Hír: Műemlékekre szakosodott az abonyi Tolnátó Építőipari Szövetkezet - Interjú Tóth Sándor ügyvezetővel
(Kategória: Akikre büszkék vagyunk)
Küldte: Sajtóreferens
2015 november 09 hétfő - 15:02:16


A Tolnátó Építőipari Szövetkezetet 1993-ban alapította meg id. Tóth Sándor Abonyban. A cég fő profilja a magasépítés, azon belül pedig a műemlék épületek felújítása, de foglalkoznak tervezési feladatokkal, szakértői vizsgálatokkal és mérnöki tanácsadással is. Családi házak tervezését, építését is vállalják, ahol kulcsszó az egyediség.
 
A vállalkozás első munkáit Szolnokon végezte. Nevükhöz fűződik pl. a szolnoki SKÁLA, a Szolnok ÁBC, a Kertész Áruház, és sok ÁFÉSZ áruház felújítása. Ezekkel párhuzamosan a Henkel Magyarország Kft-vel egészen a gyáregység bezárásáig álltak szerződésben.
 
Az ország számos erőművében is dolgoztak
 
Az építőipari vállalkozás jelentős munkát végzett Abony Város Önkormányzatának is, köztük a Polgármesteri Hivatal belső felújítását, a polgármesteri iroda teljes, bútorzattal és egyéb berendezésekkel együtt történő felújítását és a Somogyi iskola tornatermének felújítását is a Tolnátó készítette el.



- Sok önkormányzati, és egyházi megbízásunk van a műemlékek miatt. Országszerte vállalunk munkát, de kapunk megrendeléseket a környéken is. Volt két olyan évünk, amikor csak a mezőgazdaságban dolgoztunk, mert sok volt a mezőgazdasági pályázat, arra volt igény és kereslet. A magasépítésben mindent el tudunk vállalni erőnkhöz, kapacitásunkhoz mérten. Emellett az ország számos erőművében dolgoztunk. Volt egy speciális technológia, amikor még csak szénnel tüzeltek, és az erőművekben mi végeztük a vagonbuktatók és hombárok tapadásmentes burkolatának kialakítását svájci technológia alapján. Az a világ elmúlt, a Henkel Mo. Kft Szolnoki Üzemegysége bezárt, az erőművek áttértek félig-meddig fatüzelésre. Ettől kezdve szakosodtunk a műemlékekre. Hosszú éveken keresztül édesapámmal együtt dolgoztunk - így mesélt Tóth Sándor ügyvezető a kezdetekről.
 
A Tolnátó Építőipari Szövetkezet minden évben támogatja a fogathajtó versenyt, de az intézményeknek is szívesen segítenek a városban, ezért gyakran keresik meg az intézményvezetők kisebb karbantartási munkálatokkal kapcsolatban is. A cég változó alkalmazotti létszámmal működik. Nagy részük helyi dolgozó.
 
- Az építőiparban magas a fluktuáció, nagy a csere. Az állandó létszám 6-8 fő között mozog, de van mikor ez eléri akár a 18-20 főt is. Nehéz jó szakembert találni és megtartani. Szerencsére nálunk az alapbrigád, a mag megvan. Nagy részük helyi. Van köztük kőműves, festő, burkoló, ács. Mindenki komplex egy kicsit. Munkatársakat általában hirdetés útján keressük, de személyes jelentkezéssel is alkalmazásunkba kerülhetnek. Mindig elbeszélgetek a jelentkezővel, honnan jött, mit csinált, előző munkahelyéről miért jött el stb. Muszáj szűrőrendszert kialakítani, amely alapján dönteni lehet, és ez a mai világban egyre fontosabb - tájékoztatott Tóth Sándor.
 
Új ötletekkel fejleszti vállalkozását a Tolnátó
 
- Vannak munkaerőigényt érintő fejlesztéseink is, de azok teljesen más irányúak. Van egy bizonyos koncepció, amit az elmúlt egy-két évben felállítottunk, de ez inkább a több lábon állás felé törekvésünket jelenti. Nem tervezem az építőrészleg létszámának növelését, inkább másfelé véve az irányt – még nem publikus –, fejlesztünk. Ha sikerül, akkor az egy nagyon jó dolog lesz itt Abonyban. Tehát van fejlesztési koncepciónk – magyarázza Tóth Sándor.
 
Kihívás a műemlékvédelmi szabályoknak megfelelni
 
Az önkormányzati megbízásokból is gazdálkodó cég vezetője beszélt a vállalkozás működésének sajátosságairól is. - Minden önkormányzat szűkös keretek között kénytelen gazdálkodni, és nem az az elsődleges, hogy mit kell megcsinálni, hanem hogy mennyi jut rá, és abból kell csodát csinálni. Van, amikor sikerül, de van, amikor kompromisszumokat kell kötni. Legjobb példa a volt abonyi könyvtár esete. Mindenki arra számított, hogy pár millió forintból új projekt fog épülni. Csodákat művelni nem tudunk, viszont a körülményekhez, lehetőségekhez képest nagyon jó lett. Kívülről nem nagyon költöttek rá, de belülről egész jól rendbe lett téve. A műemléki példa az Ungár-kúria. A kivitelezőt kötik a műemlékvédelmi szabályok, a pályázatok megkövetelik a kiírás szerinti végrehajtást. Megtervezett az utolsó szög is, hogy hová kell beütni. Mégis ez a kihívás benne.
 
Nem könnyű ma az építőiparban érvényesülni
 
A város, az önkormányzat megbízásaival segítheti ugyan a vállalkozásokat, de a nehézségek makrogazdasági szintűek.
 
- Számtalan nehézséggel kell megküzdeniük az építőiparban dolgozóknak, de ezek olyanok, amelyekben a város nem tud segíteni. Az építőanyagok beszerzése nagyon nehézkes, minden rendelésre történik, ami hatalmas logisztikát igényel. Azokat az építőanyagokat, melyeket 5-10 évvel ezelőtt bármelyik építőanyag-ipari kereskedésbe betérve azonnal megkaphattunk, ma már nem lehet. Alig van valami raktárkészleten – mesél a nehézségekről a vállalkozás ügyvezetője.

15 évig álltak szerződésben a német Henkellel
 
A vállalkozás egyik legnagyobb eredményének tekinti, hogy a Henkel Magyarország Kft-vel több mint 10 évig kapacitásszerződésben álltak.
 
- Szerintem szép eredmény egy német tulajdonosnál bent maradni, ez akár díjnak is felfogható. Egyszer neveztünk egy tető-fedő olimpiára a református templom felújításával, ahol másodikok lettünk. Különböző gipsz kakasokat, cirkálmányokat kellett volna felhelyezni, ami szerintünk egy műemléknél megengedhetetlen lett volna, ezért nem lettünk elsők. Számunkra az igazi díj, ha a megrendelő elégedett. Ők viszik tovább jó hírünket, és hozhatják a következő megbízásokat – mondja Tóth Sándor.
 
Több megbízást kapnak az abonyi vállalkozók
 
- Jóleső tapasztalat, hogy most már nem minden beruházást a szolnoki nagyvállalkozók visznek el. Szerencsére egyre több abonyi vállalkozó kap megbízást. A városvezetés nyitott, és pozitív a helyi vállalkozókkal kapcsolatban. Jó a kapcsolat a várossal, ami nem mindig volt így, de mára változott a szemlélet. Most már sokszor hívnak, nem mindig nyerek, de ez tiszta sor. Ajánlatot kérnek, és nyerjen a jobb. A cél, politikamentesen a feladatmegoldáshoz vezető legjobb utat megválasztva dolgozni – fejti ki a véleményét a cég ügyvezetője.
 
Abony Város Önkormányzata nevében az új fejlesztési elképzeléshez támogatókat és sok szerencsét kívánunk!
 
Cikk: Darányi Erika
 
Az alábbiakban a cég elérhetőségét és referencia munkái közül néhányat teszünk közzé.
 
Cég neve: Tolnátó Építőipari Szövetkezet
Telephelye: 2740 Abony, Bocskai u. 7.
Tel/Fax: +36-53/562-099
E-mail cím: tolnato@pr.hu, kivitelezes@tolnato.hu, tervezes@tolnato.hu
Ügyvezető elnök: Tóth Sándor
Tel: +36-70/948-6116
Honlap: www.tolnato.hu
 
Referenciák:
A teljesség igénye nélkül csak hogy néhányat említsünk a számtalan munka közül:
 
Szolnok és Vidéke Áruház /Skála/ földszintjének teljes felújítása, Szolnok
Kertészek Áruháza teljes felújítás, Szolnok
Vosztok ÁBC felújítása, Szolnok
Abonyi Mg. Rt. – Silótér burkolat kialakítása, Abony
Henkel Magyarország Kft. – Út és térburkolat felújítása, Hőtechnikai épület átalakítása, Nagyraktári irodák kialakítása, Tehergépkocsi mélyrakodó építése, Vasúti lefejtő felújítása, Kompresszorház bővítése, Scan-Door kapuk beépítése, Tablettázó üzem kialakítása…, Szolnok
Katolikus plébánia felújítása, Abony
Arany János úti óvoda felújítása, Abony
Városháza festési munkái, az épület belső felújításai, Abony
Református Egyház – Gyülekezeti ház tetőfelújítása, templom térburkolat, Abony
Református Egyház – 400 éves templom, és parókia teljes felújítása (Teljes tetőszerkezet felújítás, fedéssel, Bramac tetőfedő olimpia műemlék kategória II. helyezés, közbeszerzés)
Tisza Coop Rt. – Nagy raktár tetőfelújítás, Központi irodaház felújítása, Házépítők boltjának átalakítása
Tiszagép Kft. - Tetőfelújítás
Abony Város Önkormányzata – Somogyi iskola tornaterem teljes belső felújítása,
Abony Református Egyházközség – Templom teljes felújítása, Abony
Diana Sylverster Kft – Vezseny
Dr. Kostyán Andor kúria, Abony
Ungár kúria – 3 ütem, Abony
Gyulai étkező, Abony
Volt könyvtár épülete, Abony
Falumúzeum, Abony
Strand – Medencék javítása, Abony
Számos családi ház



Ezen hír származási helye: abony.hu
( http://www.abony.hu/news.php?extend.2503 )