Hír: Súlyos testi sértéssé fajult a családi veszekedés Abonyban
(Kategória: közbiztonsági hírek)
Küldte: Sajtóreferens
2017 szeptember 13 szerda - 16:25:44


A Ceglédi Rendőrkapitányság Abonyi Rendőrőrse nyomozást folytat B. S. T. abonyi lakos ellen súlyos testi sértés bűntett elkövetésének gyanúja miatt az alábbi tényállás alapján:

A rendelkezésre álló adatok szerint B. S. T. abonyi lakos megalapozottan gyanúsítható azzal, hogy 2017. szeptember 05-én 09 óra 30 perc körüli időben, egy abonyi ingatan udvarán családi veszekedés kapcsán szóváltásba keveredett a feleségével, akit két alkalommal ököllel megütött a fején, amely ütések a halántékát és orrát érték. Az ütések következtében B-né a földre esett, majd ezt követően B. S. T. a földön fekvő B-nét még 3 alkalommal a hasán és a hátán megrúgta, majd a helyszínről távozott. 

A bántalmazás során B-né a beszerzett orvosi ambuláns lap alapján nyolc napon túl gyógyuló, súlyos sérülést, orrcsonttörést szenvedett. A fentiek alapján a rendőrjárőr elfogta a cselekmény napján a bűncselekménnyel megalapozottan gyanúsítható személyt és őt gyanúsítottként hallgatta ki a nyomozó hatóság. A gyanúsított szabadlábon védekezik, ellene az eljárást a CRK Abonyi Rendőrőrs folytatja.

Abony.hu információ
A fotó illusztráció!




Ezen hír származási helye: abony.hu
( http://www.abony.hu/news.php?extend.4386 )