Ugrás a tartalomhoz
Szechenyi Terv Plusz
2024.03.06 Sze.

Éljen az OLIMPIA!

Ez az év az Olimpiáról szól majd.

Minden magyarnak nagy szeretettel szurkolunk a párizsi ötkarikás játékok alkalmával. Az olimpia eszméje közösséget kovácsol, minden magyar szív egyszerre dobban a fényes érmek, szép helyezések láttán és hallatán, hiszen az út, mely ide elvezet emberfeletti küzdelem és megpróbáltatás. Bízom abban, hogy Varga János, Varga István, Szekeres Ferenc abonyi származású olimpikonjainkat követi majd az ifjabb nemzedék soraiból is városunk szülötte.

A napokban a Kinizsi Pál Gimnázium és a Somogyi Imre Általános Iskola vezetővel és testnevelőivel egyeztettünk, vendégünk volt Varga János Olimpiai-, Világ-, és Európa Bajnok birkózónk özvegye, Gabika és Győr Béla, a Magyar Olimpiai Akadémia MOB Fair Play- díjas főtitkára, az olimpiai mozgalom aktív hagyományőrzője, a Honvéd és a hazai sportújságíró-szövetség elnökségének tagja, lelkes olimpiai és sport-témájú relikviák gyűjtője, a katonaolimpikonok-téma szakértője.

Ahogyan korábban beszámoltam róla, a Magyar Olimpiai Akadémia vándorgyűlését Abonyban tartja majd októberben. Ennek a programnak a részleteiről is egyeztettünk már, hiszen a város, és annak sportegyesületei és testnevelői is bemutatkoznak a rendezvényen.

Nagyon büszke vagyok az abonyi testnevelőkre, akik közül négyen már részt vettek a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) és a Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem (TF) együttműködése keretében elindult Olimpiai Értékek Iskolai Program (Olympic Values Education Programme, OVEP) továbbképzésén.

Pető Zsolt

Polgármester

130 alkalommal

Közelgő programok

Események nem találhatóak