Hír: Comenius találkozó a Somogyiban
(Kategória: Városi rendezvények)
Küldte: Handi
2008 október 16 csütörtök - 19:38:02



További képek megtekintéséhez kattintson ide

Iskolánk adott otthont annak a projekttalálkozónak, ahova lengyel és cseh diákok és pedagógusaik érkeztek a múlt héten. Az egy hét alatt rengeteg programban volt részük, köszönet a lelkes Somogyis kollégáknak, szülőknek, a város vezetésének, a segítő abonyiaknak.

Íme a részletes program:



Vendégeink hétfőn érkeztek; a cseh gyerekek már este 6 órakor, de a lengyel kisdiákok csak este 10 után. Természetesen a magyar szállásadó gyermekek nagyon izgatottan várták külföldi társaikat.
Másnap reggel az iskolában találkoztunk. Amíg a gyerekek Gabi nénivel és Erzsi nénivel sportoltak, játékos vetélkedőkben vettek részt, addig a tanárokat igazgatónőnk – Kazinczyné Juhász Ildikó és a 2 helyettese ( Falusiné Nagy-Juhák Andrea és Feke Miklósné) fogadta és vezette körbe iskolánkban.
Ezt követte egy projektmegbeszélés, ahol megállapodtunk a tanév feladataiban. Ebben az évben a Nap és a Levegő lesz a téma. A játékos feladatokkal az a célunk, hogy a diákok maguktól jöjjenek rá arra, miszerint környezetünk védelme az ő jövőjük.
Ezt követte egy finom ebéd, amellyel az Innoven Közétkeztetési Kft. ajándékozott meg bennünket, s ezért köszönet jár Fekete Tibor vezetőnek és munkatársainak!
Átsétáltunk a Radák útra, ahol egész estig tartott a program. Mindhárom nemzet a saját országára jellemző kiállítást rendezett be. A gyerekeknek kézműves foglalkozásokat tartottak a kollégák (decoupage, gyöngyfűzés, kulcstartókészítés zsugorkából, a projekt kabalájának elkészítése habszivacsból). Emellett lehet sétakocsikázni, íjászkodni, s a vacsoráról mesterszakácsunk Kiszelyné Margó gondoskodott.
Segítői, a kukták: Pintér Mária, Csabáné Erika, Pászti Zsuzsi, Battáné Erzsike és Gáspárné Emike. A terítés is igazán ízléses volt; Balogh Márti hozta a tőle megszokott formáját.
A menü: pörkölt főtt burgonyával volt, de a kollégák finomabbnál finomabb falatokkal érkeztek. Megemlíteném Habonyné Marika húsos táljait és salátáit, aki reggel óta csak erre készült. Jó volt látni, ahogy kollégáim is folyamatosan érkeztek és a Radák út aulája szépen megtelt, mire a finom pörkölt is elkészült és kezdődhetett a lakoma.
Mikor már mindenki jól lakott, Borcsi néni vezetésével a magyar diákok lelkes csoportja lépett a vendégek elé, s kis műsorral kedveskedett. A lengyel gyerekek népviseletbe öltözve énekeltek és táncoltak.
Ezt követte egy közös éneklés; a projekt 2 dala: ”™Don”™t kill the world”™ – a BoneyM-től és a ”™Heal the world”™ – Michael Jakson-tól.
Az utókor számára Pintér János kollégám folyamatosan rögzítette a délután eseményeit.
A hangulat már ekkor remek volt, de Dányiné Parti Ági családjának fiú tagjai ezt még fokozták, s zenéltek nekünk.
Míg a vendégek többsége táncolt és jól érezte magát, addig egy kis csapat a konyhában mosogatott, eltakarította a romokat Mucsányiné Marika néni vezetésével.
Itt is szeretném megköszönni a kollégáimnak azt a sok-sok segítséget, amely nélkül nem sikerült volna ez az este ennyire tökéletesre.
Szerdán reggel az Önkormányzat előtt gyülekeztünk, ugyanis a Polgármester asszony látott vendégül bennünket. Rövid, angol nyelven elmondott köszöntője után bemutatta a külföldi vendégeknek városunkat és ajándékkal kedveskedett nekik. A lengyel gyerekek tiszteletük jeléül az iskolai egyenruhájukat viselték.
Utána átsétáltunk a Katolikus templomba, ahol András atya várt minket. Kedves üdvözlését követően beszélt a templomról, majd Törökné Király Borbála kolléganőm fuvolázott, Majorosné Sági Anikó kántornő pedig orgonán kísérte és énekelt is. A vendégeket nagyon meghatotta ez a meleg fogadtatás.
Útban a Magán Zoo felé megálltunk a Falumúzeumnál, ahol Györe Zsófiától, az Abonyi Lajos Múzeum és Alapítvány nevében vendégeink könyvet kaptak ajándékba Kodály Zoltánról és Bihari Jánosról. Az állatkertben is jól érezték magukat a gyerekek, legnagyobb sikere az oroszlánoknak volt, de Gerzson is belopta magát a szívükbe.
Ezt követte egy újabb, finom ebéd, ugyancsak az Innoven Kft. jóvoltából.Utunkat busszal folytattuk Rákóczifalvára, hogy megnézzük a mackókiállítást. Szolnokon a Damjanich Múzeumban érdekes tárlatvezetésen vettünk részt a néprajzi kiállításon.
A nap fénypontja a palacsintaevés volt, amelyet Gaál János – iskolánk egyik diákjának édesapja – ajánlott fel az 55 fős csapatnak. Szerdai napunk közös programja ezzel ért véget.
Csütörtökön korán indultunk Budapestre, s kicsit féltünk a NATO-csúcs miatti útlezárásoktól. Félelmünk beigazolódott, ugyanis a Parlamentbe nem jutottunk be. Hiába igazolták vissza látogatásunkat még szeptemberben, értesítést elfelejtettek küldeni. Gyalogosan vágtunk neki a városnak; az Országháztól a Dunaparton, Lánchídon át felsétáltunk a Budai Várba. A gyerekek többször elfáradtak, de kitartóan sétáltunk egészen a Mátyás-templomig, ahol érdekes idegenvezetésben volt részünk. Szerencsére lengyel idegenvezetést is kaptunk, s vendégeink nagy figyelemmel hallgatták a templom bemutatását. Ekkorra már mindenki fáradt volt, de az ebédért meg kell küzdeni alapon, lesétáltunk a Batthyány térre és metróval eljutottunk a Pocaktanya étterembe. Kellően kiéhezve, a gyerekek mindent elfogyasztottak a tányérjukról. Kedves diákom – aki vegetáriánusnak mondja magát – az egész szelet rántott csirkemellet megette. J
Sajnos a veresegyházi Medvefarmot törölnünk kellett a programból, ugyanis a külföldi gyerekek vásárlási lázban égtek, így egy bevásárlóközpontba mentünk, hadd költsék el a zsebpénzüket.
Mielőtt a gyerekeket útjukra engedtük volna, a lengyel igazgatónő mindenkit meghívott egy fagyira. Diákjaink kedvesen lengyelül próbálták neki megköszönni.
Az úton hazafele a gyerekek hangosan énekeltek és nevetgéltek. Sajnos nyelvi akadály a pár nap alatt többször is felmerült. Angol szakos tanárként büszke vagyok a diákjaimra, mert az órákon elsajátított tudásukat bátran próbálták kamatoztatni. Ennek a pályázatnak a 2 legfontosabb célja: tudatos környezetvédelemre való nevelés és az idegen nyelv játékos formában történő elsajátítása és használata. Hiszem, hogy a projektben résztvevő gyerekeknek örök élmény marad ez a találkozó s a tanév folyamán is aktívan dolgoznak majd a különböző feladatokon.
2009 júniusában 10 kisdiák képviselheti iskolánkat, országunkat a lengyelországi Barczewo-ban az utolsó projekttalálkozón. Addig is jó munkát kívánok a gyerekeknek és kollégáimnak. Itthonról drukkolok, de én most egy más feladatra készülök, s rövid időre elbúcsúzom az iskolától.
Csóka Aranka
Angol nyelvtanár
Somogyi Imre Általános Iskola
Sok-sok köszönet a segítőknek:
András atya
Andrási Istvánné
Balasi Jenőné
Balogh Márta
Batta Lajosné
Benéné Egedy Erika
Bujdosó Tibor
Csaba Józsefné
Csibrány Lászlóné
Csőke Judit
Dányiné Parti Ágnes és családja
Dekorall Kreatív Hobby Bolt
Falusiné Nagy-Juhák Andrea
Fekete Tibor -Innoven Közétkeztetési Kft.
Földiné Juhász Zsuzsanna
Gaál József
Gáspár Istvánné
Gra- Fitt Papír-Írószer Bolt
Györe Zsófia
Habony Istvánné
Halasiné Tóth Katalin
Hegedűs István
Huszár Albertné
Juhász Mónika
Kaczúr Gyula - Julius Design
Kazinczyné Juhász Ildikó
Király Béláné
Királyné Török Borbála
Kiszely Mihály
Kiszely Mihályné
Lengyelné Molnár Emese
Majorosné Sági Anikó
Mucsányi Sándorné
Nagy Béláné
Nagy Gáborné
Pászti Zsuzsanna
Pintér János
Pintér Mária
Romhányiné Dr. Balogh Edit
Sólyom Ruházati bolt
Somogyi Imre Általános Iskola technikai dolgozói
Speckner Nándorné
Szabó Györgyné
Szabó Istvánné
Szabados Erika
Tajthiné Fehér Erzsébet
Tóth Erzsébet
Tóth László - Szilváshús Kft.
Tóth Lászlóné
Tóth Tibor - Magán Zoo
Újvilág MGÉSZ Abonett-Négercsók Üzeme
Varga Attila - Ezermesterbolt



Ezen hír származási helye: abony.hu
( http://www.abony.hu/news.php?extend.34 )