Ugrás a tartalomhoz
Szechenyi Terv Plusz
2023.11.22 Sze.

Intézményvezetői egyeztetés

Pető Zsolt Polgármester beszámolója

November 21-én megbeszélést folytattam az önkormányzati intézmények vezetőivel. Fontos téma volt a múlt hétvégén összegyűjtött mintegy 2,5 tonna élelmiszer karácsony előtti szétosztásához szükséges információ gyűjtése a támogatásra szoruló családokról. Az Élelmiszerbankkal folytatott gyűjtés mellett idén is lesz jótékonysági akció, mellyel szeretnénk örömöt szerezni minél több abonyinak. Fontos, hogy csakis olyan ajándékot várunk majd, melynek maga az ajándékozó is örülne.

Ugyancsak az ünnepekhez kapcsolódóan egyeztettük az intézmények decemberi és januári nyitvatartását és az esetleg előforduló rendkívüli helyzetek kezelésével összefüggő teendőket. A krízis helyzetek esetére rendelkezésre áll majd egy telefonszám, ami szükség esetén azonnal hívható. Fontos, hogy mindenkinek segíthessünk, akár az ünnepek idején is.

Intézményeinkkel közösen szervezzük az adventi időszak rendezvényeit, melyek közül az adventi gyertyagyújtásokat a korábbiakban megszokott szombati nap helyett vasárnaponként rendezünk idén.

Mi már nagyon készülünk az ünnepre, és természetesen várunk mindenkit programjainkra, adományozási akcióinkra.

Pető Zsolt

Polgármester

131 alkalommal

Közelgő programok

Események nem találhatóak