Ugrás a tartalomhoz
Szechenyi Terv Plusz
2023.10.18 Sze.

Elmúlott a mulatság

Mulatságtól volt hangos október 11.-én a Szivárvány Ovi

Mulatságtól volt hangos az Abonyi Szivárvány Óvoda és Bölcsőde október 11.-én, szerdán, ahol óvodánk apraja-nagyja összegyűlt udvarainkon (bölcsődésektől az iskolásokig), hogy egy felhőtlen délelőttöt töltsünk együtt.

A hagyományos Őszi mulatságunkra történő hangolódást már hetekkel korábban elkezdtük élménysétákkal, az ősz kincseinek gyűjtögetésével (melyekből különféle kézműves alkotások készültek), valamint szőlőszüreteléssel. Október 10.-én előmulatságot tartottunk, ahol a szüretelt gyümölcsöket a gyermekekkel közösen dolgoztuk fel, mialatt a mustkészítés rejtelmeivel ismerkedhettek meg. Az elkészült italt a végén meg is kóstoltuk. A must készítés mellett táncra is perdülhettek a vállalkozókedvűek.

A várva-várt napon vendégül láttuk a Somogyi Imre Általános Iskola 4.t és a Gyulai Gaál Miklós Általános Iskola 4.b osztályos diákjait, valamint a Montágh ovisokat. Őszanyókként a már nyugdíjas kolléganők egyaránt csatlakoztak egy-egy csoporthoz, akik szintén aktív résztvevői voltak a játékoknak. A gyermekek különféle állomásokon tehették próbára ügyességüket. Kincskeresés során különböző termésekből, terményekből alkothattak szebbnél-szebb képeket (úgynevezett LAND ART művészet). Közkedveltek voltak a különféle célba dobó, célba találó játékok, a bowling. Vidám perceket teremtett a „titkos doboz”, ahol mindenféle anyagú, formájú odaillő vagy éppen nem odaillő dolgot tapogathattak ki a gyermekek. Így került a dobozba: alma, kukorica, toboz, madártoll, mogyoró, ecset, fogkefe. Népszerű volt az évek óta hagyománnyá váló tökfoglaló játékunk, melyhez minden évben mondókát tanulunk. Új ismeretekkel bővíthették tudásukat, akik kipróbálták a termésválogatást, hiszen nem volt mindegy melyik állathoz kerül a dió, gesztenye, makk, mogyoró. Sorversenyek során tököt szállíthattak, egyensúlyozhattak, vesszőparipán vágtathattak végig a kialakított ügyességi pályákon. Mindezen felül asztali ügyességi játékokban jeleskedhettek apróságaink. Kedvelt tevékenység volt a kukoricamorzsolás, melynek fáradalmait a kukoricaszárból kialakított kunyhóban pihenhették ki. Zsuzsi néni Táncháza nélkülözhetetlen eleme a programnak, melynek sikeréről csillogó szempárok, széles mosolyok árulkodnak. A Táncház után a Teaházban ízletes őszi gyümölcsöket, zöldségeket fogyasztottunk, szomjunkat citromfűből, csipkebogyóból, hársfából készült teákkal oltottuk.

A nap végére fáradtan, de élményekkel a hátizsákjukban térhettek haza gyermekek és felnőttek egyaránt.

Ezúton szeretnénk megköszönni a szülők felajánlásait, mellyel hozzájárultak rendezvényünk sikeréhez! Továbbá szeretnénk megköszönni Pető Zsolt Polgármester Úrnak, Krupincza János képviselő úrnak, Lőrinczy Veronikának,valamint a nyugdíjas óvónéniknek, iskolásainknak, hogy elfogadták meghívásunkat és lelkesen kapcsolódtak be programunkba! Külön köszönettel tartozunk Kovácsné Gulyás Zsuzsanna óvónéninek, aki évről-évre fáradhatatlanul és motiváltan színt hoz Táncházával mulatságunkra! Végül,de nem utolsó sorban Kalászné Vámos Katalinnak és édesanyjának,hogy lehetőséget nyújtottak óvodás csoportjainknak a szüretelésre, illeve eszközöket biztosítottak a szőlő feldolgozásához!

Fábián Bernadett

Óvodapedagógus

279 alkalommal

Közelgő programok

Események nem találhatóak