Ugrás a tartalomhoz
2021.02.05 P.

Időpontfoglalás a Kormányablakban

Több Olvasónk is kérdezte, hogy hogyan lehet ügyeket intézni a korábbi Okmányirodában, azaz a Kormányablakban.

 Ezzel kapcsolatosan Nagy Péter az abonyi Kormányablak vezetője adott az Abonyi Naplónak interjút. Tehát, minden esetben szükséges időpontfoglalás az ügyintézéshez. Íme az interjú vonatkozó része:

"A jelenlegi koronavírus miatti veszélyhelyzetben ugyanúgy működik minden Kormányablak, mint korábban, így az abonyi is, azonban csak időpontegyeztetést követően van módja az ügyfeleknek az ügyintézésre. Arra kérünk mindenkit, hogy kísérő nélkül érkezzenek, ha ezt megtehetik. Nagyon fontos, hogy a várakozók tartsák be egymástól a másfél méteres védőtávolságot, a maszkviselés kötelező. Kérünk mindenkit, hogy időpontfoglalás nélkül ne érkezzenek. Időpontot több helyen és módon lehet foglalni. A 1818-as és a 53/795 363-as telefonszámon, valamint az ügyfélkapun keresztül, illetve a https://idopontfoglalo.kh.gov.hu/ oldalon ügyfélregisztráció nélkül.

A célunk az ügyfelek legoptimálisabb és legmagasabb szinten való kiszolgálása. Fontos, hogy bármikor forduljanak hozzánk bizalommal, amiben tudunk, segítünk. Azt gondolom, hogy köszönettel tartozunk az ügyfeleknek, hogy ebben a koronavírus járvány miatti időszakban fegyelmezetten, és türelmesen, megértéssel intézik az ügyiket a Kormányablakokban. Mi igyekszünk minél gyorsabban és minél szélesebb körűen intézni az ügyeket. Az abonyi Kormányablakban az Otthonfelújítási pályázattal kapcsolatban is adunk felvilágosítást, információkat, készséggel állunk rendelkezésükre. A kérelmeket is befogadjuk ezzel kapcsolatosan, valamint több más, a jogszabályok szerint meghatározott ügykörben is, mint például nyugdíjjal kapcsolatos, hatósági, szociális kérelmet. Ezeket mi továbbítjuk az adott hatóságok, szervezetek felé. Segítünk a kitöltött nyomtatványok ellenőrzésében.

Mindenképpen célkitűzésként szeretném megfogalmazni, hogy szeretnék nagyon jó kapcsolatot kialakítani munkám során az Abonyi Polgármesteri Hivatallal, a helyi önkormányzattal, és a helyi intézményekkel. Üzenem a lakosságnak, ügyfeleknek, hogy nyitva vagyunk, időpontfoglalást követően állunk rendelkezésükre, forduljanak hozzánk bizalommal, állunk rendelkezésükre. Mi Önökért vagyunk, Önökért dolgozunk!”- mondta el lapunknak Nagy Péter osztályvezető

2263 alkalommal

Közelgő programok

Események nem találhatóak