Ugrás a tartalomhoz
Szechenyi Terv Plusz
2024.06.11 K.

Csodálatos tornaünnepély

Jubileumi tornaünnepélyt adott a Somogyi Iskola

Június 8-án a Tóth Ernő Városi Labdarúgó Pályán rendezte meg a Somogyi Imre Általános Iskola hagyományos tornaünnepélyét. Az oktatási intézmény az olimpia évében immár 40 éve szervezi meg ezt a rendezvényt, melyek közül az idei a 10. volt. A jubileumi alkalomra megtelt diákokkal és sok- sok nézővel a labdarúgó pálya.

Köszöntőbeszédet mondott Pető Zsolt polgármester és Győr Béla a magyar Olimpiai Akadémia főtitkára. Nagy Gáborné, az iskola nyugalmazott igazgatója, Abony Város Díszpolgára eddig minden tornaünnepély záróképének összeállításában részt vett, így volt ez most is. Munkáját Kazinczyné Juhász Ildikó igazgató asszony hatalmas virágcsokorral, a közönség pedig nagy tapssal köszönte meg.

Köszönjük az élményt! Fantasztikus érzés volt abonyinak lenni! Szeretettel gratulálunk a felkészítő tanároknak és a diákoknak, köszönjük a szülők fáradhatatlan segítségét!

Közel 600 tanuló bevonásával, szebbnél-szebb gyakorlatokat mutattak be a gyerekek. Az alkalomra kilenc táncos bemutató készült különféle eszközzel. A rendezvényen nagy sikerrel felléptek az Abonyi Torna és Akrobatika sportolói is. A rendezvényen az Abonyi Fúvószenekar és Mazsorettcsoport is fellépett, köszönjük a fantasztikus előadást!

A rendezvényen az olimpiai témájú rajzverseny eredményét is kihirdették. Nagyon sok szép alkotás született, így a zsűrinek nehéz dolga volt.

A lelkes közönség a következő gyakorlatokat láthatta:

Kard – 1.m, 1.m a, 1.t osztályok. Tervezte és betanította Szabó Linda testnevelő.

Pom-Pom – 2.m a, 4.a, 4.m a osztályok. Tervezte Bazsóné Szabó Anita tanítónő. A betanításban segítettek az Abonyi Lajos úti iskolaegység tanítói, Juhász Dóra, Pál Brigitta, Pálinkás Julianna, Szeles-Pástét Barbara.

Jeruzsálem – 2.m, 3.t, 4. m osztályok. Tervezte és betanította Szebeniné Tóth Renáta testnevelő.

Kendő – 1.b, 2.b, 3.a, 4.b osztályok. Tervezte és betanította Dányi-Nemes Vivien tanítónő. A betanításban segítettek a Radák úti iskolaegység tanítói, Bótáné Veisengruber Edit, Menkó-Csizmás Anikó, Gémesné Nánási Beáta, Dósa-Fehér Margit.

Olimpiai öt karika – 3.m, 3.t, 4.m osztályok. Tervezte és betanította Petrezselyem Anita testnevelő.

Zenés gimnasztika – 5.t, 5.m, 6.t, 6.m, 6.a (fiúk). Tervezte és betanította Nagy Attila testnevelő.

Kalap – 5.t, 5.m, 8.t, 8.m, 7.a, 8.a (lányok). Tervezte és betanította Farkas-Földi Anikó testnevelő.

Zászló – 7.t, 7.m, 8.t, 8.m (fiúk). Tervezte és betanította Gulyás Péter testnevelő.

Szalag – 6.t, 6.m, 7.t, 7.m, 6.a, 6.b (lányok). Tervezte és betanította Mayer-Nagy Zsuzsanna testnevelő

174 alkalommal

Közelgő programok

Események nem találhatóak