Ugrás a tartalomhoz
Szechenyi Terv Plusz
2023.01.18 Sze.

Adidas sportmezeket kaptunk adományként

Pető Zsolt polgármester: 

A mai napon, január 18-án Lencse Balázs és Pintér Kornél, a Magyar Apostoli Egyház lelkipásztorai, országos misszió vezetői nemes felajánlást hoztak az abonyiaknak. Összesen több, mint 100 darab Adidas márkájú edzőmezt, ezen kívül jelző pólókat és sportszárakat kaptunk. Ezeket a Polgármesteri Hivatal Dísztermében adtuk át Vigh Zoltánnak, a Montágh Imre Általános Iskola testnevelő tanárának, és két diákjának. Az adományt elvitték az oktatási intézménybe. Szerencsés helyzetben vagyunk, hiszen Vigh Zoltán egyben az Abonyi KID FC-ben a legkisebb korosztállyal is foglalkozik. Így a mezek másik részét a sportegyesületben sportoló kis focistáknak adja oda az edzőjük. Én azt gondolom, hogy az adományozás célja teljesülhet, hiszen sok olyan nehéz helyzetben lévő gyermek edzhet márkás mezben, akinek eddig erre nem volt lehetősége.

Ezúton szeretnénk köszönetet mondani a nemes felajánlásért mind a Magyar Apostoli Egyháznak, mind pedig az Adidasnak. Szerencsések vagyunk, hogy a sikeres együttműködés keretében immár sokadszor kaptunk adományokat ezen egyházi szervezettől, bízunk benne, hogy a továbbiakban is lesz erre lehetőségünk!

 

505 alkalommal

Közelgő programok

Események nem találhatóak