Hír: Fontos pontokat vesztettünk el, és szereztünk hazai pályán
(Kategória: Hivatali hírek)
Küldte: Sajtóreferens
2017 október 26 csütörtök - 17:40:19


Szombati napon fontos mérkőzések vártak csapatainkra, ugyanis annak a Dunakeszinek a csapatait fogadtuk, akik eddig veretlenül álltak a tabella elején. 

Az elmúlt bajnoki évadban elég szoros eredményű mérkőzéseket játszottunk, így tudtuk, hogy most is nehéz dolgunk lesz, hogy itthon tartsuk a pontokat. Sajnos ez azonban most nem teljesen így alakult. Ezúttal egy nagyarányú vereség és egy tekintélyes győzelem lett a két csapat közti mérleg.

Junior csapatunk - ugyan voltak hiányzók - igen csak tudása alatt teljesített ezen a mérkőzésen az elég jó játékerőt képviselő, 2016/17-es bajnokság döntőse, a VS Dunakeszi ifjúsági csapata ellen. A mérkőzés elején megmutatta ellenfelünk, hogy kikkel is állunk szemben. Az első játékrészben szinte két vállra fektették csapatunkat, akik a lefújásig csak rohantak az eredmény után. A 10-22-es félidőt követően 31:45 lett a mérkőzés végeredménye.

A képre kattintva fotógaléria nyílik!



Felnőtt csapatunk kissé megilletődötten kezdte a mérkőzést. Azt is hihette a szép számmal megjelent néző és szurkoló sereg – akiknek ezúton is köszönjük a jelenlétet és bíztatást -, hogy egy jobb csapattal találja szemben magát az Abony. Ezt gyorsan meg is cáfolta a CSAPAT és egy 4:0, majd egy 5:0 szériát követően már magához is ragadta az irányítást a hazai csapat. Egy fordulattal feljebb kapcsoltunk, amit már a keszi csapati nem bírt. A negyedóra játék után kialakult 5 gólos gólkülönbséget, az első 30 perc után 9 gólra növeltük. A második játékrészt továbbra sem lehetett könnyedén venni. A vendégcsapat próbált kapaszkodni, de folyamatosan kopott az ereje, mi is hibákat vétettünk, azonban azt ellenfelünk nem tudta kihasználni. Annak ellenére, hogy tetemes gólkülönbség alakult ki a mérkőzés végére, amelyhez a hazai oldalon a kaputeljesítmény is hozzájárult, Erdélyi László nem volt megelégedve a látottakkal és ösztönzi, bíztatja a jobb játékra csapatát. Ami azért is fontos, mert ezen a hétvégén egy újabb nagy rivális otthonában lépünk pályára, egy biztosan küzdős és nehéz mérkőzésen az Üllő vendégeként.

Ifjúsági

TKE-Abonyi KC – VS Dunakeszi 31:45 (10:22)

Játékosok: Berta E.(1), Bugyi Cs.(1), Falusi D.(5), Kiss D. (3), Kiss J.(1), Kelemen P.(1), Komáromi Z.(9), Majoros L., Szabó K.(1),Varga A.(9),
Kapus: Bugyi G., Pintér L.

Mérkőzés eredményének alakulása: 5.p 1:5; 12.p 2:10; 20.p. 5:15; 25.p.6:18; 30.p. 10:22; 37.p.13:26; 40.p. 16:28; 45.p. 21:32; 50.p. 24:38; 56.p. 26:42; 60.p. 31:45

Felnőtt

Abonyi KC – VS Dunakszi 35:23 (19:10)

Játékosok: Benkucs Z.(1), Bugyi M. (7), Gulyás P. (1), Gulyás Zs.(1), Juhász I. (1), Mészáros L.(6), Nagy A., Prunner A.(3), Szűcs B.(5), Urbán L.(4), Újhelyi T.(5), Újhelyi Z.(1),
Kapusok: Pallér P.,Pál I.

Mérkőzés eredményének alakulása: 3.p 0:3; 8.p 4:3; 15.p. 9:4; 20.p.10:6; 25.p.14:9; 30.p.19:10; 35.p.20:12; 40.p. 22:14; 45.p. 26:16; 50.p. 29:18; 55.p. 32:21; 60.p. 35:23

Hajrá Abony!

Az Abony.hu-nak beszámolt Mádi Csaba az Abonyi Kézilabda Club Férfi Szakosztályának vezetője.

Fotó: Székely Szilárd





Ezen hír származási helye: abony.hu
( http://www.abony.hu/news.php?extend.4505 )