Ugrás a tartalomhoz
Szechenyi Terv Plusz
2023.10.04 Sze.

Szenior akadémia

Több mint 100 résztvevővel

Rendkívüli és megható érzésben volt része mindazoknak, akik az október 3-i Szenior Akadémia résztvevőinek szép létszámát látták. Elmondható, hogy a program annyira népszerűvé vált az elmúlt időszakban, hogy kinőtték a Polgármesteri Hivatal Dísztermét. A rendezvény elején Pető Zsolt polgármester köszöntötte a résztvevőket. A városvezető elmondta, hogy idén is még több Szenior Akadémia program vár az érdeklődőkre, sőt kiscsoportos foglalkozásokat is terveznek a Civil Házban. Pető Zsolt polgármester nagyon büszke az Idősbarát Önkormányzat díjra, és kiemelte, hogy ezek után is mindent megtesznek annak érdekében, hogy segítsék az idős abonyiak közösségi életét, mindennapjait. Ebben a hónapban Operettgálát is szerveznek az idősek részére, melynek forrását az Idősbarát díjjal kapott támogatás biztosítja.

A keddi programon előadást tartott dr. Jászberényi József tanár úr, aki dr. Kerülő Judit professzor asszonyt is magával hozta a rendezvényre. Az előadás témája az volt, hogy hogyan maradhatunk idős korunkban is szellemileg frissek, és mi kell ahhoz, hogy hosszú életűek lehessünk. Professzor asszony kiemelte a közösség és a rendszeres testedzés szerepét és erejét, mellyel akár évekkel is meghosszabbíthatjuk életünket.

Az előadásokat követően zsíroskenyér partyra invitálták a résztvevőket, a Téglagyári Kisbolt, valamint munkatársai és Zsákai Zoltán és Családja jóvoltából, melyet ezúttal is hálás szívvel köszönünk meg, nyugdíjasaink nevében! A rendezvényt kötetlen beszélgetés zárta.

Kérjük, figyeljék továbbra is a Szenior Akadémiával kapcsolatos híreinket, információinkat! Mindenkit szeretettel várunk ingyenes programjainkra!

LV

Cseriné Krajcsi Editkének ezúton szeretnénk megköszönni a csodálatos virág dekorációt!

Köszönjük a nemes felajánlást a Téglagyári Boltnak!

Az október 3-i Szenior Akadémia előadásait követően zsíroskenyér partyra invitálták a résztvevőket, a Téglagyári ABC, valamint munkatársai és Zsákai Zoltán és Családja jóvoltából, melyet ezúttal is hálás szívvel köszönünk meg, nyugdíjasaink nevében! A zsíroskenyereket a Polgármesteri Hivatal titkárságának munkatársai készítették el, melyet köszönünk nekik.

303 alkalommal

Közelgő programok

Események nem találhatóak