Ugrás a tartalomhoz
Szechenyi Terv Plusz
2021.11.03 Sze.

Gimisek a hivatalban

November 3-án Pető Zsolt polgármester az úgynevezett Hivatali COOL- Túra program keretében fogadta a Kinizsi Pál Gimnázium 12/a osztályát.

 Az ilyen látogatások célja, hogy a diákok megismerkedjenek az önkormányzatisággal, illetve a Polgármesteri Hivatal működésével.

A Városvezető a Díszteremben tartott előadást a témában a diákoknak, akik Életvitel tantárgy keretében Óré Vivien tanárnővel érkeztek.

Pető Zsolt polgármester reményét fejezte ki a tekintetben, hogy a diákok közül is lesz majd olyan, aki önkormányzati képviselő, vagy a Polgármesteri Hivatal munkatársa lesz egyszer. A városvezető szeretné kikérni a fiatalok véleményét is Abony Város fontos közügyeivel kapcsolatban. Ezért is kérdezte meg a diákokat arról, hogy szerintük melyek lennének a fontos fejlesztendő területek.

Az egyik tanuló elmondta, hogy fontosnak tartja, hogy olyan fejlesztések valósuljanak meg, melyek a fiatalok számára is még vonzóbbá teszik a települést. „Ez azért is lényeges, mert Abony Város megközelíthetősége az M4-es út megépültének és a vasúti korszerűsítéseknek köszönhetően jelentősen javult. Budapestről mintegy 40- 50 percnyi távolságra vagyunk csupán. Ebből következik, hogy várható az a tendencia, hogy az agglomerációs övezet kibővül, és amennyiben Abony elég vonzó tud lenni fiatal családok számára, sokan költözhetnek hozzánk.”- mondta el a diák.

Pető Zsolt polgármester maximálisan egyet értett a felvetéssel, és újabb látogatásra is invitálta a diákokat. A következő COOL- Túra program keretében egy előterjesztést is készíthetnek a tanulók, melyet megtárgyalnak, majd megszavaznak, úgy, mint egy képviselő- testületi ülésen.

 

LV

917 alkalommal

Közelgő programok

Események nem találhatóak