Ugrás a tartalomhoz
Szechenyi Terv Plusz
2021.10.06 Sze.

Abony testvérvárosa Nagyabony

Szeptember végi ülésén döntött arról Abony Város Önkormányzatának képviselő- testülete, hogy testvérvárosi megállapodást kötnek a mai Szlovákia területén lévő Nagyabonnyal.

Pető Zsolt polgármester néhány héttel ezelőtt személyes kapcsolatfelvétel céljából utazott el a Bihari János Zenei Napokra Nagyabonyba, majd a nagyabonyiak látogattak Abonyba szeptember végén. Abony Város képviselő- testülete egyhangú igen szavazattal hatalmazta fel Pető Zsolt polgármestert a testvérvárosi megállapodás aláírására, mely meg is történt. Lapunknak Abony Város polgármestere elmondta, hogy:

„Abony Város Önkormányzata a kulturális, művészeti, idegenforgalmi, gazdasági kapcsolatok kölcsönös fejlesztése céljából 2019 évben testvárosi egyműködési megállapodást kötött a lengyel Skrzyszóv községgel. A kapcsolat a két település között azóta is él, személyes találkozásokra is sor került. Néhány hónappal ezelőtt újabb határon túli településsel közös kapcsolatfelvételre került sor, a szlovákiai Nagyabony községgel. Abonyban, az ország első falusi zeneiskolájaként működő zeneiskola Bihari János zeneszerző, hegedűművészről kapta a nevét, aki Nagyabony híres szülötte. Nagyabony község (korábban a Nagy-Abony, Nemesabony nevet viselte, szlovákul: Veľké   Blahovo)   Szlovákiában,   a   Nagyszombati   kerületben,   a   Dunaszerdahelyi   járásban található. A személyes kapcsolatfelvételre pár hete meghívást kaptam Nagyabony polgármesterétől, ahol hatalmas szeretettel fogadták az abonyiakat és kölcsönösen fogalmazódott meg az a gondolat, hogy településeink testvértelepülési megállapodást kössenek. A „Sej Nagyabonyban” kezdetű dal jeles évfordulója alkalmából szervezett rendezvényen meghívásunkra Nagyabony polgármestere és képviselői városunkba érkeztek, ahol szóban ismét kifejezték szándékukat aziránt, hogy a közös nemzethez tartozás, a kultúra, a sport, a vallás, az oktatás, a gazdaság és a turizmus mentén kapcsolatot építsünk a két település között.”

Idézet az aláírt testvérvárosi megállapodásból:

„A következő kölcsönös megállapodást a testvértelepülési kapcsolat létesítéséről és az együttműködésről   abból   a   meggyőződésünkből   hozzuk   létre,   hogy   településeink polgárai   közötti   partneri   viszony   egy   út   arra,   hogy   mindkét   település   polgárai   és közösségei őszinte akarattal jöjjenek össze, megismerjék, megértsék egymást és akár tanuljanak egymástól. Ily módon kívánnak településeink hozzájárulni a közös európai egység megteremtéséhez, a határon

Partneri   kapcsolatunk   alapja   a   közös   nemzethez   tartozás,   az   egyenjogúság,   az érdekazonosság, az egymás iránti kölcsönös figyelem és megbecsülés. Célunk, hogy a testvértelepülési kapcsolatban a lehető legtöbb lakos aktívan vegyen részt.   Ezért   a   két   település   lakói   közötti   tartós   személyes   kapcsolatok   megléte épp olyan   jelentőséggel   bír,   mint   a   munkakapcsolatok   fejlődése   az   intézmények   és egyéb szervezetek között. Mindkét   település   minden   korosztály   körében   lehetőségeihez   mérten   törekszik kapcsolatok   kiépítésére   a   kultúra,   a   sport,   a   vallás,   az   oktatás,   a   gazdaság,   és   a turizmus területén.

Mindez a következőképpen érhető el:

a.) a települések delegációinak kölcsönös látogatásai,

b.) intézmények, egyesületek és egyéb társadalmi szervezetek találkozói,

c.)   együttműködés   a   kultúra   területén,   a   magyar   nemzeti   értékek,   hagyományok, történelmi emlékek ápolása,

d.) turizmus kialakítása,

e.) sportversenyek megrendezése,

f.) gazdasági kapcsolatok teremtése által.

Mindkét   fél   támogatja   az   intézmények,   civil   szervezetek,   az   egyházak,   az   egyesemberek és családok közvetlen kapcsolatainak kiépítését és fejlesztését.

Záró rész

Jelen megállapodás határozatlan időre szól. Szerződő   felek   jelen   megállapodást   mindkét   település   akaratán   és   meggyőződésénalapuló baráti kapcsolatok erősítése céljából írják alá.

Abony Sajtó

1359 alkalommal

Közelgő programok

Események nem találhatóak