Abony Város
Szeretettel köszöntjük Önt Magyarország szívében, Pest Megye déli zugában. Budapesttől mintegy órányi autóútra - a 4. sz. fűútvonalon, Cegléd és Szolnok között - található ez a természeti kincsekben, látnivalókban és programokban gazdag település. Reméljük, megtetszik Önnek Országunk eme kicsiny kis szeglete és kedvet kapnak ahhoz, hogy felkeressenek bennünket, és az itt kínált lehetőségek kellemes kikapcsolódási lehetőséget kínálnak mai felgyorsult világunkban. Kellemes olvasgatást, böngészést kívánunk turisztikai oldalainkon.
Városháza
A Polgármseteri Hivatal épülete 1904-ben épült, Jablonszky Ferenc tervei alapján. Az egyemeletes, eklektikus középület földszinti része megépítését követően hosszú ideig üzleteknek adott helyet, közhivatal csak az emeleti részen működött. A közintézményt a felszabadulás előtt Városházának nevezték (pincéjében akkor börtön volt), 1990-ig Tanácsházaként működött, majd a rendszerváltást követően ismét visszanyerte a Városháza elnevezést.
Városi Termálfürdő
A családias környezetben elhelyezkedő családias kialakítású strand nem csak a helyi lakosság, hanem a környező településekről és messze földről érkező vendégek kedvelt pihenőhelye is. A létesítmény kicsi, de rendkívül hangulatos. Kis- és nagymedence, gyógymedence várja a sportolni, megmártózni, pihenni vágyókat. A Strandfürdő területén elhelyezkedő műemléknek nyilvánított patinás kúriában Egészségmegőrző központ kapott helyet. Súlyfürdő, szauna, fizikoterápiás kezelési lehetőség, gyógymasszázs, pezsgő- és ülőfürdő, gyógymedencék kínálják a gyógyulás és felfrissülés páratlan élményét.
Közösségi Ház
Abony Város Önkormányzata támogatást nyert a Lehetőségeink Fő Tere - Abony Város integrált településközpont fejlesztése című KMOP-5.2.1/B-09-2f-2010-0011 azonosító számú pályázaton az Új Széchenyi Terv keretében. A pályázat részeként épül meg Abony Város Közösségi Háza- Komplex kulturális, oktatási, művészeti központja és ezzel egyidejűleg az új Zeneiskola, amely az Önkormányzat önerős vállalkozása.
Kinizsi Városkapu
Kinizsi Magyar Balázsnak - Mátyás hadvezérének vezértársa volt, akit 1472. május 20-án Budán kelt és Báthory István országbíró előtt kötött megállapodásában Magyar Balázs fiává fogadott. Mivel Weseni (Vezsenyi) László királyi főlovászmester fiú - gyermek nélkül halt meg, így birtokai Vásonkővára, Vázsony és a Külső-Szolnok megyei Abony, Paládics, Tószeg, Bög, Kécske, Kürt, Tas stb. faluk az 1473. január 8-án kiállított szabadalmi adománylevél alapján Magyar Balázs tulajdonába kerültek. Leánya Benigna Kinizsi Pál felesége lett, aki felesége jogán birtokolta a területet. Az egykori Kinizsi hagyományokat ápolva, fenntartva épült meg a Kinizsi Városkapu.
2019 június 13 csütörtök - 13:59:41     Intézményi hírek      Hozzászólás0

11.kalwaria_zebrzydowska.jpgHosszú előkészítés után a 7. b osztályos tanulók és szüleik Lengyelországba utaztak. Sokat dolgoztak azért, hogy az ehhez szükséges pénzt előteremtsék (papírgyűjtés, adventi -, anyák napi vásár, büfé…)
Az osztályfőnöki órákon és a történelem órákon megbeszéltük a programokat, a hozzájuk tartozó történelmi eseményeket. A gyerekeknek külön feladatokat adtam ki.
Hajnalban indultunk és délután már Krakkóban a Székesegyházat kerestük fel. Felmásztunk a toronyba a Zsigmond-haranghoz, lementünk a királyi sírokhoz. Utána a szállásunkra mentünk, amely gyönyörű erdei környezetben volt. A fák között megbújva álltak az összkomfortos faházak.
Másnap először az UNESCO Világörökséghez tartozó Kalwaria Zebrzydowski zarándokhelyet kerestük fel, majd II. János Pál pápa szülővárosába Wadowicébe utaztunk. Itt megkóstoltuk a Kremowkát, a pápa kedvenc krémesét. A délutánt Auschwitz-Birkenauban töltöttük. Gyereke és felnőttek egyaránt megrendülve hallgatták az idegenvezetőt és nézték a kiállítás anyagát. A birkenaui táborlátogatás rövidre sikerült, mivel az eső közbeszólt.15.auschwitz.jpg
Harmadnap korán keltünk, mivel már 8 órára belépőnk volt Wieliczkába, a sóbányába. Több mint 2 órát töltöttünk a mélyben, ahol a sóbányászat történetével, eszközeivel ismerkedtünk meg, s gyönyörködtünk a sóból faragott szobrokban, kápolnákban, termekben.
Délben Krakkóban a Főtéren szabadprogramként mindenki nézelődhetett, vásárolhatott, ehetett, ihatott. Krakkói Napok rendezvény keretében hatalmas volt a nyüzsgés, a vásári forgatag. Utána felgyalogoltunk a Wawelhez, a királyi várhoz. Felkerestük a királyi lakosztályokat, majd lementünk a Sárkánybarlanghoz. Már nagyon fáradtak voltunk, de egy rövid szabadidő után megérkezve a szállásra, ez a gyerekeken nem látszott.
Reggel gyors pakolás után Zakopane felé vettük az irányt, ahol siklóval felmentünk a Glubalowka-hegyre. A panoráma felejthetetlen. Végül a piacon mindenki megvehette ajándékait (sajtot, cukorkát, bőrpapucsot…).
Nemcsak a látnivalók miatt lesz emlékezetes ez a kirándulás. A közös élmények, játékok, beszélgetések, a buszon írt dolgozat ( felnőttek is írták) is erősíti  közösségünket.
Nagyon fáradtan, de annál több élménnyel tértünk haza.

26.krakk.jpg
 
Az abony.hu-nak beszámolt: Dudás Lászlóné
(A nagyításhoz kattintson a képekre!)