Ugrás a tartalomhoz
Szechenyi Terv Plusz
2022.02.01 K.

Ismét ülésezett az Idősügyi Tanács

Február elsején hosszú idő óta először ülésezett ismét az abonyi Idősügyi Tanács Pető Zsolt polgármester dolgozószobájában.

 A szervezet tagjai azon civil csoportok, melyek tagjai idős abonyi lakosok, illetve idősüggyel foglalkozó helyi szervezetek. A résztvevők nagy örömmel üdvözölték egymást, hiszen az ilyen rendszeres megbeszélésekre nagy szükség van. A tanácskozás elején szociális ügyekről esett szó.  

Az Innoven Kft a közelmúltban napi 15 adag meleg élelmet ajánlott fel, melyet a Karitász Abonyi Csoportjának tagjai visznek el az érintetteknek. Első körben időseknek szállítják ki a meleg ételt, erről tájékoztatott a szervezet képviseletében jelen lévő Csizmadia Mihályné, aki kiemelte, hogy Dr. Tóth Katalin Karitász csoportvezetővel és a Családsegítő Szolgálattal egyeztetnek arról rendszeresen, hogy kik azok, akiknek segíteniük kell. Természetesen a többi szervezet javaslatára is számítanak, folyamatosan. Elhangzott, hogy az étel kiszállításával kapcsolatban nagyon kedvezőek az eddigi tapasztalataik, hiszen mindenki nagyon örül a lehetőségnek. A közelmúltban számoltunk be róla, hogy Mádi Zsolt abonyi mezőgazdasági vállalkozó öt tonna burgonyát ajánlott fel, melyet 15 kilogrammos kiszerelésben juttatnak el a rászoruló családoknak. Ebben is a Karitász Abonyi csoportja segít, és a tapasztalatok itt is nagyon kedvezőnek mondhatók.

A megbeszélés második részében Pető Zsolt polgármester ismertette az idei városi költségvetés legfontosabb elemeit. A városvezető kiemelte, hogy ahogyan eddig is, most és a továbbiakban is kiemelt szerepet kap az, hogy az idősügyi ellátást a lehető legmagasabb színvonalon tudják biztosítani Abonyban. Pető Zsolt beszélt az elnyert pályázatokról, melyek nagyon sokszínű fejlesztési lehetőséget biztosítanak a városnak. Kiemelkedő jelentőségűek az útfelújítási projektek. A képviselő- testület célja az, hogy mindenhol meleg aszfaltos technológiával, szegéllyel ellátott utak épülhessenek, mivel ezek igazán tartósak. Az Idősügyi Tanács tagjai észrevétellel éltek az útépítések utáni helyzetről, kérték, hogy egyes utcákban a padkákat rendezzék, mert azok sárosak, földdel kerültek feltöltésre.

A megbeszélés végén a jelenlévők mondták el észrevételeiket, javaslataikat, melyek közt szerepelt járdaszakaszok megújításának igénye is. Ezek közül a Vasút úti járda felújítása már márciusban kormányzati támogatással megtörténik.

A megbeszélésen Pető Zsolt ismerettette és át is adta a jelenlévőknek az idei rendkívül színes és színvonalas rendezvénytervet, és buzdította  jelenlévőket a városi programokon való aktív részvételre. A városvezető azt is felajánlotta, hogy a helyi önkormányzat a tavalyi évhez hasonlóan idén is támogatja az idősek által szervezett kiállítások megszervezését.

Abony Sajtó

715 alkalommal

Közelgő programok

Események nem találhatóak