Hír: Megemlékeztünk a Don-kanyar hőseiről - Képgalériával
(Kategória: Városi rendezvények)
Küldte: Sajtóreferens
2018 január 16 kedd - 15:08:31


Országszerte megemlékezéseket tartottak 2018. január 12-én, a doni katasztrófa 75. évfordulója alkalmából. A szovjet Vörös Hadsereg a Don-kanyarban hetvenöt éve, 1943. január 12-én indította meg támadását, amelynek következtében a 207 ezer fős 2. magyar hadsereg mintegy százezer katonája vesztette életét. A doni veszteségekről nem állnak rendelkezésre pontos adatok. A 2. magyar hadsereg anyagi veszteségei mintegy 70 százalékosak voltak, az emberveszteségét 93 500 főre, más források 120 ezerre, illetve 148 ezerre teszik, az elesettek, megsebesültek és fogságba kerültek pontos száma sem ismert.
 
Abonyban is megemlékeztek a Don-kanyar hőseiről a római katolikus templom előtti téren. A megjelentek történelmi visszapillantót hallhattak Szendrei-Juhász Ágnestől, a Kinizsi Pál Gimnázium és Szakközépiskola történelemtanárától, majd a résztvevők megkoszorúzták a II. világháborús emlékművet. Az ünnepi műsorban közreműködött a Kéknefelejcs Dalkör.
 
Abony.hu fotók: Székely Szilárd
 
A képre kattintva fotógaléria nyílik!



Ezen hír származási helye: abony.hu
( http://www.abony.hu/news.php?extend.4705 )