Ugrás a tartalomhoz
Szechenyi Terv Plusz
2022.09.27 K.

Autómentes napot tartottunk az abonyi Szivárvány óvodában

Szeptember 22-én ismét megszerveztük intézményünkben az Autómentes napot, melynek világszerte célja a társadalom környezettudatos formálása, a környezetkímélő közlekedés népszerűsítése.

Ebből adódóan ezen a napon kiemelten foglalkozunk azzal, hogy vigyázzunk a levegő tisztaságára, ezért a szülőket bevonva kérésünk volt, hogy aki teheti, hagyja otthon gépkocsiját és kerékpárral vagy gyalogoson esetleg egyéb kreatív módon érkezzen aznap óvodába.

A gyerekeket játékos, komplex tevékenységeken keresztül érzékenyítettük a témára, minden csoport másként, a gyermekek életkorának megfelelően. Voltak, akik barkácsoltak „benzinmentes” autót, közös rajzot készítettek, festettek, ragasztottak, vágtak, vonattá „változtak át”. Az udvaron kialakított pályán a gyalogos és kerékpáros közlekedés szabályaival ismerkedhettek meg óvodásaink.

A sokféle játék elérte célját: Közösen tettünk a környezetünkért!

Nagyné Csicsely Ildikó óvodapedagógus és Mészárosné Emi dajka néni

431 alkalommal

Közelgő programok

Események nem találhatóak