Abony Város
Szeretettel köszöntjük Önt Magyarország szívében, Pest Megye déli zugában. Budapesttől mintegy órányi autóútra - a 4. sz. fűútvonalon, Cegléd és Szolnok között - található ez a természeti kincsekben, látnivalókban és programokban gazdag település. Reméljük, megtetszik Önnek Országunk eme kicsiny kis szeglete és kedvet kapnak ahhoz, hogy felkeressenek bennünket, és az itt kínált lehetőségek kellemes kikapcsolódási lehetőséget kínálnak mai felgyorsult világunkban. Kellemes olvasgatást, böngészést kívánunk turisztikai oldalainkon.
Városháza
A Polgármseteri Hivatal épülete 1904-ben épült, Jablonszky Ferenc tervei alapján. Az egyemeletes, eklektikus középület földszinti része megépítését követően hosszú ideig üzleteknek adott helyet, közhivatal csak az emeleti részen működött. A közintézményt a felszabadulás előtt Városházának nevezték (pincéjében akkor börtön volt), 1990-ig Tanácsházaként működött, majd a rendszerváltást követően ismét visszanyerte a Városháza elnevezést.
Városi Termálfürdő
A családias környezetben elhelyezkedő családias kialakítású strand nem csak a helyi lakosság, hanem a környező településekről és messze földről érkező vendégek kedvelt pihenőhelye is. A létesítmény kicsi, de rendkívül hangulatos. Kis- és nagymedence, gyógymedence várja a sportolni, megmártózni, pihenni vágyókat. A Strandfürdő területén elhelyezkedő műemléknek nyilvánított patinás kúriában Egészségmegőrző központ kapott helyet. Súlyfürdő, szauna, fizikoterápiás kezelési lehetőség, gyógymasszázs, pezsgő- és ülőfürdő, gyógymedencék kínálják a gyógyulás és felfrissülés páratlan élményét.
Közösségi Ház
Abony Város Önkormányzata támogatást nyert a Lehetőségeink Fő Tere - Abony Város integrált településközpont fejlesztése című KMOP-5.2.1/B-09-2f-2010-0011 azonosító számú pályázaton az Új Széchenyi Terv keretében. A pályázat részeként épül meg Abony Város Közösségi Háza- Komplex kulturális, oktatási, művészeti központja és ezzel egyidejűleg az új Zeneiskola, amely az Önkormányzat önerős vállalkozása.
Kinizsi Városkapu
Kinizsi Magyar Balázsnak - Mátyás hadvezérének vezértársa volt, akit 1472. május 20-án Budán kelt és Báthory István országbíró előtt kötött megállapodásában Magyar Balázs fiává fogadott. Mivel Weseni (Vezsenyi) László királyi főlovászmester fiú - gyermek nélkül halt meg, így birtokai Vásonkővára, Vázsony és a Külső-Szolnok megyei Abony, Paládics, Tószeg, Bög, Kécske, Kürt, Tas stb. faluk az 1473. január 8-án kiállított szabadalmi adománylevél alapján Magyar Balázs tulajdonába kerültek. Leánya Benigna Kinizsi Pál felesége lett, aki felesége jogán birtokolta a területet. Az egykori Kinizsi hagyományokat ápolva, fenntartva épült meg a Kinizsi Városkapu.
2018 február 21 szerda - 13:03:38     Intézményi hírek      Hozzászólás0

somogyi_imre_altalanos_iskola_abony_abony.hu_2018.jpgJóval az országos átlag fölött teljesítettek matematikából a nyolcadikos, somogyis tanulók a központi írásbeli felvételin. A vizsgán szerezhető összpontszámot tekintve is eredményesebbek voltak a hazai átlagnál.

- Tagozatos diákjaink mindkét tantárgyból kiváló eredményeket szereztek, de a matekosok kiugróan jól teljesítettek - számolt be lapunknak Kazinczyné Juhász Ildikó, az iskola igazgatója, aki rendkívül sikeresnek értékeli a nyolcadikosok felvételi vizsgájának végeredményét.

   Nem véletlenül nyújtottak ilyen kiváló teljesítményt a nebulók, hiszen évek óta emelt óraszámban folyik a matematikaoktatás a tagozatos osztályokban. A diákok minden tanévben eredményesen szerepelnek a területi és megyei matekversenyeken, ahol úgy „osztanak-szoroznak”, hogy többségük az országos döntőbe is továbbjut. Az intézményvezető most is egy örömhírről számolhatott be:

- Tanulóink közül hat csapat sikerrel vette az első megmérettetést a napokban, és már biztosan ott lesz a nyíregyházi országos matematikaverseny döntőjén, melyet nyár elején rendeznek meg. Április 11-én pedig mi adunk otthont a Megyei Alapműveleti Matematika Versenynek, melyen 9 város 11 iskolájából mintegy 164 diák vesz részt.

   A tanulás mellett a testnevelés oktatásra - azon belül a kézilabda és atlétika sportágakra - is nagy hangsúlyt fektetnek az intézményben. A kézilabda diákolimpiai döntők már megkezdődtek, melyen a testnevelés tagozatos diákok rendszeresen szépen teljesítenek.

- Az alsó tagozatos diákok túl vannak a játékos sportversenyen, és elkezdték a felkészülést a tavaszi atlétika versenyekre. Bízom benne, hogy sok érmet szereznek majd - egészítette ki az előbbieket Kazinczyné Juhász Ildikó, majd hozzátette:

- A matematika és a testnevelés tantárgyakon kívül, több természet- és társadalomismereti tantárgyból (földrajz, biológia, történelem, magyar, szövegértés, környezetismeret stb.) készülnek a megyei, országos döntőkre a diákok.


Somogyiba hívogató - Programok nagycsoportos óvodások számára
(KLIKK a képre a nagyításért!)
 
Az eredményeken túl a felújításokról és a fejlesztési elképzelésekről is beszámolt az igazgatónő:

- Az önkormányzattal és a ceglédi tankerülettel közösen pályázatot nyújtottunk be kézilabdapálya kialakítására a Magyar Kézilabda Szövetséghez. Nagy szükségünk lenne egy új pályára, mert a jelenlegi bitumenes terület nagyon feltöredezett, ezért balesetveszélyes, így már nem használhatjuk testnevelési célokra. Bízunk benne, hogy nyer a pályázat. A Ceglédi Tankerületi Központ igyekszik lépést tartani a digitalizáció fejlődésével. Fodor Gábor tankerületi igazgató úr a digitális park növelését tűzte ki célul az iskolákban. Így nagy örömmel mondhatom, hogy sikerült szert tennünk közel 50 db új számítógépre, melyet már használatba is vettek a gyerekek. Projektorokat is kaptunk, így a következő tanévtől minden tanteremben rendelkezésre áll majd a digitális technika. A tankerület iskolaigazgatóival digitális továbbképzésen is részt vettünk a székesfehérvári Alba Innovár Digitális Élményközpontban. Szintén a tankerület jóvoltából megkezdődhetett a linóleumok cseréje a Radák úti iskolaegységünkben.

   A Somogyi Imre Általános Iskolában jelenleg 593 diák folytat tanulmányokat. A tavasz folyamán az első osztályosok beiskolázásával kapcsolatos teendők sora következik. Februárban szülői értekezletet tartanak a nagycsoportosok szülei részére, márciusban pedig a leendő elsős tanítónők nyílt előkészítő foglalkozásokra várják az óvodásokat.

Darányi Erika

8. osztályosok központi írásbeli felvételi eredményei
Matematika
Országos átlag18,3
Somogyi iskola átlaga21,14
t osztály átlaga20
m osztály átlaga25,22
Magyar nyelv
Országos átlag32,9
Somogyi iskola átlaga32,55
t osztály átlaga32,54
m osztály átlaga35,26
Összpontszám
Országos átlag51,2
Somogyi iskola átlaga54,55
t osztály átlaga52,54
m osztály átlaga60,48