Ugrás a tartalomhoz
Szechenyi Terv Plusz
2024.03.06 Sze.

Gudi Farkas Mihályra emlékeztünk

Születésének 100. évfordulójára emlékeztünk

Március 3-án a városszerte közismert és köztiszteletben álló Gudi Farkas Mihály prímásra emlékeztünk, aki pontosan 100 évvel ezelőtt született.

A rendezvény kis emlékműsorral, és koszorúzással kezdődött a Bihari János Zeneiskola udvarán. A rendezvényen velem együtt koszorúzott a művész unokája ifjabb Gudi Farkas Mihály is, aki szintén remek prímás, és zenekarával is felléptek a mai esten a Kultúra Háza színháztermében. Koszorút helyezett el az emléktáblánál Korbély Csabáné önkormányzati képviselő, a Humánpolitikai Bizottság elnöke is, Simon Szabina intézményvezetővel közösen.

Ezután a Kultúra Házában a prímás emlékére nagysikerű Nótaest várta az érdeklődő közönséget.

Gudi Farkas Mihály Abony Város posztumusz díszpolgára 2000 óta.

Pető Zsolt

Polgármester

216 alkalommal

Közelgő programok

Események nem találhatóak