Ugrás a tartalomhoz
Szechenyi Terv Plusz

Hírek

Pető Zsolt polgármester mai tájékoztatóján ismertette, hogy Dr. Nagy István agrárminiszter elfogadta a polgármesteri felkérést és fővédnökséget vállalt az Abonyi Vágta felett.

Ahogyan arról beszámoltunk, Magyarország Kormánya tavaly decemberben hozott határozatot arról, hogy Abony Város Fejlesztési Programját 174.249.525 forinttal támogatja.

Tisztelt Lakosság!

Ezúton fordulunk Önökhöz kérésünkkel, mely szerint a rendkívüli kánikulai időjárásra való tekintettel legyenek kedvesek a lehetőségeik szerint az ivóvízfelhasználást mérsékelni.

A koronavírus okozta világjárványra tekintettel Magyarország Kormánya a 2021. május 01. és június 28. közötti időtartamra Magyarország területére tervezett nép- és lakásszámlálást elhalasztotta.

Negyedik alkalommal rendezték meg Abonyban a tarka Téri Éjszakai Piacot, mely megint nagy sikert aratott.

 

Az idén 70. születésnapját ünneplő Bihari János Zeneiskola tanárai, növendékei és meghívott vendégei csodálatos koncertet adtak a napokban a katolikus templomban.

 

 

 

 

 

Rekord résztvevő az abonyi íjászversenyen

Május 28-án nagy sikerrel rendezte meg a Pingvines óvoda, valamint az Abonyi Lajos Művelődési Ház a Parkerdőben a Családi és Gyermeknapot.

A Nagytemetőben az emlékműnél rendezték meg a mai napon a Hősök Napi megemlékezést.

TÁJÉKOZTATÓ FÖLDI SZÚNYOGGYÉRÍTÉSRŐL

Ezúton értesítjük a lakosságot, hogy településünk területén földi úton történő szúnyoggyérítés kerül elvégzésre.

Sikeresen pályázott az Élelmiszerbankhoz a VFE: Szakemberek javaslata alapján jutnak el az élelmiszerek a valóban rászoruló abonyiakhoz

Pető Zsolt polgármester: Célunk a civil kapcsolatok kialakítása és kölcsönösen előnyös együttműködések létrehozása

TÁJÉKOZTATÓ FÖLDI SZÚNYOGGYÉRÍTÉSRŐL

Ezúton értesítjük a lakosságot, hogy településünk területén földi úton történő szúnyoggyérítés kerül elvégzésre.

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS

 

Abony Város Önkormányzata pályázatot hirdet a Virágos Abonyért cím elnyerésére.

A Címet a Képviselő-testület évente egy alkalommal (az adott év) augusztus 31. napjáig adományozza az alábbi kategóriákban:

“Mindenkinek, aki elkötelezi magát a fogyatékossággal kapcsolatos tudás előbbre vitele mellett, megadatik a lehetőség, a hatalom és a felelősség, hogy szemléletváltást mozdítson elő.

A mai napon a Montágh Imre Általános Iskola EGYMI szervezésében a Kultúra Háza tükörtermében a fenti címmel szerveztek pályaorientációs programot.

M e g h í v ó

 

Tisztelettel meghívom a Képviselő-testület 2022. április 28-án (csütörtökön) du. 14.00 órakor

tartandó ülésére

Az ülés helye: Polgármesteri Hivatal Díszterem

Abony Város Önkormányzata

                           

a Közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény 20/A. § alapján

pályázatot hirdet

Varga István Városi Sportcsarnokintézményvezető (magasabb vezető)

beosztás ellátására.

az 5/2022. (IV. 1.) társulási tanácsi határozat 1. számú melléklete

 

a Ceglédi Többcélú Kistérségi Társulás Társulási Tanácsa (2700 Cegléd, Kossuth tér 1.) pályázatot hirdet a Ceglédi Többcélú Kistérségi Társulás fenntartásában működő

A szakma ismét Abonyra figyel

TÁJÉKOZTATÓ

az Abonyi Polgármesteri Hivatal ügyfélfogadásának változásáról

Az NHSZ vezetősége Pető Zsolt polgármestert arról tájékoztatta, hogy Abonyban a lomtalanítás időpontja, tekintettel a húsvéti ünnepekre, az előzetesen tervezettől eltérő.

M e g h í v ó

 

Tisztelettel meghívom a Képviselő-testület

 

2022. március 31-én (csütörtökön) du. 14.00 órakor

tartandó rendkívüli ülésére

Az ülés helye: Polgármesteri Hivatal Díszterem

 

A Down-szindróma világnapját (World Down Syndrome Day) március 21-én tartják.

Ahogyan arról közösségi oldalainkon beszámoltunk Önöknek, március 18-19 –én nagyszabású rendezvénynek adott otthont Abony Városa.

Hamarosan kezdődnek Abonyban az újabb beruházások

Hirdetmény

a 2022/2023. nevelési év óvodai beiratkozásának rendjéről

A Pecsenye Parádé és a Tarka Téri rendezvények olyan sajátos abonyi programok, melyek rövid múltjuk ellenére gyorsan közkedvelté váltak városunk és a szomszédos települések lakói körében is.

Tisztelt Utazóközönség! Tájékoztatjuk Önöket, hogy rendezvény miatt 2022. március 18. (péntek) 12:00 órától 2022. március 19. (szombat) 24:00 óráig az Abony, Kossuth téri buszmegállók a buszforgalom elől lezárásra kerülnek, a Főtérre nem fognak ekkor autóbuszok behajtani.

Tisztelt lakosság! Ezúton szeretnénk Önöket tájékoztatni, hogy 2022. március 17 és 19 közt a Pecsenye Parádé rendezvény miatt ideiglenesen változik a Főtér forgalmi rendje!

Ezúton tájékoztatjuk az abonyi Lakosságot, hogy az elmúlt évek statisztikai adatait, valamint az I. negyedéves időjárás prognózisát figyelembe véve várható, hogy a szabadtéri területeket borító száraz, elhalt növényzet égése, vegetációtüzei ismét nagy veszélyt jelenthetnek a lakosokra, valamint ingatlanaikra.

Az abonyi születésű Acsai Roland Radnóti-, Zelk Zoltán- és Bárka-díjas magyar író, költő, műfordító, drámaíró nagy örömmel értesített bennünket arról, hogy megjelent legújabb verseskötete.

Az ABOKOM Nonprofit Kft ügyvezetője Gáspár Csaba arról adott tájékoztatást, hogy 2022. március 7-én hétfőn és 8-án kedden a zárt belvízelvezető rendszer mosatását végzik Abonyban a 40-es számú főúton a SPAR áruháztól a Kossuth Pékségig terjedő szakaszon.

Tisztelt Lakosság!

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) tájékoztatása szerint a KSH Abony településen a hivatal elnöke által 2022-re engedélyezett, önkéntes adatszolgáltatáson alapuló lakossági adatfelvételeket hajt végre, a korábbi évek gyakorlata szerint.

Február 15-én Abony Város Önkormányzat képviselő- testülete egyhangú igen szavazattal döntött arról, hogy elvi hozzájárulását adja a Nemzeti Vágta Abonyi Előfutamának megrendezéséhez.

A Mátyás király út teljes felújításáról, valamint a Városkapu előtt a 40-es főút és a Szelei út csatlakozásánál kialakításra kerülő körforgalom megépítéséről tárgyalt a városvezetés a Pest Megyei Közútkezelő Zrt képviselőivel.

Abony Város Önkormányzat képviselő- testületének szakbizottságai február 14-én üléseztek.

Kemecsei Antal, DAKÖV Kft Abonyi Üzemmérnökség igazgatója: „Abonyban a ma még cserélendő hálózat költsége becsülve:

kb. 4-5 milliárd Ft lenne. Erre jelenleg nincsenek pályázatok.”