Ugrás a tartalomhoz
2021.02.03 Sze.

Fejlesztések, ösztöndíj

Kinizsi gimnázium: Fejlesztéseket, ösztöndíjat terveznek Abony középiskolájában.

 

Február 3-én délután Pető Zsolt polgármester kezdeményezésére úgynevezett helyi közoktatási kerekasztal megbeszélést tartottak a Polgármesteri Hivatal dísztermében. Az összejövetelen a városvezető mellett részt vett a Ceglédi Tankerületi Központ szakmai igazgató helyettese Schleisz-Bognár Péter és kolléganője, a Kinizsi Pál Gimnázium intézményvezetője és helyettese, a Gyulai Gaál Miklós és a Somogyi Imre Általános Iskola igazgatói, valamint a most végzős nyolcadik osztályok osztályfőnökei. A megbeszélés bevezetőjében Pető Zsolt polgármester kiemelte, hogy a népességmegtartásban, a népesség elvándorlásának megállításában nagyon fontos szerepe van az iskoláknak, ezen belül is a helyi középiskolának. „A Kinizsi Pál Gimnázium a város fejlődése és jövője szempontjából az egyik legfontosabb bástya, melynek megerősítése az egyik legfontosabb önkormányzati cél.”- mondta a városvezető. „Idősödik a település, ezért is nagyon fontos, hogy a fiatalok számára vonzó legyen a helyi közoktatás és minden városi szolgáltatás. A helyi gimnázium erősítése olyan cél, mellyel elsődlegesen kell foglalkoznia a városvezetésnek. A közoktatási intézmények az önkormányzat fontos erőforrásai, melyeket helyi szinten folyamatosan erősíteni kell, még akkor is, ha már nem az önkormányzat a fenntartója, működtetője, hanem az állami intézményfenntartó. Az iskolába járó gyermekek, azok szülei és az ott tanító pedagógusok Abonyiak. Mindent meg fogunk tenni azokért a fejlesztésekért, melyekkel jobbá, szebbé, vonzóbbá tehetjük számukra az intézményeinket. Nemsokára elérkezik egy olyan időszak, amikor komoly pályázati források állnak rendelkezésre az önkormányzat számára, melyekből az iskolák is felújíthatók, korszerűsíthetők. Előkészültünk a feladatra és nagyon bízom abban, hogy valóban sikeres fejlesztések előtt állunk.”

A megbeszélésen a Kinizsi Pál Gimnázium vezetői részletesen bemutatták az intézményben folyó szakmai munkát és felkínálták annak lehetőségét, hogy az elkövetkező hetekben akár online módon is tájékoztathassák a továbbtanulás előtt álló helyi általános iskolásokat. A Somogyi és a Gyulai iskola intézményvezetői üdvözölték a kezdeményezést és biztosították a gimnázium vezetőit a jövőbeni együttműködésről. A jelenlévő nyolcadikos osztályfőnökök általános tájékoztatást adtak a továbbtanulással kapcsolatos tapasztalataikról, valamint javaslatokat fogalmaztak meg az iskolák közötti jövőbeni közös gondolkodásra. A Tankerületi központ szakmai igazgató helyettese megköszönte az abonyi városvezetés és az iskolák példás együttműködését, majd tájékoztatást adott a Tankerületi Központ szakmai támogatási lehetőségeiről és egy jövőbeni városi közoktatási koncepció kidolgozásának lehetőségéről.

A jelenlévők egyetértettek abban is, hogy a most megkezdett közös gondolkodást, munkát folytatni kell, melyben mindenki partnerséget vállalt.

549 alkalommal

Közelgő programok

Események nem találhatóak