Hír: A Temessy Hédi Színjátszó Kör jelentkezőket vár
(Kategória: Városi rendezvények)
Küldte: Handi
2008 szeptember 01 hétfő - 12:00:06


Az abonyi Temessy Hédi Színjátszó Kör továbbra is várja mindazon tehetséges fiatalok jelentkezését, akik szeretnének részt venni a 2008 decemberében bemutatásra kerülő Valahol Európában c. musicalben. Lányok és fiúk jelentkezését egyaránt várjuk.


A darabról néhány gondolat:

A történet a második világháború közben játszódik. Szereplői az árván, otthontalanul kóborló gyerekek, akik bandákba verődve járják az országot, és úgy tartják el magukat, ahogy tudják: élelmet lopnak. Hamarosan körözést adnak ki ellenük. Szerencséjükre találnak egy elhagyatottnak látszó várat egy kopár hegyen. A vár azonban nem lakatlan, Simon Péter egykori karmester lakja, aki a világtól megcsömörödve, magányosan él itt. A gyermekek először idegenkednek a felnőttől, ám hamarosan megbarátkoznak vele, sőt megszeretik őt. Simon ugyanis nem hazudik nekik, és nem csapja be őket, mint a többi felnőtt. Sőt, öntudatra ébreszti őket. Megtanítja nekik, hogy a szabadság a legfontosabb érték, melyhez minden embernek (így nekik) is joguk van. Együtt hozzák rendbe a rozoga várat. A gyermekek azonban lebuknak, és elfogatásukra több felnőtt is megindul. A szabadságukat nem kívánják feladni, harcolnak érte, és el is űzik a felnőtteket, ám harc közben az egyik kisgyerek, Kuksi halálos sérülést szerez. Kénytelenek bevinni őt a faluba, holott tudják; így elfogják majd őket. Kuksi ugyan meghal, ám Simon a városból olyan rendelkezést hoz, amely a gyermekeket felmenti a kényszű rablásokból fakadó bűntetések alól, sőt, a várat is az ő tulajdonukba helyezi.

Jelentkezni lehet:
70/703-1741-es telefonon /Szilágyi Tamás/
Személyesen: munkanapokon /09:00-17:00-ig/ az abonyi könyvtárban

www.thszk.mindenkilapja.hu

Várjuk mielőbbi jelentkezésed!

Szilágyi Tamás
színjátszó kör vezető



Ezen hír származási helye: abony.hu
( http://www.abony.hu/news.php?extend.2 )