Ugrás a tartalomhoz
2021.10.14 Cs.

A Törteli út felújításáért lobbiznak

Abony város mikrotérségben elfoglalt központi elhelyezkedése miatt kiemelten fontos a szomszédos települések közúti kapcsolódása, ezen belül a megfelelően járható utak biztosítása.

Az elmúlt években több országos közút is megújult, melynek köszönhetően javult városunk elérése, azonban vannak még fejlesztésre szoruló útszakaszok.

Ezek közül az egyik a 4611 számú Abonyt Törtellel összekötő út, melynek egyes szakaszai kritikus állapotban vannak. A rossz útminőség a közlekedési nehézségek mellett baleset- és kárveszélyt okozhat az utazóknak, illetve a járműveknek.

tortelabony2 640 480

Az út felújításának szükségességéről tárgyalt Godó Tiborral, Törtel község polgármesterével Abony város polgármestere. A településvezetők megállapodtak abban, hogy közös levélben fordulnak a közútkezelőhöz, melyben ismételten kérik az Abony- Törtel közti út burkolatának teljes körű felújítását.

Pető Zsolt polgármester:

„Abony számára fontos, hogy a környező településekről érkezők könnyen elérhessék a nálunk lévő szolgáltatásokat, vállalkozásokat, munkahelyeket. Szeretnénk felhívni a figyelmet a Törteli út felújításának szükségességére, gazdasági és közlekedésbiztonsági indokoltságára. A közútkezelő az elmúlt időszakban is partnerségben dolgozott településünkkel, ezért bízunk az útfelújítás közeljövőbeni megvalósításában. E mellett egyeztetéseket kezdünk a Tószegi út és a Szolnoki út (Pest megyei szakaszának) felújítása érdekében is az ebben illetékesekkel.”

554 alkalommal

Közelgő programok

Események nem találhatóak