Ugrás a tartalomhoz
Szechenyi Terv Plusz
2023.10.09 H.

Nagyon sikeres a KRESZ oktatás a Somogyi iskolában

Együttműködési megállapodás került aláírásra

A Somogyi Imre Általános Iskolában hosszú évek óta eredményes a KRESZ oktatás, valamint a baleset-megelőzésben is nagyon jártasak a gyerekek. Mindez Pintér János tanár úrnak, a KRESZ oktatás meghonosítójának, és utódjának Farády Csilla tanárnőnek köszönhető. Évről évre rangos versenyeken jeleskednek a somogyis gyerekek, és a rendőrséggel, baleset megelőzési szervezetekkel is remek kapcsolatot ápolnak.

Ennek keretében 2023. október 06-án - az Aradi vértanúk napján - Abonyban a Művelődési Házban írtuk alá azt az együttműködési megállapodást a Somogyi Imre Általános Iskola Igazgatójával, mely a biztonságos közlekedésre nevelés érdekében köttetett. Egyúttal átadtuk a Pest Vármegyei Balesetmegelőzési Bizottság által beszerzett kerékpáros ügyességi pályaelemeket, jövőbeli munkájuk segítése céljából.

Elmondhatjuk, hogy vármegyénkben egyedülálló módon a Somogyi Imre Általános Iskola az ahol tanórán kívül – közlekedési szakkör keretei között Farády Csilla szakkörvezető, pedagógus foglalkozik az iskola diákjainak biztonságos közlekedésre nevelésével.

Az intézmény tanulói rendszeresen részt vesznek a Pest Vármegyei Balesetmegelőzési Bizottság által szervezett felmenő rendszerű közlekedésbiztonsági gyermek és ifjúsági versenyeken. Több alkalommal képviselték vármegyénket az országos versenyeken ahol kiemelkedő teljesítményt nyújtottak.

Az iskola vezetése és tantestülete elhivatott és fontosnak tartja a biztonságos közlekedésre nevelést, a közlekedési szabályok megismerését és betartatását.

A 2023/2024-es tanévben a rendőrség legújabb közlekedésbiztonsági oktató programja a KEVE – Közlekedjünk Együtt Vigyázzunk Egymásra – is az intézményben startol!

A rendezvényen jelen volt Pető Zsolt a város polgármestere, aki köszönetét fejezte ki Bizottságunk adományáért, méltatta annak fontosságát, hogy alföldi kisvárosként az iskola diákjai tudnak részt venni országos versenyeken képviselve a vármegyét. Megköszönte Kazinczyné Juhász Ildikó igazgató asszonynak az áldozatos és elhivatott munkát.

A közel 600.000 forint értékű pályaelemeket Nádházi Brigitta r. őrnagy a Pest Vármegyei Balesetmegelőzési Bizottság titkára adta át.

Pest Vármegyei Balesetmegelőzési Bizottság

276 alkalommal

Közelgő programok

Események nem találhatóak