Ugrás a tartalomhoz
Szechenyi Terv Plusz
2026.04.29 Sze.

Korszerűsítések az abonyi strandon: Idén június 15-én nyitnak

A mai képviselő- testületi ülésen a jelenlevő városvezetők egyhangú igennel fogadták el az Abonyi Strand- és Termálfürdő tavalyi évi beszámolóját.

Batta- Nagy Nóra, az üzemeltető ABOKOM Nonprofit Kft. ügyvezetője arról számolt be, hogy a tavalyi évben is vesztségesen üzemelt a strand, de már jóval kevesebb önkormányzati támogatásra, bepótlásra van szükség.

„Ami idén színvonal-növekedést és nagy változást hoz, az az, hogy a Versenyképes Járások Programban elnyert a strandunk több mint 50 millió forintnyi támogatást pályázati úton, mely pályázatnak a kivitelezése már megkezdődött. A tárgyi eszközök beszerzése folyamatban van, a kivitelező kiválasztása ugye jelen testületi ülésen történik meg, ezután gyors szerződésaláírás és megkezdődik a kivitelezés. Ezen indokok miatt idei évben nem május 1-re tesszük a strandnyitást, hanem június 15-re. Legfőképpen ugye ez indokolja a megszokottnál eltérő nyitási időpontot, valamint az is jelentős indok számunkra, hogy május hónapban ugye megváltozott kissé már az időjárásunk a régi, sok évvel ezelőtti megszokotthoz képest. Nagyon hűvös a májusi hónap, sokszor szeles, hideg, esős, és nagyon-nagyon kevés a vendégünk, viszont a kiadásaink, a közüzemi számláink, a vegyszerfelhasználásunk ugyanolyan mértékű, mint csúcsidőszakban. Tehát a május hónapunk és a szeptember hónapunk az rendkívül veszteséges a tavalyi év számainak tanulsága alapján, úgyhogy idei évben egy rövidített nyitvatartással fogunk üzemelni: június 15-től augusztus 30-ig tervezzük a nyitvatartásunkat.

További változás még idei év tekintetében, hogy egy nagyon kis mértékű belépőjegy-áremelkedést terveztünk, mintegy 5-7%-os emelkedést. Ez ugye a költségeink, a közüzemi díjak, a vegyszerköltségek, a bérköltségek emelkedésének kompenzálására kerül bevezetésre, mintegy 100 forint körüli összeget jelent az egyes díjtételeknél. Viszont az áremelkedést szeretnénk azzal kompenzálni, hogy a pályázati beruházásból sok komfortnövelő, vendégek komfortját növelő beruházás kerül majd kivitelezésre.

Ebből említenék a teljesség igénye nélkül néhányat: a nagymedence teljesen új festést kap, korszerű medencefestékkel – ugye korábban csak a hagyományos régi meszes festék került a medence falára, ez jelentősen esztétikailag is javítani fogja a medencének a küllemét, valamint komfortérzetben is sokkal jobban tisztán tartható a vízminőség magasabb szinten tartható. A nagymedencéhez kapcsolódó vegyszeradagoló berendezések kicserélésre kerülnek, bővül a játszóterünk, további kiülőket, napozóágyakat kapunk. A kisebb medencéinkhez, a tanmedencénkhez és a termálvizes medencénkhez lábmosó tálcák kerülnek kiépítésre, úgyhogy várhatóan még családiasabb és még jobban vendégcsalogató strandot nyithatunk meg június 15-én a vendégeink számára.”- mondta Batta- Nagy Nóra igazgató asszony.

Pető Zsolt polgármester megköszönte a szóbeli kiegészítést.

„Mindenféleképpen szeretném kiemelni azt, hogy az elmúlt években, ahogy én visszanéztem a korábbi évek beszámolóit, még 2023-ban az Abokomnak jelentős volt a vesztesége a strand működtetésével kapcsolatban, mintegy 10,7 millió forint, 2024-ben már csak 7,9 millió, és ahogyan itt ügyvezető asszony is említette, majd egy millió forinttal, 6,7 millióra csökkent ez az Abokomot érintő veszteség a működtetésből fakadóan. Illetve itt el kell azért mondani a stranddal kapcsolatban, hogy minden évben az önkormányzat jelentős bepótlást ad ahhoz, hogy egyáltalán a strandot működtetni tudja az Abokom Kft., és ez a tavalyi évben 8,5 millió forint volt.

Ugye sokszor sokan elmondják, hogy a belépőjegyek ára magas, és hogy miért nem alacsonyabb, mert akkor többen látogatnák a strandot – ezt látjuk sajnos a pénzügyi adatok tekintetében, hogy a strand működtetése ez egy veszteséges üzletág, lehet így mondani, mindenféleképpen az önkormányzatnak is és az Abokomnak is.

Meg kell találnunk azt az optimális megoldást, hogy olyan árakon is megfizessék a belépőben azt a megfelelő összeget az igénybe vevők, ami a strand működtetéséhez hozzájárul, és mindez mellett még az önkormányzatnak ez 8,5 millió forint bepótlást jelent, és ahogy a beszámolóban is látjuk, ez még mindig veszteséget jelent az Abokomnak is. Tehát mindentől függetlenül a strand működtetése a város számára továbbra is fontos, továbbra is azon leszünk, hogy a strandot fejlesszük és próbáljuk a működési időtartamot is úgy beállítani, hogy egy nyári strandnak megfelelő idősávban legyen biztosítva, amikor talán a legnagyobb kihasználtsága is lehet.

Amire én szeretném felhívni a figyelmet, majd ugye szűkül a nyitvatartási idő, már csak június közepétől augusztus végéig, hogy az egyesületekkel, azokkal, akik kedvezményesen használják a strandunkat, időben legyen egyeztetés, hogy ott a vízfelületnek a beosztása, ebből ne legyenek esetlegesebb ütközések, illetve az úszásoktatásokkal való összehangolása. Következő testületi ülésre hozzuk majd az úszásoktatás támogatásával kapcsolatos napirendet, hiszen itt kell elmondani, hogy mindezek mellett a támogatások mellett, amivel biztosítjuk a strand működését, még az önkormányzat hozzájárul az úszásoktatáshoz is, hiszen az iskolába lépőknek az elmúlt években ingyenesen biztosítottuk az úszásoktatáshoz az abonyi strandot.”- mondta el a polgármester.

LV

86 alkalommal

Közelgő programok

Események nem találhatóak