Ugrás a tartalomhoz
Szechenyi Terv Plusz
2023.10.24 K.

8. Abonyi Tarka Téri Éjszakai Piac

Az év utolsó Éjszakai Piaca

Köszönöm, Tarka tér!

Az elmúlt hét vasárnapján ismét benépesült az abonyi Tarka Tér, ahol kiváló programokkal és éjszakai vásárral, finom ételekkel és italokkal vártuk a vendégeket. Nagy öröm számomra, hogy a rendezvény, melyet 8. alkalommal szervezett meg az Abonyi Városfejlesztő Kft. ilyen nagy közönségsikert aratott, és a program történelmében talán a legtöbb látogatót vonzotta. Ezúton szeretném megköszönni Járdány Vanda főszervező munkáját, melynek köszönhetően hónapról hónapra népszerűbb ez a minden korosztályt megmozgató igazán színvonalas rendezvény. A múlt hétvégi tarka téri forgatagot színesítette fellépésével Sánta Luca, a brazil táncos csoport, Bo Viktor, Cozombolis Péter.

Október 22-én köszöntöttük Krupincza Csabát, Abony város lovasát is, aki a Nemzeti Vágtán vett részt városunk színeiben. Köszöntöttük kocsitoló csapatunk tagjait is, akik nagy dicsőséget szerezve Abonynak, megnyerték a Nemzeti Vágta döntőjét. A Tarka Téren Szegedi Sándor, a Kocsitoló versenyek főszervezője fontos bejelentést tett. Az abonyi kocsitoló csapat jövőre, mint vágtagyőztes, automatikusan bejutott a döntőbe, előfutam nélkül is.

Még egyszer köszönöm Nektek kedves Barátaim, hogy ilyen sokan megtiszteltétek ezt a remek rendezvényt részvételetekkel! Ismét jó volt érezni az összefogás erejét!

Köszönöm ABONY!

Pető Zsolt

Polgármester

162 alkalommal

Közelgő programok

Események nem találhatóak