Ugrás a tartalomhoz
2021.10.07 Cs.

Interjú nt. Gáll Károllyal

Ahogyan arról beszámoltunk, nt Gáll Károly református lelkész ebben az esztendőben adott hálát Abonyban eltöltött 10 éves szolgálatáért.

Ezen alkalomból Hálaadó Istentiszteletet tartottak a közelmúltban az abonyi református templomban. A 10. évforduló kapcsán beszélgettünk nt. Gáll Károly lelkésszel, aki lapunknak elárulta, hogy még sosem szolgált ilyen hosszú ideig egy helyen, és kiemelte, hogy Abonyban, a gyülekezetben békesség, egyetértés van. Ezt tartja az egyik legnagyobb eredménynek.

  • Sok minden történt az elmúlt tíz esztendőben. Ha építkezésekben gondolkodunk, akkor szépen apránként majdnem mindegyik épületre költött a gyülekezet, legalább állagmegóvásra. A lényeg azonban nem ez. Nem az épületek megújulása a lényeg, persze nem szeretném ezt a kérdést sem elbagatellizálni, mert az is fontos, hogy az ember milyen helyre érkezik. Sokkal fontosabbnak tartom azonban a lelki megújulást. Az elmúlt tíz évben ez az egyik legnagyobb áldása Istennek, hogy azok az emberek, akik az egyházközségünk tagjai, illetve akik járnak Istentiszteletre, ők úgy érzem, -persze ezt lehet, hogy tőlük kellene inkább megkérdezni-, hogy lelkileg gyarapodtak velem együtt. Azért vagyok a leghálásabb Istennek, és ezt az istentiszteleten is elmondtam, hogy nincs széthúzás a gyülekezetben, egy akarattal békességben vagyunk. Isten ajándéka ez. Ez nem magától értetődő. Ez nem azt jelenti, hogy nem voltak feszültségek, vagy nincsenek időnként véleménykülönbségek, de összességében nem széthúzás jellemzi a gyülekezetet. Ez egy fontos dolog, mert ahol a sok egyén közt egyetértés tud lenni, az már az Isten áldása. Ez sokkal fontosabb, mint az épületek.
  • Mennyire aktívak a hívek?
  • Van egy mag, amely a gyülekezet alapját képezi. A közösséget erősítik a jelenlétükkel és szolgálataikkal. Nyilván van egy szélesebb része a gyülekezetnek, akik csak alkalomszerűen jönnek el. Van egy részük, akik csak ünnepeken járnak hozzánk, és ilyenkor jelzik hovatartozásukat, azt, hogy ők is részei a gyülekezetnek. Vannak olyanok is, akik szinte csak papíron tagjaink. Ez sem egy elhanyagolható dolog. Az fontos, hogy ők is kifejezik a támogatásukat, és ha csak távoltról is, de követik a gyülekezet életét. Erre szükség van, mert onnan lehet könnyebben „hívogatni”. Amikor van valamilyen esemény, - mint most ez az évforduló- akkor látszik, hogy felpezsdül, megmozdul a gyülekeztet. Mindenki, amit tud, azt hozzáteszi. Vannak rendkívüli helyzetek, amikor összefogásra van szükség. Ilyen volt az orgonafelújítás ügye- Isten megnyitotta a szíveket és sokan erőn felül adták oda, amilyük volt. Szinte elérhetetlen célnak tűnt az, hogy felújítsuk a templom orgonáját, de szerintem fontos része volt ennek, hogy nem úgy kezdtünk el támogatást kérni, hogy mindent mástól vártunk. Isten megsokasította azt, amit tudtunk, azt bele raktunk.

 lelkipasztor 3 640 480

  • A pandémiát hogyan élte meg és túl a gyülekezet?
  • Ebben nagyon nagy bizonysága volt a Jóistennek. A koronavírus miatt a 2020-as év volt a legdurvább év. Viszont elmondhatom, hogy amióta itt vagyok a gyülekezetben, azóta nem volt olyan év, hogy ilyen kevés temetés legyen, mint tavaly. Mi azt éltük meg, hogy fegyelmezett volt a gyülekezet. Amikor kiadtak egy direktívát, akár kormányzati, akár egyházi részről, azt mi betartottuk. Hál Istennek ennek pozitív következménye lett. A gyülekezeti tagok közül hárman hunytak el tavaly a Covid miatt. Ez a Jóisten kegyelme, hogy így megóvott bennünket.

A személyes jelenlét hiánya nagyon kardinális kérdés. Ezt rosszul élte meg mindenki. Azzal, hogy én próbáltam online módon megszólítani a gyülekezetet, annak bizonyos értelemben volt foganatja, de ez olyan, mint amikor a tűző napon egy-két csepp vizet a nyelvünkre cseppentenek. Az online kapcsolat tényleg pótlék volt. Ez szükséges volt, és jelenleg úgy látszik, hogy elegendő is volt a „túléléshez”. Ahogyan megnyitottuk a templomot, Hála Istennek, és nagyon hálásak vagyunk neki ezért, visszajöttek az emberek. Én tudom, hogy sok másik gyülekezet küzd azzal, hogy azok az emberek, akiknek természetes része volt az életének, hogy vasárnaponként Istentiszteletre jártak, azoknak a veszélyhelyzet pont elég volt arra, hogy kikerüljön az életükből az a természetes igény, hogy templomba járjanak Istentiszteleti közösségbe. Átrendeződött az életük, vagy idősek és nem mernek már elindulni.  Ha lett volna folyamatában is, akkor nyilván úgy gondolnák sokan, hogy ha „a múlt héten is elmentem, akkor most is el tudok menni.” Ez tényleg akut kérdés, nagyon  sok gyülekezetben. Köztünk is van azért ilyen, de van, akinek sajnos az egészségügyi állapota a fenti pandémiás időszakban nagyon leromlott, ezért nem tud már eljönni.  Összességében nálunk az a közösség, amely korábban megvolt, az nagy részben most is megvan.

Hogyan tovább? Gondolom, reménykednek abban, hogy nem lesznek ismét korlátozó intézkedések… Milyen érzés volt, amikor újra megnyitott a templom?

  • Nagyon jó érzés volt, hogy újra személyes kapcsolatunk lehet, hiszen kimozdulhattak az emberek, és láthatták ugyanazokat az arcokat, még ha maszk mögött is kezdetben. Az egy hihetetlenül jó érzés volt. Ezt, aki nem aktív tagja egy közösségnek, szinte nem is tudja megérteni. Ha azonban valaki tagja, és mondjuk hiányzott neki ez a közösség, akkor rájön, hogy jó újra látni ugyanazokat az arcokat.

Volt egy olyan része is az online Istentiszteleteknek, hogy mondtam mindenkinek, hogy azt az összeget, melyet a perselybe szánnak, rakják félre, és eljön majd a napja annak, amikor valóban belerakhatják. Jó érzés volt számunkra hálaáldozatként odaadni az Istennek azt az összeget, melyet vasárnapról vasárnapra gyűjtögettünk. Látszott az összegen, hogy az emberek ezt is komolyan vették. Sokszor ahhoz, hogy értékelni tudjuk a dolgokat, néha kell, hogy azok hiányozzanak. Akkor tudjuk meg, hogy mit ér egy pohár víz, ha igazán szomjasak vagyunk. Volt olyan időszak, amikor a veszélyhelyzet idején több, mint húsz helyre vittem el, és dobtam be a postaládákba az igehirdetést, nyomtatott formában mindazoknak, akiknek nem volt lehetőségük az online Istentiszteleten részt venni. Nagyon jó visszajelzések voltak, sajnálom, hogy ezt a fajta szolgálatot nem tudom tovább vinni, mert akkor olyanokhoz is eljutottunk ilyen formában, akik nem tudnak kimozdulni az otthonukból.

lelkipasztor 1 640 480

Egyszerű lenne azt mondani, hogy ugyanúgy tovább, mint eddig. Ami valahol igaz is. Persze az embereknek mindig vannak tervei, álmai, kívánságai, amik ott vannak az Isten előtt. Reméljük, hogy az Isten megadja azt, amit jónak lát. Nem az a fontos, hogy mi mire vágyakozunk, hanem az, hogy mi illik bele az Isten tervébe. Nyilván mi azon dolgozunk, hogy gyarapodjon a gyülekezet, mind lelkiekben mind pedig létszámban.

Ez nem egy egyszerű kérdés, annak ellenére, hogy viszonylag sokan a fiatalabb korosztályból is  kíváncsiak és érdeklődők. Vannak, akik el is jutnak odáig, hogy akár négyszemközti beszélgetésekben, akár csoportokban felkészüljenek a konfirmációra, arra, hogy egyáltalán megismerjék, hogy ki is ennek a gyülekezetnek a mozgatója és magja, kicsoda Jézus Krisztus. Sokan nagyon távolinak érzik az egyéni vagy a kiscsoportos alkalmakat a gyülekezet közösségétől, és azon kell dolgozni, hogy amit mi megszoktunk és gyakorlunk, ahogy a hitünket gyakoroljuk, az valahogy elérhető legyen azoknak, akik érdeklődők és esetleg hozzánk szeretnének tartozni.

Nagyon jól esett, hogy amikor szóba került ennek a tízéves évfordulónak a gondolata, megünneplése, akkor mindenki szívvel- lélekkel indult és pezsdült meg és kezdtek ezen munkálkodni. Az Isten életünkben való jelenlétének öröme köt össze és gazdagít bennünket. Nagyon hálás vagyok a gyülekezetnek azért, hogy kitartottak mellettem a nehéz időszakokban is. Szerettem volna én is hálámat kifejezni és egyben valami maradandót adni ennek a gyülekezetnek. Ezért is adtam ajándékként a mennyező kazettás táblaképet nekik.

Ezt el is mondtam az istentiszteleti alkalmon, hogy ez egy olyan ajándék, ami az egész gyülekezeté. Ezzel köszönöm meg én is mindenki szolgálatát, nem csak a presbitereknek a felelősségteljes munkáját, hanem mindenkinek, akik imádsággal, hűségükkel, odaszánásukkal, hálaadásukkal erősítik a közösséget. Nagyon sok féle szolgálat van, kezdve az udvarrendezéstől, a takarításon keresztül, az úrvacsorai jegyekhez való hozzájáruláson át, az imádságig minden, és ebben a gyülekezet helytáll. Azok is, akik látszólag mást nem tesznek, csak eljönnek az Istentiszteletre, és részesei ennek vasárnaponként. Ezzel is hihetetlenül nagy szolgálatot tesznek. Azzal is szolgálnak, hogy látjuk egymást és tudjuk, hogy az az ember is ugyanezért van itt, mint én, azért mert fontos neki az Isten ügye. Ez legalább ugyanakkora szolgálat, mint a többi.  Nem lehet és nem is érdemes különbséget tenni a szolgálatok közt. Nagyon hálás vagyok a gyülekezetnek, és nem lehet elégszer megköszönni azt, hogy együtt tudunk szolgálni és munkálkodni az Isten ügyéért.

Szereti Abonyt?

  • Hogyne szeretném, persze! Szeretem Abonyt és a szórványgyülekezeteket is, Tiszajenőt és Vezsenyt is. Szokták kérdezni, hogy megszoktam-e már. Én ezen soha nem gondolkodtam, elég sok helyen laktam. A szüleim orvosok, és ők gyakran költöztek. Erdélyben, Párciumban és románok lakta területen is laktam, Magyarországon is több helyen. Azt az érzést bennem, hogy nem idegen helyen vagyok, valahogy mindig megadta a Jóisten, viszonylag könnyen otthon érzem magam mindenhol. Még ilyen hosszú ideig nem szolgáltam egy helyen sem. Az önálló lelkészi szolgálatomat is itt kezdtem Abonyban. Köszönöm az abonyiaknak, és a hozzám tartozó települések lakóinak, hogy befogadtak. Soli Do Gloria, legyen ezért Istené a dicsőség! Áldás, Békesség!

Lejegyezte: Lőrinczy Veronika

638 alkalommal

Közelgő programok

Események nem találhatóak