Abony Város
Szeretettel köszöntjük Önt Magyarország szívében, Pest Megye déli zugában. Budapesttől mintegy órányi autóútra - a 4. sz. fűútvonalon, Cegléd és Szolnok között - található ez a természeti kincsekben, látnivalókban és programokban gazdag település. Reméljük, megtetszik Önnek Országunk eme kicsiny kis szeglete és kedvet kapnak ahhoz, hogy felkeressenek bennünket, és az itt kínált lehetőségek kellemes kikapcsolódási lehetőséget kínálnak mai felgyorsult világunkban. Kellemes olvasgatást, böngészést kívánunk turisztikai oldalainkon.
Városháza
A Polgármseteri Hivatal épülete 1904-ben épült, Jablonszky Ferenc tervei alapján. Az egyemeletes, eklektikus középület földszinti része megépítését követően hosszú ideig üzleteknek adott helyet, közhivatal csak az emeleti részen működött. A közintézményt a felszabadulás előtt Városházának nevezték (pincéjében akkor börtön volt), 1990-ig Tanácsházaként működött, majd a rendszerváltást követően ismét visszanyerte a Városháza elnevezést.
Városi Termálfürdő
A családias környezetben elhelyezkedő családias kialakítású strand nem csak a helyi lakosság, hanem a környező településekről és messze földről érkező vendégek kedvelt pihenőhelye is. A létesítmény kicsi, de rendkívül hangulatos. Kis- és nagymedence, gyógymedence várja a sportolni, megmártózni, pihenni vágyókat. A Strandfürdő területén elhelyezkedő műemléknek nyilvánított patinás kúriában Egészségmegőrző központ kapott helyet. Súlyfürdő, szauna, fizikoterápiás kezelési lehetőség, gyógymasszázs, pezsgő- és ülőfürdő, gyógymedencék kínálják a gyógyulás és felfrissülés páratlan élményét.
Közösségi Ház
Abony Város Önkormányzata támogatást nyert a Lehetőségeink Fő Tere - Abony Város integrált településközpont fejlesztése című KMOP-5.2.1/B-09-2f-2010-0011 azonosító számú pályázaton az Új Széchenyi Terv keretében. A pályázat részeként épül meg Abony Város Közösségi Háza- Komplex kulturális, oktatási, művészeti központja és ezzel egyidejűleg az új Zeneiskola, amely az Önkormányzat önerős vállalkozása.
Kinizsi Városkapu
Kinizsi Magyar Balázsnak - Mátyás hadvezérének vezértársa volt, akit 1472. május 20-án Budán kelt és Báthory István országbíró előtt kötött megállapodásában Magyar Balázs fiává fogadott. Mivel Weseni (Vezsenyi) László királyi főlovászmester fiú - gyermek nélkül halt meg, így birtokai Vásonkővára, Vázsony és a Külső-Szolnok megyei Abony, Paládics, Tószeg, Bög, Kécske, Kürt, Tas stb. faluk az 1473. január 8-án kiállított szabadalmi adománylevél alapján Magyar Balázs tulajdonába kerültek. Leánya Benigna Kinizsi Pál felesége lett, aki felesége jogán birtokolta a területet. Az egykori Kinizsi hagyományokat ápolva, fenntartva épült meg a Kinizsi Városkapu.
x
Házhoz menő zöldhulladékgyűjtés

Tisztelt Lakosság!
Tisztelt Ügyfelünk!

A zöldhulladékok házhoz menő begyűjtését és elszállítását 2018. április 16. és 2018. november 30. között négyhetente végzi Abony városában az NHSZ Szolnok Kft. Az elkülönítetten gyűjtött hulladékok begyűjtése továbbra is a települési hulladékkal kapcsolatos közszolgáltatás részét képezi, a szolgáltatás díját a hulladékszállítási díj tartalmazza.

A kertgondozásból származó zöldhulladékok (pl.: levágott fű, falevél, különböző növényi nyesedékek, illetve faforgács, gally) az MSZ EN 840-1 típusú szabványos hulladékgyűjtő edényekben vagy a Társaságunk által forgalmazott biológiailag lebomló műanyag zsákokban gyűjthetők, melyeket kérjük, hogy az edényben vagy mellette szíveskedjenek elhelyezni. Természetesen a maximum 50x50x100 centiméteres kévékbe kötött ágak továbbra is elszállításra kerülnek, amennyiben a megfelelő gyűjtőnapon helyezik ki azokat. Amennyiben nem megfelelő típusú edényben, zsákban helyezik ki a zöldhulladékot, nem áll módunkban elszállítani azokat. A zöldhulladékot egész évben elhelyezhetik az Abonyi Hulladékudvarban is. Kérjük, hogy a zöldhulladékokról, melyek az edényekbe vagy a zsákokba kerülnek, távolítsák el a drótokat, kötöző elemeket, egyéb csomagoló anyagokat!

Hétfőnként:
Szent Margit utca, Tóth Á. utca, Bodócs köz, Piszke út, Szamóca utca, Körte utca, Mogyoró utca, Szilva út, Homok utca, Méri I. utca, Szolnoki út, Viola utca, Illyés Gy. utca, Nyírfa utca, Mária T. utca, Lázár V. utca, Kiss E. utca, Vécsey K. utca, Aulich L. utca, Munkás utca, Magtár utca, Park utca, Béke utca, Gárdonyi G. utca, Temető utca, Könyök utca, Gábor Á. utca, Névtelen utca, Ady E. utca, Hermann O. utca, Mártírok útja, Hold utca, Pál utca, Rózsás dűlő, Füzéres dűlő, Nép út, Knézich K. út, Bajtárs utca, Mónus I. utca, Nyáry P. utca, Vasút dűlő, Tószegi út, Hunyadi J. utca, Kodály Z. utca, Mikes K. utca, József A. utca, Dembinszky utca, Semmelweis utca.
 
ZÖLDHULLADÉKOK SZÁLLÍTÁSÁNAK IDŐPONTJAI (2018)
április 16., május 14., június 11., július 9., augusztus 6., szeptember 3., október 1., október 29., november 26.

Keddenként:
Vasvári P. utca, Klapka Gy. utca, Bolyai J. utca, Fadrusz J. utca, Liget utca, Gergely utca, Corvin J. utca, Bajza J. utca, Kossuth L. utca, Bezerédi I. utca, Szilágyi D. utca, Budai N. A. utca, Károly R. utca, Kasza utca, Lovassy S. utca, Haladás utca, Esze T. utca, József utca, Magyar B. utca, Lukács utca, Katona J. utca, Gaál Miklós utca, Lenkei J. utca, Kinizsi P. utca, Cserép utca, Csillag Zs. utca, Thököly I. utca, Dobó I. utca, Toldi M. utca, Dugovics T. út, Berzsenyi D. utca, Egressy G. utca, Zoltán utca, Szabadság utca, Árpád utca, Zrínyi M. utca, Szegfű utca, Ibolya utca, Koszta J. utca, Szeretet utca, Nagy L. utca, Losonczy I. utca, Damjanich J. utca, Abonyi L. utca, Szt. László utca, Kazinczy F. utca, Nagysándor J. utca, Honvéd utca, Prohászka utca, Vörösmarty M. utca, Újszászi út, Attila utca, Blaskovics utca, Vak Bottyán utca, Kisfaludy K. utca, Darabos dűlő.

ZÖLDHULLADÉKOK SZÁLLÍTÁSÁNAK IDŐPONTJAI (2018)
április 17., május 15., június 12., július 10., augusztus 7., szeptember 4., október 2., október 30., november 27.

Szerdánként:
Rózsa út, Világszabadság út, Október 6. út, Hársfa út, Móra F. út, Balassi B. út, Kosztolányi út, Wekerle S. út, Kemény Zs. út, Táborhegy dűlő, Kiss M. dűlő (tó), Garay J. út, Világosság út, Tinódi út, Kaffka M. út, Deák F. út, Tavasz út, Kossuth tér, Forró E. út, Mária út, Ferenc út, András út, Csokonai M. út, Török I. út, Tomori P. út, Bicskei út, Simonffy út, Lóherés dűlő, Jósika út, Hóvirág út, Bihari J. út, Somogyi I. út, Bem J. út, Jókai út, Köztársaság út, Szelei út, Szemere B. út, Kölcsey F. út, Bercsényi M. út, Török I. út, Dr. Hirn Márton út, Szondi Gy. út, Táncsics M. út, Batthyány L. út, Radák K. út, Antos János út, Szabadságharcos út, Harkányi F. út.
 
ZÖLDHULLADÉKOK SZÁLLÍTÁSÁNAK IDŐPONTJAI (2018)
április 18., május 16., június 13., július 11., augusztus 8., szeptember 5., október 3., október 31., november 28.

Csütörtökönként:
János utca, Kossuth L. utca, Kőrösi Cs. S. utca, Szabolcska M. utca, Tompa M. utca, Petőfi S. utca, Nagykőrösi út, Degré A. utca, Eötvös J. utca, Imre utca, Wesselényi M. utca, Tabán utca, Dózsa Gy. utca, Ráday I. utca, Mikszáth K. utca, Irányi D. utca, Cuczor G. utca, Munkácsy M. utca, Erkel F. utca, Madách I. utca, Apponyi A. utca, Báthori I. utca, Szilágyi E. utca, Arany J. utca, Dorottya utca, Kálvin J. utca, Péter utca, Márk utca, Endre utca, Antal utca, Fűzcser út, Radnóti M. utca, Nagykőrösi út, Bicskei út, Bajcsy Zs. E. utca, Ceglédi út, Erzsébet királyné utca, Szapáry utca, Pázmány P. utca, Türr I. utca, Bocskai I. utca, Széchenyi I. utca, Vasút út, Bethlen G. utca, Luther Márton utca, Rákóczi F. utca, (Ceglédi út) Buzgány dűlő.
 
ZÖLDHULLADÉKOK SZÁLLÍTÁSÁNAK IDŐPONTJAI (2018)
április 19., május 17., június 14., július 12., augusztus 9., szeptember 6., október 4., november 1., november 29.

Péntekenként:
Jázmin utca, Alkotmány utca, Újvilág utca, Vajda J. utca, Függetlenség utca, Somogyi Béla utca, Jólét utca, Hunor utca, Csiky G. utca, Juhász Gy. utca, Tamási Á. utca, Szövetkezet utca, Kapisztrán J. utca, Móricz Zs. utca, Akácos út, Sashalom dűlő, 4-es számú főút, Baross G. utca, Mátyás király utca, Téglagyár utca, Kécskei út, Vasút út, Bartók B. utca, Székely B. utca, Reform utca, Tulipán utca, Alkotás utca.   

ZÖLDHULLADÉKOK SZÁLLÍTÁSÁNAK IDŐPONTJAI (2018)
április 20., május 18., június 15., július 13., augusztus 10., szeptember 7., október 5., november 2., november 30.
 
NHSZ Szolnok Kft.
Abony Város Önkormányzata