Ugrás a tartalomhoz
Szechenyi Terv Plusz
2022.09.28 Sze.

Utcafórum két körzetben is

Szeptember 27-én Kókai- Dudinszky Mónika alpolgármester és Korbély Csabáné a Humánpolitikai Bizottság elnöke, önkormányzati képviselők lakossági fórumot szerveztek a Batthyány és Szeretet utcák kereszteződésében, ahol a két városvezető körzete egymással határos.

 Az utcafórumon részt vett Pető Zsolt is.

A polgármester az elmúlt időszak fejlesztéseiről beszélt, valamint az előttünk álló beruházásokról tartott tájékoztatót. Természetesen nem maradhatott ki a témák közül az elszabaduló energiaárak problematikája sem, mely hatalmas terhet ró az önkormányzatokra, így Abonyra is. Próbálnak minden téren takarékoskodni ugyan, de a megoldást sajnos nem látják a 10-15-szörös áremelkedésekre.

A Varga István Városi Sportcsarnok fűtésszámlája a prognózis szerint csillagászati lehet, hiszen a jelenlegi éves 3 milliós gázszámla helyett 30 milliót kellene kifizetni. Szó esett arról is, hogy a víziközmű vagyon átadása az állam részére nagyon érzékeny pont, és törekszenek a legjobb megoldást megtalálni, mely a lakosságnak is megnyugtató lehet. Egyelőre nem szeretnék átadni a vízközműveket az államnak, hiszen akkor félő, hogy egy esetleges csőtöréskor nem azonnal, hanem órák vagy napok múlva jönnek javítani a hibákat.

Korbély Csabáné önkormányzati képviselő a szociális gondoskodás terén tett erőfeszítésekről, megoldásokról is tájékoztatót tartott. Elmondta, hogy valamennyi ezzel foglalkozó helyi szervezet és az oktatási intézmények részéről is összegyűjtötték azokat, akiket segíteni szükséges. Az így kapott listákat gondosan összefésülték, és így mintegy 300 család szerepel azok közt, akik segítségre szorulnak. Kókai- Dudinszky Mónika szakterülete a pénzügy, így ebben nagyon sokat segít az önkormányzatnak, de az Élelmiszerbankkal is ő tartja a kapcsolatot. Ennek köszönhetően sok száz élelmiszer adománycsomagot adtak már oda az abonyi családoknak. Korbély Csabáné kiemelte, hogy a helyi önkormányzat azért tud ilyen jól működni, mert az egyes képviselők egymás közt megosztják a feladatokat, mindenkinek megvan a maga szakterülete. Például van aki a rendezvényszervezésben jeleskedik, alpolgármester asszony a pénzügyekben jártas, ő pedig a szociális gondoskodást karolta fel.

Pető Zsolt polgármester örül annak, hogy a képviselő- testület minden egyes tagja az abonyi lakosság érdekeit képviselve tud együttműködni, és ennek látszata is van, valamint az országgyűlési képviselővel is együttműködésben dolgoznak.

A fórum végén a lakosságé volt a szó. A jelenlévők őszintén beszéltek problémáikról, melyek nagy részének megoldására ígéretet is kaptak.

Kókai- Dudinszky Mónika és Korbély Csabáné hangsúlyozta, hogy őket mindig lehet keresni, elérhetőek a lakosság számára. Kérték, hogy továbbra is a Szeretlek Abony választókerületi csoportjaiban kérjenek segítséget, tegyék fel kérdéseiket, mert ez a kétoldalú kommunikáció igen gyors és megfelelő formája.

A lakosság megköszönte a városvezetők munkáját, és örömüket fejezték ki, mert a jelenlegi városvezetés az eltelt három esztendőben valóban felrázta Abonyt, ahogyan azt ígérte.

A lakossági utcafórumok folytatódnak, kérjük figyeljék ezzel kapcsolatos hirdetéseinket!

Abony Sajtó

856 alkalommal

Közelgő programok

Események nem találhatóak