Ugrás a tartalomhoz
Szechenyi Terv Plusz
2022.02.02 Sze.

Fontos lenne a református temetőhöz vezető út rendbe tétele

Szűcs Sándor önkormányzati képviselő a január végi képviselő- testületi ülésen egy fontos lakossági kérést tolmácsolt a jelenlévők felé.

„A következő ügyben szeretnék kérést megfogalmazni. Külterületi útépítésekről van szó. Erről ma is fogunk szavazni. Megkeresett ma egy állampolgár, aki református vallású, és gyakran jár a református temetőbe. Azt kérte, hogy próbáljunk már tenni az ügyben valamit, hogy hogy a református temetőhöz vezető bekötő út legyen rendbe téve. Szeretném kérni, hogy ezt valamilyen módon próbáljuk megoldani. Köszönöm szépen.”- mondta Szűcs Sándor önkormányzati képviselő.

Pető Zsolt polgármester viszontválaszában jogosnak ítélte meg a felvetést.

„Köszönöm szépen az észrevételt., illetve a javaslatot. A bekötő út állapotát már tavaly is próbáltuk javítani, az ABOKOM Nonprofit Kft-vel. Ott padkáztak az ABOKOM munkatársai, és próbálták az út környezetét rendbe tenni. Ebben a pályázatban, mert ez egy uniós vidékfejlesztési programban elkészült pályázat, ezt nem lehet beletenni. Ugyanakkor azt gondolom, hogy az a mart aszfalt, amit vásárolt az önkormányzat, abból biztosítható annyi, hogy ezt az utat rendbe lehet tenni. Erre oda fogunk figyelni.”- mondta viszontválaszában Pető Zsolt polgármester

Abony Sajtó

708 alkalommal

Közelgő programok

Események nem találhatóak