Hír: Sorra kapja az elismeréseket a 10 éves abonyi, táncos fiú
(Kategória: Akikre büszkék vagyunk)
Küldte: Sajtóreferens
2017 június 22 csütörtök - 16:32:41


kallai_adam_fokep_versenytancos_abony_abony.hu_2017.jpg„Mozgalmasan” telnek a napok az abonyi Kállai családnál, Lídia és öccse, Ádám ugyanis a nap minden pillanatában és a ház valamennyi szegletében táncot jár. Először Lídiát fertőzte meg e mozgásforma szeretete, de a tízéves Ádám sem maradt le sokáig, hiszen már egész kicsi korában elleste nővére hip-hop mozdulatait, amelyet a Gyulai iskolában sajátított el. A nővér életében mára hobbivá szelídült a tánc, Ádám viszont még csak most kezd igazán belelendülni.

- A kisfiam 6 éves korában, Abonyban kezdett el járni kezdő társastánc tanfolyamra néhány osztálytársával együtt - kezd bele a történetbe Kállainé Halász Hajnalka. - Először csak kipróbálta, de miután tetszett neki, tovább folytatta. Tanárának, Püspöki-Markó Ágnesnek hamar szemet szúrt, hogy jó érzéke van a tánchoz és nagyon gyorsan tanul. Javasolta, hogy járjunk át Szolnokra, a versenyző csoportba, és keressünk neki egy megfelelő partnert, akivel versenyszerűen űzheti ezt a sportot. Fél évig csak szólóban járt az órákra, majd 2015 szeptemberében megtaláltuk Ádám legideálisabb párját, Válik Rebeka személyében - folytatja az anyuka.
 



A két fiatal a következő tavasszal már a verseny parketten mutatta be tánctudását kezdő kategóriában. Azonnal elsöprő sikereket arattak, elsők lettek a mezőtúri országos bajnokságon gyerek kategóriában, másodikak a latin táncokban. Az eredmények megengedték, hogy a gyerekek kategóriát váltsanak, így novemberben már a haladók között mérették meg magukat, ahol a standard táncokkal a dobogó legfelső fokára állhattak fel, a latin kategória pedig a második helyezést hozta el nekik. 2017-ben már hivatásos, versenykönyves táncosokká váltak, és továbbra is nagy erőbedobással folytatták a versenyzést. Sorra követték egymást az országos megmérettetések, ahol kiváló alakításuk miatt mindenki felfigyelt rájuk.
 
Ádám és Rebeka
 
A fantasztikusan tehetséges páros közös karrierjének egy banális történet vetett véget: Sajnos Rebeka gyorsabban nőtt, mint Ádám, ezért partnert kellett váltaniuk, mert a parketten nem mutatott jól a magasságkülönbség a kislány javára. 
 
- Ádám új „társára”, a 8 éves Komlós Lilianra három hónapja leltünk rá Szolnokon, és szerencsére teljes az összhang közöttük. Nemrég mutatkoztak be az első közös versenyükön Szegeden, a XVII. Szőke Tisza Nemzetközi Táncversenyen, ahol a gyermek II E korcsoportban, standard és latin kategóriában is ezüstérmet szereztek - dicsekszik kérésemre Hajnalka.

Ádám új partnerével, Liliannal

A Somogyi Imre Általános Iskola 4. osztályos tanulója nem csak kiváló táncos, de idén is kitűnő bizonyítványt vitt haza a tanév végén. 

A fenti történet jól példázza, amikor a tehetség a szorgalommal párosul: a siker nem maradhat el. A gyerekek nyáron sem pihennek, továbbra is heti háromszor járnak órára és kemény felkészülés vár rájuk a nyári tánctáborban is, de ők ezt egyáltalán nem bánják, ahogy Hajnalka sem:
- Irtó büszke vagyok a gyerekeimre, hogy mindketten elképesztően tehetséges táncosok - taglalja örömmel.

Gratulálunk az eddig elért szép eredményekhez, és kívánjuk, hogy a jövőben sok-sok tánccipő kopjon el a lábatokon!  

Szerző: Darányi Erika





Ezen hír származási helye: abony.hu
( http://www.abony.hu/news.php?extend.4146 )