Ugrás a tartalomhoz
Szechenyi Terv Plusz
2021.02.05 P.

Rendezvényeinkről

Korbély Csabáné: Elkészült a város éves rendezvényterve, reméljük, hogy a 2021. évi programokon hamarosan ismét személyesen találkozhatunk!

Az idei évben is elkészült a városi rendezvényterv, melyben vannak bizonytalan elemek. - mondta el lapunknak Korbély Csabáné a Humánpolitikai Bizottság elnöke, aki ebben a tisztségében aktív szerepet vállal a városi rendezvények koordinálásában.

„Kétféle rendezvénytípust különítettünk el: Egyik típusba tartoznak azok, melyeket okvetlenül megrendezünk. Ilyenek nemzeti ünnepeink, emléknapjaink, illetve az olyan események, melyeknek nagy hagyománya van, például a szavalóversenyek, prózamondó verseny, helytörténeti vetélkedő. A másik típusba tartoznak az ezeken kívül eső műsorok, koncertek, fesztiválok, stb. Az utóbbiak esetében sok dolgot figyelembe kell venni: a lakosság igényét, a költséghatékonyságot, a vírus miatt hozott szabályok betartását.

Sosem volt könnyű rendezvénytervet készíteni, de a 2021-s esztendő még nehezebb ilyen szempontból a pandémia miatt. Fogalmunk sincs, hogy mikor érnek véget a korlátozó intézkedések, nem tudjuk, hogy mikortól szervezhetők nagyobb rendezvények. Emiatt sajnos nem tudunk sem az időpontot, sem az anyagi kondíciókat illetően pontosan tervezni. A rendezvényterv úgy áll össze, hogy a kötelezőkön kívül igyekszünk a legfontosabb rendezvényeket megtartani, illetve szelektálunk, összevonunk. Ennek egyik oka az önkormányzati költségvetést érintő forráselvonás. Másrészt számolnunk kell azzal, hogy a lakosság is „elszokott” a rendezvényektől, és idő lesz, mire bátran részt vesznek majd ismét a nagyszabású közösségi programokon.

Az eltelt évnek intézményi szinten egyik legnagyobb vesztese a Kultúra Háza volt. Az előző években rengeteg jó programjuk volt, szinte folyamatosan telt házzal működtek. Nagy volt a „nyüzsgés” az intézményben, pezsgő, aktív kulturális élet folyt. A munkatársakat személy szerint is nagyon kellemetlenül, rosszul érinti az, hogy be kellett zárniuk. Ennek ellensúlyozására olyan dolgokat igyekeznek kitalálni - a hatályos korlátozó intézkedéseket messze menőkig betartva - melyek mégis megmozgatják a kultúra iránt érdeklődőket, illetve látványosak. Ilyenek például az ablakokban látható sétakiállítások, vagy a könyvtár szolgáltatásai, amikor kiadják a könyveket, ablakon át, megfelelő fertőtlenítést követően.

Visszatérve az éves rendezvénytervre, számos egyeztetés történt előzetesen ezzel kapcsolatban. Először az intézmények leadták a programjaikat, ezt követően ezeket „összefésülték” a Polgármesteri Hivatal munkatársai. A kész anyagot átnézve személyesen egyeztettem a Kultúra Háza dolgozóival és polgármester úrral is. Megbeszéltük, hogy melyek azok az események, melyeket meg lehet vagy érdemes megvalósítani ebben az évben. Mindezt átnézték és véleményezték a képviselő-testület tagjai is. Több egyeztetés után lett kész a terv, mely még így sem biztos, hogy teljesen végleges a fent említett okok miatt. Ez az első feltételes rendezvénytervünk sok- sok év óta.

Egyeztettünk arról is, hogy mit, hol érdemes megrendezni. A Parkerdő is szóba került új helyszínként, mert ez egy zárt terület, de mégis szabad levegőn vannak a látogatók. Arra is gondot fordítunk, hogy a tiltások feloldását követően legyen nyitva a Parkerdő, ahol szabadtéri programokat csinálhatnak maguknak a családok, hiszen kialakításra került a szabadtéri sütés- főzés lehetősége a területen. Bízunk benne, hogy hamarosan engedélyezik a szabadtéri programokat, majd ezt követően a zárt térben szervezett rendezvényeket is.

Több nagyrendezvényt is szeretnénk tartani a Főtéren, melyek kifejezetten szórakoztató programok, azonban nem tudjuk, hogy ezekre mikor lesz lehetőségünk.

Február van már, és az elmúlt hónapokban csak online élő műsorok és videók formájában tudtunk rendezvényeket közvetíteni. Remélem, hogy hamarosan személyesen is találkozhatunk a városi rendezvényeken, hiszen ennek egészen más a varázsa. Teljesen más, amikor otthonról nézünk a TV-ben egy színházi előadást, az élmény sosem lesz olyan, mintha elmennénk a színházba.

Én úgy látom, hogy a lakosság jelentős többsége már nagyon várja, hogy személyesen vehessen részt programokon, és persze ezt a szakemberek is nagyon szeretnék már. A közösségi élmények hiányoznak a legtöbbünknek. Bízzunk a korlátozások feloldásában. Mindenkinek kitartást és mielőbbi személyes találkozást kívánok!”- mondta el lapunknak Korbély Csabáné a Humánpolitikai Bizottság elnöke

LV

868 alkalommal

Közelgő programok

Események nem találhatóak