Története:
A római katolikus templom a Városháza szomszédságában magasodik. Stílusát tekintve kevert, nem tiszta műemlék. Eredetileg barokk épület volt, de többszöri átépítések után alig őrzött meg valamint a régi részletekből. Városképi jellegű építmény központi elhelyezkedésével és a város fölé magasodó, a főhomlokzat síkjából kissé előreugró, monumentális tornyával. 1773-1785 között épült fel Sztranovszki János plébános kezdeményezésére a galántai Balogh család és a közbirtokosság adományaiból.
Az alapkövet 1773 június végén tette le a Szentmártoni Ferenc kerületi esperes a hívek és a környező papság jelenlétében. 1777-ben fejezték be az építkezést Kozma József címzetes kanonok idejében. A toronyra feltették a keresztet és a város toronyórát készíttetett. A belső díszítés már Thwy Pál plébánosnak jutott. A földesurak és a hívek adományaikkal gazdagították a templomukat. A padok és a Szeplőtlen fogantatás oltára 1787-ben kerültek Abonyba a váci piarista templomból.
1795-ben Sebestyén János, a szent életű plébános harangot, szószéket, kereszt-kutat készíttetett, felállíttatta a bearanyozott orgonát. Minden vagyonát a templomra íratta.

1800-ban Bodonyi Miklós esperes elkészítette a főoltárt, a szentélyt, 1801-ben a mellékoltárokat, majd a parókiát. 1802-ben Andrássy János kanonok, helyi földesúr került a parókiára. A vihar által megrongálódott templomot kívül-belül tataroztatta, az oltárokat renováltatta. Évi jövedelmének egy részét az abonyi kórház alapítására ajánlotta fel.
A napóleoni háborúban a hívek adományait, az ezüsttárgyakat, kelyheket, kandelábereket császári rendeletre lefoglalták. Az értékek nagy részét visszavásárolták közadakozásból.
1825-ben felújították az egész templomot. Ekkor készült el az új oltár.
1825-ben a templom tornyában 5 harang volt, a legrégebbi harangot Szt. István tiszteletére szentelték fel. 1900-ban Lévai Mihály lett a plébános. Abony háromszor választotta meg képviselőjének és díszpolgárává fogadta. Püspök rangot kapott, később pápai prelátus és apát lett. 1903-ban új orgonát készítettek. 1908-ban Lévai Mihály megvette a "Hosszú kocsma" telkét és négy tantermes iskolát építtetett, később négy tanyasi iskolát létesített. 1912-ben Lévai Mihály püspök renováltatta a templomot, bevezette a villanyt, új keresztúti képek kerültek a régiek helyére. A templombelsőt ez alkalommal festették ki először. A mennyezeti képeket Thury Gyula művész festette. Jurina Antal készítette az ornametika részt. Eékészült a Szentsír-kápolna az oltárral együtt. A szobrokat 1912 és 1938 között vásárolták közadakozásból. 1917-ben háborús célokra elvitték az orgona érsípjait és három harangot. Az 1920-as évekre a templomot teljesen kifosztották.

Lévai Mihály püspök után Kovács József került a plébániára. Kemény egyénisége miatt sokan támadták, az előd rokonsága leromboltatta a melléképületeket. A heves indulatok 1924-ben lecsillapodtak.
1926-ban Kovács József kanonok pótolta az elvitt harangokat és a hiányzó orgonasípokat. Az eucharisztikus világkongresszusra átépítette a főbejáratot, neki köszönhető gyönyörű portálénk. Kovács József kanonok építtette fel a 15 tantermes Szelei úti iskolát és a Kultúrházat. 1926-ban meghozták az új harangot.
1942-ben Cselényi József lett a plébános. A legborzalmasabb időket élte át, megrendítően írta le a község birtoklásáért folyó harcokat. 1943-ban háborús célokra elvitték a Szt. István harangot Abonyból. 1944-ben bombatalálat érte a templomot és a plébániát. Tavasz végéig oroszok voltak a parókián. A romok eltakarításában és a károk kijavításában az abonyi hívők mellett egy román tiszt is részt vett. Cselényi József prépost támogatta a pedagógusokat, 1947-ben középiskolát létesített. Neki jutott a társadalmi átalakulás kemény vihara és az iskolák államosításának időszaka.
1948-ban, a legnehezebb időben kezdődött el a nagy renoválás. A belső felújítást 1954-ben kezdte meg a Sarszánki István festőmester Leskovszki tervei alapján. A mennyezeti seccot a kiváló tehetségű abonyi festőművész-rajztanár, Horváth József, az oltárképet dr. Dénes Jenő rajztanár restaurálta. Az aranyozást Szabota Nándor, a műmárványozást Neubaiter Nándor végezte.

1958-ban építették meg a lurdi barlangot a Szűzanya megjelenésének 100. évfordulójára.1963-ban a templomtetőt felújították. 1970-ben készült el az új főoltár, Takács István egyházi festőművész alkotása: Szent IStván király Szűz Mária oltalmába ajánlja a Szent Koronát és az országot. 1978-ban modern szembemiséző oltárral és ambóval ellátott liturgikus tér készült Perczel Dénes tervei alapján. A márványlapokon lévő idézetek korunk tudósait szólaltatják meg Istenről, a hitről. A 200. évfordulón került sor a teljes felújításra. A belső festést Bolczos Lajos festőművész és fia újították fel. Nagy András plébános elkészítette a templom fűtését és a villanykapcsolások központosítását. 1989-ben megérkezett az új 6 mázsás Szent István harang, mely Gombos Lajos öntőműhelyében készült Őbottyánban.
Érdekesség:
A harangok elvitele Abonyból 1916 -ban történt meg, amikor háborús célokra a Szent István Katolikus Templom és a Református Templom harangjait leszedték, elszállították, és fegyverkezési célokra használták fel. A nagyon szomorú történetet egykoron sokan megkönnyezték, szerencsére azóta már ismét vannak újabb harangok templomaink tornyában, melyek megkongatásakor tudjuk, hogy mennyi a pontos idő, tudjuk, ha egyházi ünnep van, tudjuk, ha sírnunk kell, mert elveszítettünk egy abonyit, és még sok más dologról mesélnek Abony büszkeségei, a harangok. 1926-ban Kovács József kanonok pótolta az elvitt harangokat és a hiányzó orgonasípokat. Az eucharisztikus világkongresszusra átépítette a főbejáratot, neki köszönhető gyönyörű portálénk. Kovács József kanonok építtette fel a 15 tantermes Szelei úti iskolát és a Kultúrházat. 1926-ban meghozták az új harangot.

/Kép: Markó Ferenc tulajdona/
Pályázatos forrásból a templom sekrestye részét 2025-ben felújították. Abony Város Önkormányzata, Pető Zsolt polgármester, Földi László országgyűlési képviselő és a Polgármesteri Hivatal munkatársai nyújtottak segítséget a sikeres pályázathoz.
2024-ben felújítottuk és papi áldás mellett felszenteltük a katolikus templomnál lévő keresztet.

Március 29-én Nagypénteken a Szent István Római Katolikus Templom jobb oldalán található keresztet szentelte meg Molnár Péter esperes plébános. A munkálatok pár nap alatt sikeresen lezajlottak. Ezúton szeretnék köszönetet mondani Krupincza Tibor barátunknak és munkatársainak, akik aktív segítséget nyújtottak a felújításban és Varga Gábor szobrászművésznek, aki helyreállította a szobrot. Ahogyan plébános úr is elmondta, a keresztet kezdeményezésemre és segítségemmel újították fel. Jó és nemes cél mellé állni mindig öröm és büszkeség számomra, köszönöm, hogy segíteni tudtam abban, hogy ez a szép régi egyházi jelkép megmaradhasson az utókor számára.
A fentiek a Szeretlek Abony! szellemiségének megfelelnek, mely szerint: Megvédjük értékeinket, őrizzük őseink emlékét! Így unokáink is látni fogják a templom melletti szobrot.
Molnár Péter atya elmondta, hogy ez már a negyedik kereszt, mely felújításra került az elmúlt mintegy három esztendőben. Köszönöm mindazoknak, akik a Szent László utcai Mucsi kereszt, az Újszilvás felé vezető út melletti kereszt, valamint a Harang dűlőben lévő kereszt felújítását adományaikkal, munkájukkal segítették, támogatták.
Pető Zsolt polgármester


