A Magyar Kormány területi felzárkózást célzó Versenyképes Járások Programja keretében pozitív támogatói döntés született: Abony Város Önkormányzata 9 millió forint vissza nem térítendő támogatást nyert el a volt Kostyán Andor-kúria hasznosítására.
A fejlesztés célja, hogy a már korábban felújított épületben gyermek-szabadidős élményközpont (játszóház) jöjjön létre, valamint megtörténjen a működéshez szükséges eszközök beszerzése. A beruházás új, minőségi szabadidős lehetőséget biztosít majd az abonyi gyermekek és családok számára.

Abony Városa korábban már sikeresen szerepelt a programban: a termál- és strandfürdő fejlesztésére, valamint a belvárosi járdaszakasz – a Somogyi Imre Általános Iskolához tartozó Csillag Zsigmond úti járda – felújítására nyert el forrást. Ezeknek a beruházásoknak a kivitelezése a tervek szerint 2026 tavaszán valósul meg.
A mostani pályázat különlegessége, hogy a Ceglédi járás 12 települése közösen, konzorciumi együttműködésben vett részt a program második fordulójában. A képviselő-testület 2025. október 30-i rendkívüli ülésén döntött a közös pályázat benyújtásáról, amelynek gesztora Abony Városa lett.

A közös fejlesztési csomag összértéke 250 millió forint, amely közel 90 ezer lakos életminőségét javítja. A beruházások a településüzemeltetés, a közszolgáltatások, a közlekedésbiztonság és az alapinfrastruktúra fejlesztését szolgálják.
A program keretében megvalósuló fejlesztések:
- Abonyban: a volt Kostyán-kúria hasznosítása, játszóház kialakítása és eszközbeszerzés
- Cegléden: a Bem József Technikum tetőszigetelése és új helyi buszjárat indítása
- Albertirsán: vasútállomási parkoló bővítése
- Tápiószőlősön: védőnői épület tetőfelújítása
- Mikebudán: óvodai fejlesztések
- Dánszentmiklóson: sebességmérő eszköz és buszvárók telepítése
- Csemőben: kamerarendszer-fejlesztés
- Törtelen: okos zebra létesítése
- Kőröstetétlenen: két sebességmérő kihelyezése
- Újszilváson: energetikai korszerűsítés
- Jászkarajenőn: biztonságos gyalogátkelő kialakítása
- Ceglédbercelen: napelemes közvilágítás fejlesztése
A Ceglédi Járás települései példás együttműködésről tettek tanúbizonyságot a program második fordulójában. A közös gondolkodás és felelősségvállalás eredményeként olyan fejlesztések valósulhatnak meg, amelyek minden település számára kézzelfogható előrelépést jelentenek.
Abony gesztori szerepvállalása biztosítja a projekt összehangolt, hatékony és sikeres megvalósítását. Ezúton is szívből gratulálok a járás valamennyi településének a közös sikerhez.
Pető Zsolt
polgármester

