Ugrás a tartalomhoz
Szechenyi Terv Plusz
2023.10.25 Sze.

Megtekintettük Abony új bölcsődéjét

2024. januárjában megnyitja kapuit

A tervek szerint jövő év elejétől nyitja meg kapuit Abonyban a Pünkösdi Gyermekvédelmi Szolgálat új bölcsődéje. Október 24-én képviselőtársaimmal, a Polgármesteri Hivatal vezető tisztségviselőivel és az óvodavezetőkkel közösen látogattuk meg az új létesítményt, ahol szakmai megbeszélést folytattunk.

A Pünkösdi Gyermekvédelmi Szolgálat a Széchenyi 2020 programból, a VEKOP 6..1.1-21 Európai Uniós pályázat keretében építette meg Abonyban a Kisfaludy utca 4. szám alatti bölcsődét. A projekt összköltségvetése 417,16 millió forint, vissza nem térítendő támogatás.

A fejlesztés eredményeként két csoportos bölcsőde és korai fejlesztő központ nyithatja meg kapuit 24 kisgyermek számára. A bölcsődeépület összesen 430 m2-es, benne két csoportszoba és a kiegészítő létesítmények kaptak helyet.

A megbeszélésen kiemeltem, hogy a Pünkösdi Gyermekvédelmi szolgálat bölcsődéje az első olyan gyermekvédelmi intézmény Abonyban, mely nem önkormányzati fenntartásban működik. Ugyanakkor városunk számára fontos, hogy fenntartótól függetlenül mindenhol magas szakmai színvonalú szolgáltatást kapjanak a szülők és a gyermekek. Ennek érdekében, az új bölcsőde alkalmazottainak szoros szakmai együttműködést kell folytatniuk az önkormányzati intézményeink munkatársaival.

Sok sikert kívánok az új bölcsőde működéséhez!

Pető Zsolt

Polgármester

 

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. címre várják az előzetes jelentkezéseket a gyermekek beíratásával kapcsolatban. 

196 alkalommal

Közelgő programok

Események nem találhatóak