáját is segítik járőrszolgálattal.
Minden városi eseményen jelen voltak. A legnagyobb kihívást az első, nagyszabású szüreti felvonulás jelentette, de sikeresen helytálltak a Pecsenye Parádén, a Fogathajtó versenyen és az adventi rendezvényeken is.
A lakosság körében közkedveltek és megbízhatóak; a visszajelzések alapján a jelenlétük biztonságérzetet ad az abonyiaknak.
A beszámoló végén köszönetet mondanak Abony város vezetésének a működésükhöz nyújtott támogatásért.
Bár a létszámuk viszonylag alacsony, lelkiismeretes munkával és sikeres együttműködésekkel (rendőrség, szomszéd települések) aktívan hozzájárultak a város közbiztonságához 2025-ben.
Ezúton szeretnénk megköszönni Abony Város Lakossága nevében munkájukat és példás helytállásukat.
LV

