Abony Város
Szeretettel köszöntjük Önt Magyarország szívében, Pest Megye déli zugában. Budapesttől mintegy órányi autóútra - a 4. sz. fűútvonalon, Cegléd és Szolnok között - található ez a természeti kincsekben, látnivalókban és programokban gazdag település. Reméljük, megtetszik Önnek Országunk eme kicsiny kis szeglete és kedvet kapnak ahhoz, hogy felkeressenek bennünket, és az itt kínált lehetőségek kellemes kikapcsolódási lehetőséget kínálnak mai felgyorsult világunkban. Kellemes olvasgatást, böngészést kívánunk turisztikai oldalainkon.
Városháza
A Polgármseteri Hivatal épülete 1904-ben épült, Jablonszky Ferenc tervei alapján. Az egyemeletes, eklektikus középület földszinti része megépítését követően hosszú ideig üzleteknek adott helyet, közhivatal csak az emeleti részen működött. A közintézményt a felszabadulás előtt Városházának nevezték (pincéjében akkor börtön volt), 1990-ig Tanácsházaként működött, majd a rendszerváltást követően ismét visszanyerte a Városháza elnevezést.
Városi Termálfürdő
A családias környezetben elhelyezkedő családias kialakítású strand nem csak a helyi lakosság, hanem a környező településekről és messze földről érkező vendégek kedvelt pihenőhelye is. A létesítmény kicsi, de rendkívül hangulatos. Kis- és nagymedence, gyógymedence várja a sportolni, megmártózni, pihenni vágyókat. A Strandfürdő területén elhelyezkedő műemléknek nyilvánított patinás kúriában Egészségmegőrző központ kapott helyet. Súlyfürdő, szauna, fizikoterápiás kezelési lehetőség, gyógymasszázs, pezsgő- és ülőfürdő, gyógymedencék kínálják a gyógyulás és felfrissülés páratlan élményét.
Közösségi Ház
Abony Város Önkormányzata támogatást nyert a Lehetőségeink Fő Tere - Abony Város integrált településközpont fejlesztése című KMOP-5.2.1/B-09-2f-2010-0011 azonosító számú pályázaton az Új Széchenyi Terv keretében. A pályázat részeként épül meg Abony Város Közösségi Háza- Komplex kulturális, oktatási, művészeti központja és ezzel egyidejűleg az új Zeneiskola, amely az Önkormányzat önerős vállalkozása.
Kinizsi Városkapu
Kinizsi Magyar Balázsnak - Mátyás hadvezérének vezértársa volt, akit 1472. május 20-án Budán kelt és Báthory István országbíró előtt kötött megállapodásában Magyar Balázs fiává fogadott. Mivel Weseni (Vezsenyi) László királyi főlovászmester fiú - gyermek nélkül halt meg, így birtokai Vásonkővára, Vázsony és a Külső-Szolnok megyei Abony, Paládics, Tószeg, Bög, Kécske, Kürt, Tas stb. faluk az 1473. január 8-án kiállított szabadalmi adománylevél alapján Magyar Balázs tulajdonába kerültek. Leánya Benigna Kinizsi Pál felesége lett, aki felesége jogán birtokolta a területet. Az egykori Kinizsi hagyományokat ápolva, fenntartva épült meg a Kinizsi Városkapu.
2018 november 10 szombat - 10:23:55     Hivatali hírek      Hozzászólás0

Tisztelt Ügyfeleink!     
 
   Tájékoztatjuk Önöket, hogy a Pest Megyei Kormányhivatal Ceglédi Járási Hivatal Kormányablak és Okmányirodai Osztály Abonyi Kirendeltségén (2740 Abony, Kossuth tér 1.)   

2018. november 12. napjától a felújítási munkálatok befejezéséig (előreláthatólag 2019. február elejéig), az ügyfélfogadás szünetel.

A szünetelés ideje alatt a folyamatban lévő ügyeiket (pl.: elkészült okmányok átvétele) a ceglédi vasútállomáson működő Kormányablakban (2700 Cegléd, Kölcsey tér 3.) intézhetik.

A felújítási munkálatok ideje alatt az alábbi Kormányablakok állnak ügyfeleink rendelkezésére:

2700 Cegléd, Kossuth tér 1. 
2700 Cegléd, Kölcsey tér 3. 
2760 Nagykáta, Dózsa György út 3. 
2750 Nagykőrös, Szabadság tér 4. 
2200 Monor, Kossuth Lajos utca 78-80.   

   A Gyámügyi és Igazságügyi Osztály, valamint a települési ügysegéd ügyfélfogadási rendje nem módosul, a megszokott időben a Városháza épületében (2740 Abony, Kossuth tér 1.) az I. emelet. 109-es helyiségben (kistárgyaló) várjuk ügyfeleinket.   

Szíves megértésüket köszönjük!     

Magdáné dr. Rostás Boglárka 
mb. járási hivatalvezető s.k
 
Tisztelt Ügyfeleink!    

   Tájékoztatjuk Önöket, hogy az abonyi okmányiroda felújítási ideje alatt a települési ügysegéd a Városháza épületében (2740 Abony, Kossuth tér 1.) az I. emelet 109-es irodában az alábbi ügytípusokban áll szíves rendelkezésükre:

· lakcímjelentő lapok (állandó lakóhely illetve tartózkodási hely változtatása) átvétele 
·  lakcím érvénytelenségének megállapítása iránti kérelem benyújtása ·       parkolási igazolvány kiadására irányuló kérelem benyújtása
· eladó bejelentése a jármű tulajdonjogának változásáról 
· ügyfélkapu regisztráció   

Továbbá felhívjuk szíves figyelmüket, hogy egyes közigazgatási ügytípusok esetén teljes körű elektronikus ügyintézésre van lehetőség a Webes Ügysegéd szolgáltatás igénybevételével:  

· eladó bejelentése a jármű tulajdonjogának változásáról 
· gépjármű ideiglenes kivonása 
· gépjárműadat-lekérdezés 
· törzskönyv pótlása 
· útlevél elvesztésének, eltulajdonításának, megsemmisülésének bejelentése és az okmány pótlása iránti kérelem benyújtása
· külföldön történő letelepedési szándék bejelentése
· egyéni vállalkozással kapcsolatos ügyintézés 
· hatósági erkölcsi bizonyítvány igénylése   

A Webes Ügysegéd elérhetősége: www.nyilvantarto.hu/ugyseged

Szíves megértésüket köszönjük!   

Magdáné dr. Rostás Boglárka
mb. járási hivatalvezető s.k